A fácán tudományos elnevezése (Phasianus colchicus) az eredeti elterjedési területéről árulkodik. A mondák szerint a görög hajósok még a 8. század előtt hozták magukkal e szép madarakat Phasis, mai néven a Rioni folyó mellől, a Fekete-tenger északkeleti partvidékéről, amit ők Colchisnak neveztek. Kezdetben a mai Bulgária és Görögország területére telepítették be őket, de igazán a rómaiak által terjedt el a fácán kontinensünkön, így kerültek az első példányok Pannóniába is. Honfoglaló őseink tehát már itt találták e madarakat.
Királyi vadaskertekben
Különböző nyelvi emlékekből arra következtethetünk, hogy a 14. századtól már léteztek nálunk is olyan nagyúri, illetve királyi vadaskertek, ahol különböző hazai és idegenország-béli vadfajokat tartottak, tenyésztettek. Feljegyzések szólnak arról, hogy Beatrix királyné 1488ban nemcsak szarvasokat, hanem fácánokat is küldött a ferrarai hercegnek, azaz már abban az időszakban is tenyésztettek nálunk igen jó minőségű, külföldön is nagyra értékelt nagy- és apróvadat.
A 19. század derekától egyre gyakoribbá vált, hogy a fácánok tojásait a vadászok begyűjtötték, s a csibéket mesterségesen nevelték fel. Erről igen érdekes feljegyzés is tanúskodik:
Természetesen az így, külterjes módon tartott fácánállomány alig növekedett az évszázadok során, s a 20. század elejéig az évi 50 ezres teríték volt a jellemző. Viszont a Monarchia-hozta jólét, illetve a polgárosodás miatt nőtt az igény a fácánvadászatokra, az első világháborút megelőző időszakban már évente több mint 300 ezer példányát kaptak puskavégre. Ez a mennyiség azonban meghaladta a természetben élő állomány szaporodási lehetőségeit, megindult a fácán zárttéri tenyésztése.
A fácán nálunk addig ismeretlen alfajait, illetve változatait hozatták be továbbtenyésztés céljából, melyek közül csak viszonylag kevés tudott alkalmazkodni a hazai körülményekhez. Emellett más fácánfajokkal is próbálkoztak, így például ezüst, arany, gyémánt- és királyfácánokkal is.
Fácáncsibék százezerszám
Tudta-e?A fácáncsibék öthetes korukig 8085 |
A rómaiak által hajdan hazánkba betelepített törzsalaknak, melyet közönséges vagy cseh fácánnak is neveznek, igen feltűnő bélyege a kakasok jól fejlett sarkantyúja, valamint zöld színű, ércfényű tollakkal fedett feje és nyaka. A kakasok testtömege 1,1, a tyúkoké 0,8 kilogramm.
Ahogy a fácántenyésztés virágzásnak indult, úgy érkeztek hozzánk más alfajok is az 1800as évek végétől – így a mongol fácán, mely a törzsalakhoz képest mintegy másfélszer nehezebb, s a nyakán elől a feltűnően széles nyakörv nem ér össze. A szárny fedőtollai majdnem fehérek.
A kínai örvös fácán nyakörve nem mindig nyitott, testtömege a törzsalak és a mongol fácán közötti. A formózai fácán nagysága megegyezik a kínai örvösével, de tollazata annál jóval világosabb színű. Ezek a fácánalfajok játszottak, illetve játszanak ma is nagy szerepet a magyar vadonban élő fácánállomány kialakulásában.
Emellett tartanak és telepítenek nálunk is úgynevezett angol sötét vadászfácánt, mely lényegében a törzsalak sötétebb színváltozata.
Sőt, immár negyven éve előfordul hazánkban is az úgynevezett pennsylvaniai fácán, melyet kifejezetten a nagyüzemi tenyésztésre nemesítettek ki. Testtömege közel kétszerese a törzsalakénak, s mivel jól tűri a zárt tartást, nyugodt, nem kóborló természetű, s tojástermelése is kiváló, megfelelő a hazai tenyésztésre, de világos színezete és különös nyugodtsága miatt gyakran esik a ragadozók áldozatául, kihelyezése ezért nagy veszteségekkel járhat.
A telepítés árnyoldalai
Az I. világháborút megelőzően tehát már nem volt alfajtiszta az állomány Magyarországon. Az idő tájt az igényeket teljes mértékben kielégítették a félintenzív módon tartott polulációkkal, ám az 1960-as évek elején újra fölkapott lett a fácánvadászat, s akkoriban érte el a baromfitenyésztés azt a technológiai fejlettséget, melyet immár a fácán esetében is jól lehetett alkalmazni.
A százezer számra előnevelt fácáncsibék robbanásszerű állománynövekedést eredményeztek. Kontinensünkön Nagy-Britannia mellett nálunk élt a legtöbb fácán, 1978ban mintegy 2,4 milliós populációval büszkélkedhettünk. De akkor már érezhetőek voltak a nagymértékű telepítés árnyoldalai: a nagyüzemi telepekről kiengedett madarak rendkívül sok betegséget hurcoltak át a vadonba, s a természetben élő példányokból sok elhullott.
A telepekről származó fácántyúkok pedig gyakorta nem ülték a tojásokat, ezért igencsak megingott az állomány önfenntartó képessége.
A kihelyezések árnyoldala volt az is, hogy – bár a fácán eredetileg helyhez kötött állat, s ritkán vándorol élete folyamán 10 kilométernél messzebbre – a kiengedett csibék egy hosszú kerítést követve akár 100 kilométerre is elcsatangoltak, és gyakran estek ragadozók áldozataivá.
Napjainkban tehát igen sokszínű fácánállomány képviselőivel találkozhatunk, s immár lényegesen kevesebb fácán él a Kárpát-medencében, mint az 1970-es, ’80-as években. Miután a nagyüzemi telepekről csak az ország egyes területein helyeznek ki madarakat, a természetben élő fácánpopuláció jórészt újra emberi beavatkozás nélkül marad fenn, gyakorta láthatunk a csibéiket vezető fácántyúkokat.
Poligám
A fácánkakasoknak 4-7 tyúkból álló háremük van. A tyúkok bokrosokban, sűrű, gazos területeken, sekély mélyedésekben kaparnak apróbb gödröt, azt száraz levéllel, fűszállal kibélelik, s oda rakják 12-16 olajbarna tojásukat. Egyedül kotlanak, a fészekhagyó csibék 22-25 nap alatt kelnek ki. Gyorsan növekednek, kéthetesen már repülnek.