A küldöttközgyűlés összehívására azért volt szükség, mert a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum működtetését 2018. január 1-jétől az OMVK veszi át. Ez az új feladat az Alapszabály módosítását igényelte, illetve – az OMVK Elnökségének javaslata értelmében – létre kellett hozni egy közhasznú nonprofit kft.-t.
Az országos küldöttek főtitkárt is választottak a nyáron távozott Pechtol János helyett, mivel az OMVK Alapszabálya szerint ez a soron következő küldöttközgyűlésen volt esedékes. A jelenlévők támogatták az OMVK szűkebb vezetésének és Elnökségének javaslatát, és megválasztották a posztra Bajdik Pétert, a Földművelésügyi Minisztérium Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztályának vezetőjét (életrajza itt olvasható). Az új főtitkár 2018 első negyedévében veheti át a stafétát Dikasz Tamás megbízott főtitkártól.
Az Alapszabály értelmében az Országos Küldöttközgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik az Országos Vadgazdálkodási Alapba helyezendő összeg évenkénti meghatározása. 2017-ben ez 200 millió forint volt. Az Alap működésének második évében további 300 millió forinttal bővül a küldöttek döntése értelmében. Mivel a 2017-ben elkülönített forrásokhoz is 2018-ban juthatnak hozzá a nyertes pályázatokat benyújtó vadászatra jogosultak, jövőre összesen 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít az OMVK a nyertes vadgazdálkodóknak.
Az OMVK 2017-től több új feladatot is ellát, ami indokolttá tette a központi apparátus Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását. A küldöttek ezt is támogatták, így a jövőben a központban két vadgazdálkodási főmunkatárs dolgozhat, munkájukat pedig egy szakmai igazgató koordinálhatja. Emellett pedig – eleget téve az összeférhetetlenségi szabályoknak – a gazdasági vezető mellett egy pénztáros is munkába állhat.