Hírek

Rekord látogatószám az EGERERDŐ Zrt. szeptemberi közjóléti rendezvényein

Ha szeptember, akkor erdészeti nyílt napok keretében várják az EGERERDŐ Zrt. munkatársai az óvodásokat, kisiskolásokat és a családokat. Így zajlott ez idén is. 2017. szeptember 5-én az immár VII. Erdészeti Nyílt Napon Egerben, az Érsekkertben, ahová 2.396 fő regisztrált látogató érkezett Egerből és további 11 településről.

A 12 erdei állomáson az EGERERDŐ Zrt. egységein kívül a partner szlovák és lengyel állami erdészetek standjaival is találkozhattak, valamint a Katasztrófavédelem is csatlakozott a rendezvényhez. A látogatók átfogó képet kaphattak az állami erdészeti társaság összes tevékenységéről.

Két szombat délután szarvasbőgéses élményekkel gazdagodtak a Szarvasbőgés a Stimecz-háznál program résztvevői, akik a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasúttal érkeztek a Stimecz-házhoz. Itt a Felsőtárkányi Erdészet erdészei várták őket és egy rögtönzött erdei tanóra keretében ismereteket szereztek a Bükk szarvasairól. A trófeák kézről-kézre jártak, sőt kipróbálhatták, hogyan kell a szarvasokat válaszra bírni. Ezután egy erdei rövid túra következett, ahol a szerencsések hallhatták a szarvasbikák bőgését. A programokra több százan regisztráltak.

A legtöbb rekordot a VI. Mátrai Erdészeti Nyílt Nap és Kisvasutak Napja könyvelhette el magának 2017. szeptember 29-én. A nap folyamán 3030 fő regisztrált, akik 27 településről érkeztek a rendezvényre. A Kerek Erdő Egyesület szervezésében ezen a napon a rendezvény résztvevőivel sikerült megdönteni a faölelés eddigi magyar rekordját. A mátrafüredi park szinte minden fáját átölelték az új rekorderek pontosan 978-an. Több mint kétezer fő a Mátravasút szerelvényeivel érkezett a helyszínre és a vonatozás ezen a napon a Marching Jazz Band közreműködésének köszönhetően zenés élményeket is jelentett.

A rendezvények elérték fő célkitűzéseiket, hogy a résztvevők szemléletformálására, természetszeretetükre és környezettudatosságára hatással legyenek. Az EGERERDŐ Zrt. munkatársai jól vizsgáztak türelemből, szeretetből és az ismeretek élményszerű átadásából. Bravó EGERERDŐ!

Forrás: EGERERDŐ Zrt. közlemény