A szakmai bizottság döntése alapján a „Magyar Mezőgazdaság” márkát érdemesnek találták arra, hogy a hazai agrármédia cégek közül elsőként elnyerjük a Business Superbrands 2017 elismerést.
A Business Superbrands program az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban.
A Superbrands díj olyan pozitív visszajelzés a márkáról, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat, valamint irányt szab a folyamatos fejlődésre törekvő piaci szereplők számára, és példát mutat a sikeres márkaépítéshez.
A védjegy elnyerése szigorú bírálattól függ. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.
A Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével létrejövő mintegy 4000 márkát tartalmazó lista pénzügyi és szakmai szűrést követően kerül a 22 tagú, független szakemberekből álló zsűri elé. Ebbe a listába éppúgy beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – olyan kisebb vállalkozások, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak, valamint kiemelkedő a hazai kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuk.
A Superbrands nagy hangsúlyt fektet a fogyasztók elérésére, így a márkák szakmai és pénzügyi előszűrése után, a bizottság értékelése idén is kiegészült a GfK Hungaria Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett online márkaismertségi és kedveltségi kutatással.
A díjat odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják a Magyar Mezőgazdaság márka eddigi sikerességét és hitelességét.
Hisszük, hogy a minősítés, amelyet a Magyar Mezőgazdaság márka elnyert, nemcsak biztonságot, de garanciát is nyújt olvasóink és partnereink mindennapi választásához!
Köszönjük Olvasóink és Partnereink bizalmát!
Horváth Roland
marketingvezető
Magyar Mezőgazdaság Kft.