A botanikuskertek világszövetsége több mint ötszáz taggal rendelkezik, idén először sikerült egy olyan listát felállítaniuk, amelyben a Föld összes ismert fafajtáját felsorolják. Azt remélik, hogy ennek segítségével jobban felmérhetik, hogy mely fajok vannak veszélyben, és még időben léphetnek a megmentésük érdekében.
A felmérés szerint Brazíliában él a legtöbb ismert fafaj, itt 8715 különböző fát vettek nyilvántartásba. A legkevesebb fajta Észak-Amerika sarkköri régiójában él, itt csupán 1400 fajt tartalmaz a lista (természetesen a sarkon még kevesebb növényt ismerünk).
A kutatásból az is kiderül, hogy a fák 58 százaléka csupán egyetlen országban található meg, így nagyobb veszélynek is van kitéve: a fennmaradásukat az extrém időjárás és az emberi tevékenység is veszélyeztetheti. Háromszáz fajról vélik úgy, hogy súlyosan veszélyeztetett, ezekből ötvennél is kevesebb vadon élő példányt tartanak számon.
Paul Smith, a több mint ötszáz botanikuskertet egyesítő világszövetség főtitkára szerint több száz évnyi munka eredményét láthatjuk a mostani felmérés adataiból, ezek pedig segíthetnek a kihalással veszélyeztetett fajok megmentésében: Tanzániában például létezik egy karomia gigas nevű fa, amelyből csupán hat példányt tartanak számon a botanikusok – ennek a megmentésében például az is segíthet, hogy a helyi lakosokat arra kérték, hogy értesítsék a szervezetet, amikor magot terem a fa.