Lapszemle

Zöldellő egyház

Erdei hasonlattal élve: a kereszténység 2000 éves törzsének 500 éves ága a reformáció. És, hogy az idén jubiláló egyház milyen friss „zöld hajtásokra” törekszik, arról Gáncs Péterrel, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökével beszélgettünk.

A belváros szívében, a Palota negyed patinás épületében működik a Déli Egyházkerület központja. Itt fogad minket a püspök úr, aki épp egy ígéretes tárgyalásból érkezett. A jó hírt velünk is megosztotta:

– Örömteli, nagy projektben vagyunk. A háború óta nem épült a főváros pesti oldalán új evangélikus templom, és most három gyülekezet is gyarapodni fog. Állami támogatással megépülhet Soroksár, Pestszentimre és Káposztás­megyer lelki otthona. Olyan kapunyitás ez, amire nem is számítottunk! 

• Méltó ajándék a kerek évfordulóra. Hiszen január 6-án állami megnyitó ünnepséggel megkezdődött a reformáció 500. évfordulója előtt tisztelgő emlékév.

– Jó alkalom ez arra is, hogy újra elmondjuk, mert nem mindenki tudja: a reformáció úttörője Luther Márton volt, aki 1517. október 31-én kifüggesztette 95 hitbéli tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ezzel hatalmas egyházmegújító mozgalmat indított el. A reformáció gyökerei tehát Németországban eredtek, a lutheránus, más néven evangélikus egyház ebből nőtt ki. Később bontakozott ki a svájci ág Kálvinnal az élen, ők alapozták meg a református egyházat. Hazánkban a református ág az erőteljesebb, aminek több évszázados történelmi okai vannak. A magyarországi evangélikus egyház három nyelvű: magyar, szlovák és német ajkú hívők alkotják. Így a II. világháború lakosságcseréi, kitelepítései is erősen megtépázták. A hazai történelmi egyházak sorában, számarányunkat tekintve a harmadikak vagyunk.

• És tartalmában, tanításaiban hová helyezi, hogyan definiálná az egyházát, püspök úr?

– Nagyon leegyszerűsítve hídnak tekintem a két nagy felekezet, a katolikus és a református egyház között. Tanításban nyilván közel állunk a reformátusokhoz. De Luther nem volt olyan radikális, mint Kálvin, és ez a máig látható formai jegyekben is megnyilvánul. Egy evangélikus templomban van oltár, van oltárkép, és az evangélikus liturgia is sokat őriz a katolikusból. A református templom megjelenésben is jóval puritánabb. Viszont nagyon fontosnak tartom, hogy tisztán lássuk a lényeget: a protestáns mozgalmak már születésükkor sem valami ellen, hanem valamiért küzdöttek. Tévedés, ami a köztudatban él, hogy a protestantizmus a katolikus egyház ellen jött létre. Nem, ők egy tisztább, krisztusi egyházért harcoltak. Más kérdés, hogy hatalmilag szembe kerültek a pápasággal, és ebből tragikus vallásháborúk következtek. Ám eredendően pozitív célért született a mozgalom. Úgy vélem, napjainkban is rossz identitás azt megfogalmazni, hogy mik nem vagyunk. Mi azt szeretnénk, ha az egyház minél inkább Krisztusarcú lenne, minél inkább a szeretetet sugározná.

Zöldellő egyház• Történelmi tapasztalat, hogy az az egyház életképes, amelyik tud a saját korához jelen időben szólni. Hiszen maga a protestáns mozgalom is abszolút friss, napi, égető problémákat fogalmazott meg a születése idején. Milyen erkölcsi tartást, milyen válaszokat ad a félévezredes evangélikus egyház napjaink legsúlyosabb kérdéseire?

– Fontos alapüzenete az egész kereszténységnek és az evangélikus egyháznak is, hogy a világban mi úgy lehetünk otthon, hogy teremtmények vagyunk, tehát van fölöttünk egy teremtő, aki ránk bízta ezt a világot. Egymásnak pedig teremtménytársai vagyunk. Ott kezdődik ennek a világnak a krízise, mikor az ember elfelejti a fölső szálat, és utána hamar szembe kerül a másik emberrel. Mert ha én nem vagyok Isten gyermeke, akkor a mellettem élő nem testvér, hanem útban van nekem. És kihasználom, tönkreteszem. Azt hiszem, a válság, amiben a világ ma vergődik, beleértve a migrációt is, odanyúlik vissza, hogy az ember elfelejtette ezt a küldetését és felelősségét. Kizsákmányoljuk a földet, kizsákmányoljuk egy¬mást. A népvándorlás mögött is egyfajta ökológiai krízis áll. Sok ember azért indul neki, mert – ha épp nincs is ott háború – már nem élhető a szülőföldje, nincs víz, kevés az élelem. Jobb sorsú országokban pár éve még hobbinak tekintették, hogy vannak „természetvédők” meg „zöldek”. Ma viszont egyre komolyabban felismerik az ökológiai felelősség súlyát. Ebben az egyházak maximálisan érzik a küldetésüket.

Ezt illusztrálandó a püspök úr a könyvespolcról leemeli a „Zöldellő egyház, 8 vallás a jövőért” című kötetet, és még több hasonló tárgyú kiadványt is mutat.

– Mi nem egyszerűen környezetvédelemről beszélünk, hanem teremtésvédelemről. Hasonló a szándék, ám a mi gondolatkörünkben ott van a közös „függőleges” szál. Egy dán evangélikus filozófus találó meglátása szerint az embernek kellene legyen annyi bölcsessége, mint egy póknak. Míg a pók szövi a hálóját, van egy szála, amin leereszkedik, s amin keresztül ki is tud menni a hálóból. Ha azt a szálat elvágom, nem marad, ami kivezesse. Az ember pedig elvágja a szálat, ami tartja, és ami ki tudná vezetni az önmaga által összekuszált világ labirintusából.Zöldellő egyház

• Saját hálónk foglyai lettünk…

– Ezért is örvendetes a keresztény egyházon belül az az egészséges mozgalom, hogy legyen minden ősszel egy teremtésünnep. Régen aratási hálaünnepet tartottak elődeink, akik még tudták, hogy a kenyér nem gyárban terem, és a tej sem zacskóban. A Teremtés Hetét 2008-ban kezdeményeztük. Azóta kiadványokkal, akciókkal próbáljuk az emberek alvó felelősségét, tudatosságát felébreszteni, hogy imádkozzanak a ránk bízott világért, de tegyenek is érte. Ökumenikus hétvégéken fiatalokat mozgósítunk, hogy menjenek ki, és tisztítsák meg, tegyék szebbé a környezetüket. Ez összekötő kapocs lehet azokkal az emberekkel is, akiknek semmi közük a kereszténységhez, legfeljebb a nagymamájuk járt templomba. De mindenki ben¬¬ne él a teremtett világban, és itt érintkezik a szekuláris környezetvédelem és a teremtésvédelem. Az egyház nem mondja, hogy ez egy siralomvölgy, és jobb mielőbb eltűnni a másvilágra. Mi itt is szeretnénk szépen élni. Ne legyen a Föld sivár, kiszáradt táj, hanem életteli, zöldellő!

• Püspök úr többgenerációs lelkészcsalád tagjaként sokfelé élt az országban. Milyen személyes kötődése van a természethez?

– Budapesten születtem, de Nyíregyházán nőttem fel, gyönyörű kertben. Önálló szolgálati helyeim is vidéken voltak. Nagytarcsán 16 évet éltem, ott is kert vett körül, lehetett füvet nyírni, állatokat tartani, volt tyúk, kecske, kutya. Szerettem, és bizony nehezen élem meg, hogy már 13 éve lakunk Pesten a belvárosban, ahol fát is alig látni. Egy tréfás mondás szerint a falut az Isten teremtette, a várost meg az ember. Vagy az ördög? Ezt nem tudni biztosan – teszi hozzá nevetve. Falun, ahol látni a csillagokat, hallani a madarak énekét, tiszta a levegő, az ember jobban érzi a Teremtő közelségét. Szeretem az erdőket is, nemrég a Mátrában voltunk kicsit kiszellőztetni a fejünket. Gödöllőn pedig örököltünk egy kertet a feleségem szüleitől, fenn a hegyen, az erdőszélen. Nagy öröm ott lenni, már mind az öt unokánknak ültettünk benne gyümölcsfát. Lutherra gondolok, aki, mikor megkérdezték tőle, mit csinálna, ha megtudná, hogy holnap vége a világnak, azt válaszolta: „ültetnék egy almafát”. Mert nem azt kell latolgatni, mennyi időnk van, hanem úgy kell viszonyulni a teremtett világhoz, hogy legyen mit átadni az utódainknak.