Az újító erdész

„Édesapám sose hagyott otthon, biciklivázon vagy gyalog vitt magával. Holtágakban, csatornákban fürödtünk, halat fogtunk a Tiszán, az erdő volt a játszóterem” – emlékezett vissza a szakember a kezdetekre. Később jött a nehezebb munka, a lóvezetés, vízhordás, növényápolás, szinte belenőtt a szakmába. A szegedi erdészeti szakiskola után így Mindszenten erdőtelepítéseken, fakivágásokon dolgozott külső fásítóként. Akkoriban csak úgy lehetett a hivatali ranglétrán előbbre jutni, ha valamelyik öreg erdész nyugállományba vonult. „Édesapám kerületét vettem át, aki a kollégáival kezdte az ártéri fásításokat” – mesélte. Területükön zajlott a nemesnyár-program, öntözéssel, hármas koronaszintű állományokat hoztak létre, az óriás nyár alatt kőris, zöld juhar, platán virult, ezek biztosították a törzsnevelést. A cserjeszintet pedig a gyalogakác jellemezte. A Tisza ártere az öntözésnek is köszönhetően jó minőségű és nagy mennyiségű nyárfát adott, és a kemencéknek hála a sok rőzsétől is megszabadították az erdőt a környékbeliek. Később kimaradt a második koronaszint, új klónok érkeztek – korai nyár, olasz nyár –, a cserjeszint pedig magától „felverődött”.

Életközösség

„Kedvenc fám a nemes nyár, bár az elmúlt időszakban hiány alakult ki belőle” – vallotta be az erdész. Az 1970-es években, az „olajboom” idején a fa háttérbe szorult, a tüzelőanyagért nem adtak annyit, amennyiért behozta a traktor, hektárszámra égették el az erdő alatt. Aztán visszatértek az emberek a fatüzelésre, a hőerőművek egy része is fára váltott, és akácoszlopokkal kerítették az autópályákat, ezért kell jelenleg fahiánnyal szembenéznünk. Sokan fojtogatónak tartják az ültetvényerdőket, sivárnak a biodiverzitást. „Akárhány akácosba bementem, tele volt pókhálóval” – utalt a szakember az állatok jelenlétére. Talán az év egy részében kihaltnak tűnhet, de rügyfakadás idején csodálatos. „Odulakók rejteznek az idősebb fákban, a főként gyalogakácból álló szegélyben énekes madarak élnek, onnan röpülnek ki, s oda térnek vissza. Akár az őz.” A gyalogakác fölszaporodott, bár a szürkemarhák alig fanyalodnak rá, a szarvas viszont még a lehullott száraz akáclevelet is felszedi, a sündisznók pedig az akácosban telelnek. Máriás Ferenc az erdőben nem az ipart, hanem az élő közösséget látja. „Hatvan éve az első szarvast édesapám telepítette be, spíszer bikát cserélt rétisas fiókára, amit magunk neveltünk. Hogy maradt-e vagy sem, nem tudni, mert a Tisza alkotta zöldfolyosón könnyen elmentek” – jegyezte meg. Most meg az aranysakál talált rá az útvonalra. A jelenlegi mintegy harminc egyedes szarvasállomány a Kárpátokból érkezett. Vaddisznóból van éppen elég, már-már gond a túlszaporodás. Az őzek száma az aranysakálnak köszönhetően megcsappant. Vadnyúl, fácán bőséggel megtalálható, a vízivad viszont nem vadászható.

A Tisza árterében 

Egy tömbben, a Mártélyi Tájvédelmi Körzet területén, a Tisza árterében 800 hektáron nevelnek nyárat. Erre a fafajra teljes ipar épült, nem csak fűrészárut, csomagolóanyagokat, hanem például koporsókat is készítenek belőle. Míg a franciák megháromszorozták nemes nyárasaikat, nálunk kezd háttérbe szorulni. Helyette az őshonos feketenyár, szürkenyár telepítése engedélyezett, s tovább a kőris, a fűz, melyek gazdasági haszna kisebb. „A Tiszát a forrásától indulva végigkíséri a fűz. A szőke folyó alapvetően meghatározza gazdálkodásunkat. Hoz is, visz is. Az is baj, ha sok a víz, meg az is, ha kevés” – magyarázta. Az élő Tisza mindent átformál, áradáskor övzátonyt épít magának, réti talajra ráteszi a tápanyagban gazdag iszapot. Az erdőművelést leginkább az időszakos vízborítás befolyásolja. Ha májusban belesüt az ingoványos fiatal telepítésekbe a nap, könnyen megfőnek a csemeték gyökerei. A jeges ár is komoly sérüléseket okozhat. Amikor kiárad a víz, majd lefagyás után újra kiönt, kihúzza az összes csemetét. A túlélőket pedig könnyen összetöri a 30-40 centis jég. A legrosszabb, ha zajláskor a jég lehántja a kérget – a sebek soha nem gyógyulnak be a törzseken.

Szakmai trükkök

A csónaképítés szinte „ujjgyakorlat” Máriás Ferenc számára, hatméteres tiszai ladikok kerülnek ki a kezei közül. Vörösfenyő deszkából, akác bordákkal. Nem tudja az igényeket kielégíteni.

„A kormoránok addig vannak itt, amíg szabad vizet találnak” – mutatott a Tiszán hintázó madarakra. A többezer hektár erdőn három rétisas fészek is elfér, még ha a ragadozók nem is oda települnek, ahová az erdész szeretné. Nem horgászik, de otthonosan érzi magát a bogrács mellett. Szerinte az új halászati törvény révén évszázados mesterségek tűnhetnek el, még ha igazuk is van a horgászoknak. A közjóléti feladatokról kérdezve a szakember rávágta, ki vannak „pingálva” a turistautak, sok a vízitúrázó, és kerékpárversenyeket is tartanak az erdészek segítségével. Az erdőben, sokszor szélsőséges körülmények közt tevékenykedő erdésznek kreatívnak kell lenni. Örülni kell a sikernek, de el kell viselni a kudarc következményeit is. Mindszenten Máriás Ferenc nevéhez köthető a bakhátas erdősítés, ennek köszönhetően nem főnek meg nyáron a csemeték a vízben. Legutóbb egy hektár tölgyest ültettek el ezzel a módszerrel. Az erdősítések ápolása során szorgalmazta a leárnyékolt háti permetezővel végzett vegyszeres gyomirtást. Kevésbé volt sikeres a parazita aranka növénnyel végzett gyomirtási kísérlete. Az elgazosodott sorokra kassal hordták az arankát, ami az erdősítés végéig gyommentesen tartotta a fiatal telepítéseket. Jobbnak bizonyult, mint a vegyszer. A művelet azonban fegyelmit eredményezett, hiszen az aranka veszélyes karantén károsító volt.Az egyik megdőlt nemesnyár erdősítésnél nem a karózást választották, hanem az ellenkező oldalon található hajtásokat megkurtítva, a nappal „húzatták” vissza a suhángokat. Az eke utáni ültetést rajtuk kívül más alig merte megpróbálni. Pedig a Tisza mindig sürgetett. A pocokinvázió megfékezésére a friss telepítésekbe T ülőfákat raktak ki a baglyoknak. A köpetek tanúskodtak a módszer eredményességéről.

A tutajozás külön tudomány volt. A teherautók elterjedésével azonban mára megszűnt ez a szakma is. 1980-ban ő úsztatta le a Tiszán az utolsó tutajt Szegedre. A kátyúk megszüntetésére mindig szükség volt. Kivezették belőle a vizet, s rőzsével, geotextillel letakarták, így szinte a jármű pumpálta járhatóvá. Apró trükkjeivel nagyban segítette az erdész szakmát.