Úgy tűnik azonban, hogy hamarosan egy újabb jövevénnyel gyarapszik a magyar rengeteg, ugyanis a pálmagerlének is feltűntek az előfutárai.
A galambok gyors, akár függőleges repülésre is képesek. Ebben szárnyizmaik segítik őket, amelyek a testsúly 45 százalékát is kitehetik. Ez a madarak menekülésekor életbevágóan fontos, de legalább ilyen jelentősége van puha, a bőrből könnyen kiszakadó tollaiknak. Ezeknek köszönhető, hogy ha egy ragadozó elkapja őket, még mindig van esély a szabadulásra. A szaporodási időn kívül hatalmas, akár több ezres csapatokba is verődhetnek, és ezzel is nő az esélye annak, hogy az adott példány túléli a ragadozók támadását.
Hányaveti fészkek
A nálunk élő galambfajok közül a balkáni gerle és az örvös galamb gyakran felbukkan a településeken. Urbanizált, illetve urbanizálódó fajoknak tekinthetők, míg a vadgerle, a népdalokban oly gyakran előforduló gerlice a ligetes, bokros élőhelyeket részesíti előnyben, s meglehetősen érzékeny az emberi jelenlétre. A balkáni gerle csak a múlt század 20-as éveiben jelent meg nálunk, s emberi településektől távol csak ritkán fordul elő. Világhódító útja nem állt meg a Kárpát-medencénél, mára az északi sarkkörön túl is fészkel.
Az örvös galamb 41 centis testhosszával kontinensünk legnagyobb galambfaja, fehér nyakörvéről ismerhetjük fel a legkönnyebben. Sokan balatoni nyaralásuk alkalmával találkoznak ezzel a madárral.
A vadgerle a Szaharától délre telel, általában csak április végén érkezik meg, és szeptemberben már indul is vissza telelőhelyére. A párok már a vonulás során kialakulhatnak, de gyakran csak a fészkelőhely környékén lel egymásra hím és tojó. Turr-turr-turr turbékolása leggyakrabban a tavaszi-nyári út menti erdőfoltokból, akácosokból hallható. A félénk, ijedős madár emberi zavarásra könnyen elhagyja fészkét.
A hazánkban előforduló vadgalambfajok csak egy költési időszakra állnak párba. Általában a hím választja ki a revírt, s mutat fészkelőhelyet párjának, s ha az eldöntötte, hogy hol épüljön a fészek, akkor közösen hordják a fészekanyagot, amelyet általában a tojó rendez el. A galambfélék a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetőek a fészeképítés mestereinek, a száraz ágakból összetákolt „nyomorúságos” fészekben a két fehér tojást alulról is láthatjuk. A hányaveti építmény mégis erős, ellenáll az időjárás viszontagságainak, kibírja az erős viharokat is. A szülők minden nálunk előforduló vadgalambfaj esetén felváltva kotlanak, s az utódgondozást is mindkét szülő magára vállalja.
Tejen élő fiókák
A kotlási időszakban is megfigyelhető a hímek sajátos viselkedése: akár tíz emelet magasságba is felrepülnek, szárnyukat csattogtatják, majd siklórepülésben különös búgó hangot hallatnak. Ezt a mutatványt egyébként leginkább a tavaszi látványos nászrepülésük során láthatjuk.
A mintegy két hét után kikelő fiókákat a szülők kezdetben begytejjel táplálják. A mintegy háromszorosára megvastagodott begyfalról tejet tartalmazó sejtek válnak le, ezeket öklendezik fel utódaiknak a galambok. A begytej az agyalapi mirigy ugyanazon hormonjának hatására képződik, mely az emlősöknél a tejtermelést aktiválja. Összetétele pedig igencsak hasonlít az emlősök tejéhez.
Az első napokban kizárólag tejen élnek a fiókák, tehát ekkor a begyből nem érkezhet más táplálék, ezért a szülők csak akkor etetik utódaikat, amikor begyükben a tejen kívül más nem található. Később már más táplálékkal is keveredik a tej, melynek állaga leginkább a túróéhoz hasonlít.
Ez a különös fiókanevelési módszer minden bizonnyal azért alakult ki, mert a gyors növekedésű fiókák fejlődéséhez nem elegendőek a galambok megszokott táplálékai, azaz a növényi magvak, rügyek, apró termések. Más magevő madárcsoportok a költési időben rovarevőkké válnak, a galambok menüsora azonban akkor is a megszokott magtáplálékon alapszik. Egyegy fészekalj csak két fiókából áll, hiszen ennél többet a szülők képtelenek lennének ellátni. A kicsi fészekaljakhoz viszont gyakori költés párosul, így például megfigyeltek már olyan balkánigerle-párt, mely egy évben nyolcszor rakott tojást. Ha a fészekalj valamiért megsemmisül, a madarak akár 4-5 nap múltán már új tojásokon kotlanak. A fiókák általában kéthetes korban próbálgatják szárnyaikat, s háromhetesen el is hagyják a fészket, bár szüleik még gyakran etetik őket.
Az egyik védett, a másik nem
Hazai erdeink egyik különleges madara a kék galamb. A gyönyörű szürkéskék árnyalatú tollazattal borított madár leggyakrabban bükkösökben fordul elő, de újabb és újabb területeket hódít meg. Terjedése erdeink természetközeli művelésének is köszönhető. Érdekessége, hogy a többi hazánkban élő vadgalambfajjal ellentétben odúban költ, fészkeléséhez leginkább a feketeharkály által kivájt üregeket használja. Szép számmal előfordulnak azonban olyan párok is, melyek a természetes módon kikorhadt faodvakban fészkelnek. A túl mély vagy túl széles odúba jelentős mennyiségű fészekanyagot hordanak be a párok, leggyakrabban száraz, vékony gallyakat, növényi szárakat, gyökérdarabkákat. Ha az üreg két fészekaljnak is elegendő méretű, a szülők egymás mellett nevelik fel a fiókákat. De ha az túl szűknek bizonyul, két közelben álló odút foglalnak el, hogy a már kirepülés előtt álló fiókák esetén a tojó lerakhassa az újabb tojásokat.
A kék galamb és a vadgerle védett fajunk, a balkáni gerle és az örvös galamb a vadászható állatok listáján szerepel. Az utóbbi évek felmelegedésével magyarázható, hogy a vonuló örvös és kék galamb mind több példánya telel nálunk.
Fotók: Andrési Pál, Bécsy László és Dankó Sándor
