A nálunk élő fajok egyedszáma csupán azért jóval magasabb a kontinens más területeihez képest, mert több veszélyeztető tényező csak néhány évtizeddel később jelent meg hazánkban, mint például Nyugat-Európában. Békáink azonban nagy veszélyben vannak.
Barnák, zöldek, s olykor kékek
A nálunk élő békák változatos faji összetételűek. Hazánk alacsonyabb fekvésű helyeit járva az állandó mocsaras, tocsogós területeken gyakran hallhatjuk a vörös hasú unkák „unk-unk” hangját. Ezeknek a magasabb hegyeinkben élő rokonai a sárga hasú unkák, amelyeket túráink során legtöbbször a keréknyomok tócsáiban figyelhetünk meg. Mindkét unkafaj – ahogy a varangyok is – mérgező váladékot termel, ezért ha valami okból hozzájuk érünk, alaposan mossunk kezet.
Leginkább kertekben, emberi környezetben, de szinte bármely élőhelyen találkozhatunk a barna varanggyal. Kidülledő szeme, ráncossága „bölcs” arckifejezést kölcsönöz számára. Ez hazánk egyik legtermetesebb békafaja, nősténye 15 centiméteres is lehet. A kutatók azt is megfigyelték, hogy e faj ebihalai megismerik testvéreiket, s fejlődésük során igyekeznek egymás közelében maradni. Együtt mozognak, együtt táplálkoznak.
Közeli rokon a zöld varangy. Az ország szinte bármely részén előfordul, s mivel több kilométeres utat megtesz peterakó vándorlása során, gyakran válik a közúti forgalom áldozatává.
A barna ásóbékát nemigen látjuk, hiszen éjszakai faj, a nappalt gyakran a szarusarkantyúja segítségével ásott lyukban tölti.
Az úgynevezett barna vagy valódi békák közül nálunk három faj honos, s ezek közül a legérdekesebb kétségkívül a mocsári béka, melynek hímje a nász idején néhány napra élénk kék színűvé válik. A legintenzívebb színű példányok utódai a legéleterősebbek.
A kecskebéka sokkal ismertebb, különlegessége, hogy hibridfaj, a tavi béka és a kis tavi béka kereszteződéséből alakult ki. A három faj mindegyike előfordul nálunk, és külső megjelenésük alapján a zöldes, szürkés alapon fekete pöttyös állatokat az avatatlan szem nemigen tudja megkülönböztetni. Az egyszínű zöld levelibéka könnyen elkülöníthető más fajoktól. Szaporodási időn kívül a fákon, a levelek között él, akár húsz méter magasra is fölmászik. Hajdanán ennek példányait tartották befőttes üvegben időjósnak.
Környezeti ártalmak
A békaállomány hanyatlása lényegesen gyorsabb ütemben zajlik, mint amit a madaraknál és egyes hüllőknél tapasztalhatunk, s ez leginkább a globális környezetszennyezés számlájára írható. A légszennyezés miatt az ózonréteg elvékonyodott, így több UV-B sugárzás éri a Földet, ezért az érzékeny peték, embriók és lárvák károsodnak. Gyakori a rendellenes fejlődés, korai pusztulás. De legalább ilyen károsak a folyó- és állóvizekbe kerülő műtrágyák, gyom- és rovarirtók, illetve az emberek által szedett hormontartalmú gyógyszerek maradványai. Ez utóbbiak már egészen kis menynyiségben is rontják a hím békák szaporodóképességét.
A szúnyogirtás velejárója volt az is, hogy a Balaton környékén mára már a múlté a békakoncert, s ahogy a békák eltűntek a magyar tenger partjáról, úgy fogyatkozott meg a belőlük élő vízisiklók és különböző madarak száma is.
Az ipar és a szerves tüzelőanyagok újbóli terjedése miatt elsavanyodó víz hátráltathatja, illetve gátolhatja a békapeték kelését, az ebihalak fejlődését. Az utóbbi években tapasztalt hosszú, meleg nyarak pedig nemcsak a petézőhelyek gyakori kiszáradásához vezettek, hanem ahhoz is, hogy a felnőtt állatok nagyobb rendszerességgel tartózkodnak föld alatti üregekben, ahol aztán robbanásszerűen terjedhetnek a különböző kórokozók.
A nagyobb járványok a békákat már az 1990-es évek óta tizedelik. Az egész világ békapopulációjában hatalmas károkat okozó egysejtű gomba először a terráriumban tartott békákat pusztította, valószínűleg a Dél-Amerikában vadon fogott állatok révén terjedt el robbanásszerűen. A gombafertőzés a magyar békákat sem kíméli, s bár az emberi lábgombákra használt gyógyszerek hatásosak ellene, a vadon élő példányok gyógyítása nem kivitelezhető.
Terelő folyosók, alagutak
Több békafaj vándorlását akadályozzák a közutak, így az állatok elszigetelődhetnek, s a beltenyészet miatt az állomány genetikai hanyatlásnak indul. Ezért már hazánkban is egyre gyakoribbak a békaalagutak, illetve békaterelő utak és folyosók. Ezekkel bizonyítottan nagyon sok farkatlan kétéltűt tudunk megmenteni, hiszen például a Hortobágyon áthaladó 33-as úton a békákat védő rendszer megépítése előtt egyes napokon közel tízezret gázoltak halálra a gépjárművek. Különösen varangyainkat, ásóbékáinkat és a kecskebékákat sikerül így megóvni a motorizáció ártalmától. A levelibékával azonban nem tudunk mit kezdeni, mert tapadókorongjai segítségével egyszerűen átmászik a terelőfalakon.
Fontos, hogy a békák megfelelő peterakó helyet találjanak, így erdeinkben, illetve azok környékén is megmaradjanak a kisebb vizes élőhelyek. Jó példái ennek, hogy több állami erdőgazdaságban élőhely-rekonstrukció során helyreállították, megtisztították az érintett területeket. De az erdészek feladata legalább ennyire fontos abban is, hogy a szaporodás után az erdőkben, mezőkön szétszéledő békafajok megfelelő táplálékhoz, búvó- és telelőhelyekhez jussanak.
Fotó: Bécsy László
