A szikaszarvas könnyen szelídülő, zárt térben is jól tartható, Japánban már évszázadok óta szinte háziállatként tenyésztik. Helyenként templomkertekben tartják, és szentként tisztelik. Nemcsak húsát és bőrét hasznosítják, hanem a barkás agancsát is, amely az ázsiai hagyományos orvoslásban igen nagyra becsült gyógyszeralapanyag.
A 19. század második felében és a 20. század elején Európában nagy divat volt a különféle egzotikus vadfajok betelepítése. Kengurut, ezüstfácánt is próbáltak meghonosítani, így kerülhetett 10-15 japán szikaszarvas Fehérvárcsurgóra, Károlyi Gyula gróf uradalmába. Az állatok közvetlenül Carl Haagenbeck, a világhírű állat-nagykereskedő és állatkert alapító telepéről érkeztek 1910-ben. Az első egyedek hamar megszokták az új környezetet, így két évtized múlva már mintegy tízszeresére duzzadt létszámuk a birtokon. Amikor a II. világháború elérte a területet, a kétszázas populáció néhány példányra zsugorodott. A harcok után megmaradt három egyedet szigorú védelem alá helyezte az akkori vadászati hatóság, és ennek köszönhetően az állomány újra gyarapodni kezdett.
A Fehérvárcsurgói Vadaskertbe 1975-ben hoztak szikaszarvasokat Szovjetunióból. A 28 állat azonban nem a japán szika, hanem a Dybowski szikaszarvas volt. Napjainkban a körülbelül 1200 hektáros bekerített területen élő állomány mintegy 100 egyedet számlál. Kontinensünkön jelenleg Szlovákiában, Csehországban, Németországban, Ukrajnában és Nagy-Britanniában él jelentősebb állományuk.
Méretét tekintve a szikaszarvas az őz és a gímszarvas között áll. A leggyakrabban lágyszárúakkal, fás növények leveleivel, rügyeivel, hajtásokkal és vékonyabb ágakkal táplálkozik. Ezek mellett szívesen fogyasztja még az erdei gyümölcsöket és terméseket, valamint kukoricát és gabonaféléket. Agancsának mérete nálunk ritkán éri el az Ázsiában élő populációira jellemző nagyságot, ezért vadászati szempontból a gímtrófeáknál kevésbé keresett.
A szikaszarvas megjelenése felettébb csinos: nyáron barna alapon fehér pöttyös szőrköntöst visel, ami jól elrejti az erdőben, téli bundája pedig egyszínű barnásszürke. Októberben, a párzás idején hallatja bőgő hangját, amelyet akár elnyújtott madárfüttynek is vélhetnénk egészen addig, amíg a befejező strófáig nem ér, akkor a dal rekedtes röfögéssé alakul. Nálunk a szikák másfél-kétéves korukra érik el ivarérettségüket. A tehén mintegy 230-250 napi vemhesség után egy borjat ellik.
Fotó: Blaumann Ödön
