Lapszemle

Szilaj szil

Az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében már 21. alkalommal választották meg Az év fáját, hogy a szokásosnál nagyobb figyelmet szentelve neki, jobban megismertessék a nagyközönséggel. A három jelölt közül a mezei szil végzett az élen. A több mint 1500 internetes szavazattal a fehér nyárat és a virágos kőrist utasította maga mögé.

A legújabb ismereteink szerint a mezei szil elnevezés két közeli fajt foglal össze: a simalevelű (Ulmus minor) és az érdeslevelű mezei szilt (Ulmus procera). Mindkettő erdők és puszták találkozási helyének szereplője a síkságokon és az alacsonyabb hegyés dombvidékeken.

Rendkívül szívós

Váltakozva álló kétszeresen fűrészfogas leveleik aszimmetrikusak. A mezei szil lombfakadás előtt, márciusban virágzik. Mire a lombozata májusra teljesen kifejlődik, már meg is érleli hártyás röpítőkészülékkel ellátott termései sokaságát. Magjait a szél hordja szét az első májusi esőktől nedves talajfoltokig, ahol rövid időn belül kicsíráznak.
Főként tölgyesek és keményfás ligeterdők elegyfája. Kiemelkedő méretei és több évszázados élettartama miatt sok nevezetes szilfa él és élt hazánkban, mint például a balatonakarattyai Rákóczi szilfája. Rendkívül szívós és kopásálló, nehezen hasadó faanyagot ad. A bognárok kerékagyat, a fegyvergyártók ágyútalpat, puskaagyat, az ácsok szemöldökfákat készítettek belőle.
Az erdei életközösségekben jelenléte az erdő természetességére utal. Az ilyen elegyes erdők ellenállóbbak. A mezei szil élettérként és táplálékként is rengeteg más növény- és állatfajnak teremti meg a létfeltételeit. Települések fásításaiban ugyancsak figyelemre méltó fafaj.

Természetes védelem

Némelyik fiatal mezei szil kérgén paralécek képződnek. A parafához hasonló anyagból álló bordák igen mutatósak, de csak a legföljebb 2-3 méter magas növényen alakulnak ki. A feljebb lévő vesszők már sima kérgűek. Milyen előnyökkel jár a paralécesség? A kérődző állatok igyekeznek elkerülni ezeket a hajtásokat, mert túl sok meddő, számukra haszontalan anyagot kell elfogyasztani az apró rügyek érdekében. A parafa jó hőszigetelő anyag, a bordás elhelyezkedés pedig tovább erősíti ezt a hatást. A mezei szil ezért nehezebben esik áldozatául a pusztákhoz közeli élőhelyekre jellemző bozóttüzeknek, és kevésbé fenyegeti a héjaszás. Ez utóbbit a vékony kérgű fák és a vastag kérgű fajok fiatal egyedein figyelhetjük meg, amikor az erős napsütés miatt a déli oldalon kiszárad, majd elhal a kérgük. Azon a részen megszűnik a nedvkeringés, a fa legyengül és pusztulásnak is indulhat. Az elhalt kéreg cserepesen felhajlik, megrepedezik, később leválik. Óriási sebfelület keletkezik, kaput nyitva az újabb fertőzéseknek. Az elhalt rész peremén sebszövet képződik, ami kisebb héjaszás esetén évek alatt be is záródhat.

Héjaszás akkor keletkezik, amikor a fatörzs hirtelen szabadba kerül, azaz ha az erdőt túlgyérítik, szakszerűtlenül megbontják az erdőszegélyt, szél-, jégvagy hótörés rombolja le az erdő eredeti szerkezetét.

A mezei szil levelén gyakran találhatunk érdekes kinövéseket, fodrokat, kamrákat. Ezek rovarbölcsők, méghozzá különböző gubacstetvek biztonságos bunkerei. Talán a leggyakoribb közülük a szil levéllemez gubacstetű. A babszem nagyságú, bunkó alakú kamra a tetű ősanya alakjának szívása nyomán alakul ki. Ebben azután szűznemzéssel szárnyas és szárnyatlan alakok jönnek létre. A szárnyasak később elhagyják a felrepedő kamrát és fűfélék gyökerére költöznek. Ősszel ott ivaros nemzedék fejlődik ki. Ennek tagjai a tojásokat már a mezei szilre rakják le. A szilek nem teljesen védtelenek a kártevővel szemben. A növény gyakran feláldozza a gubacs körüli szöveteit, hogy a tetvek fejlődése megakadjon.

Mint az infarktus

A 20. század elején elsősorban a mezei szilek estek áldozatul az Ázsiából származó szilfavész nevű gombabetegségnek. A gombák a nedveket szállító edényekben szaporodnak el, és ezzel eltömik azokat. A növény gutaütésszerűen, hirtelen, részben vagy egészben megvörösödik és elpusztul.
A gomba elsősorban a szileken élő szúbogarakkal terjed. Az apró bogarakat nehéz meglátni, de a lehámló kéreg alatt a fajra jellemző rágásképet könnyű észrevenni. A függőleges, vastag anyajárat két oldalán rakja le a petéket a nőstény, majd innen kiindulva a fejlődő lárvák egyre vastagabb bölcsőjáratot képeznek. A szúk a testük felületén hordják át a kórokozó gomba spóráit a beteg egyedről a még egészségesre. Előfordul azonban az is, hogy a beteg fa gyökérkapcsolaton keresztül fertőzi meg a szomszédos egyedet.