Lapszemle

Egy szem bonbon Szolnoki Pétertől

Amikor a fuvolista elindul az erdőbe, hogy kifújja magát, nem visz hangszert. Csak sétál, szusszan a jó levegőn és élvezi a csendet. Ezt Szolnoki Pétertől tudom, aki azt mondja, őt énekesnek tartják, de valójában hangszeres zenész. Húsz éve a Bon-Bon zenekarban, és előtte, mellette számos más formációban. Akinek pedig rajzfilmekből ismerős a hangja, az se téved nagyot, hiszen az ének mellett régóta szinkronizál is.

Az idei tél első nagy havazásában csúszkálunk. Rögtön el is mondja Péter, hogy bármennyire is szeret a szabadban fellépni, télen ilyesmire nem lehet rávenni. Senkinek sem tesz jót a fagyoskodás, közönségnek, muzsikusnak, de még a hangszereknek sem. Bezzeg nyáron, nincs kellemesebb, mint hűs, fedett színpadon, tó mellett, vagy árnyas lombok alatt zenélni! Jóformán nem akad olyan szabadtéri helyszín az országban, ahol ne koncertezett volna. A természetjárást korán elkezdte. – Rengeteget kirándultunk a szüleimmel, húgommal. Mélyen bennem van az erdők, a természet szeretete. A vadászat távol áll tőlem, még egy madarat se volnék képes lelőni, és horgászbotot is életemben egyszer vettem a kezembe.

● Debrecenben születtél, Salgótarjánban jártál iskolába, ma Biatorbágyon élsz. Melyik táj a legkedvesebb?
– Debrecen környékén nem járhattunk hegyet-völgyet, onnan másfajta emlékeim vannak. A nyarakat rendszerint a nagyszüleimnél töltöttük, de az nem a kirándulásról szólt. Ott inkább a kerti kapálás, gyomlálás, szüretelés adta a „mulatságot”. Később Salgótarjánba költöztünk, egy szeparált lakótelepen laktunk, a Kemerovó körúton. Nagyon elütött a város összképétől, valóságos kis ékszerdoboz volt, és erdő övezte. Ott már sokat kirándultunk. Emlékszem egy nagy túrára is, átmentünk Szlovákiába, és napokig jártuk a Tátrát a családdal. Ma már a gyerekeimmel, egyetemista lányommal és a két kamasz fiammal vágunk neki a környéknek. Szép a Zsámbéki medence, sok felfedeznivalót kínál.

● Máig megmaradt a saját gyermeki éned is, legalábbis a rengeteg rajzfilmszerep ezt sejteti.
– Az elmúlt 18 év alatt húsznál több animációs filmben énekeltem és 10 éve már a beszédhangomat is adom szereplőknek. Az egyik legnépszerűbb közülük a Szilaj című rajzfilm zenéje, amit Bryan Adams írt, és a magyar változatot én énekelem. Megtisztelő olyan világhírű zeneszerzők, előadók után dalolni, mint Phil Collins a Mackótestvérben, vagy Tom Jones az Eszeveszett Birodalomban.

● Hogy csöppen valaki ilyen helyzetbe?
– A hangmintáimat kiküldték a Disney-céghez, ott elfogadták és azóta bizonyos hangkarakterekhez engem hívnak. Nagy örömömre a Star Wars legújabb részében is van három mondatom! Pilótát játszom, egy idegen lényt. Pici szerep, de jó érzés, hogy legalább mellékszerepre elhívtak. Ez nekünk, Star Wars rajongóknak óriási dolog, így most már én is a „Star Wars univerzum” része lettem. De éppúgy szeretem a Kung Fu Pandákat is. Sose növök ki a rajzfilmekből.

● Annál meglepőbb, hogy sokáig katonazenészként, meg rendőrzenekarban játszottál.
– Őszintén megvallva, nem szerettem a katonaságot, de annak idején biztos állás várta a katonazenészeket. Átigazoltam a Készenléti Rendőrség Zenekarába ’90-ben, más néven a Police Big Bandbe és onnan mentem nyugdíjba.

● Hol lép fel egy rendőrzenekar?
– Mindenhol! Sok fajta szolgálati munka van: tisztavatás, koszorúzás, temetés, állami ünnepségek, térzenék, „művházas” koncertek. Ráadásul, ha szükséges, például árvíz vagy más természeti csapás esetén is ugyanúgy bevethető, mint bármely alegység. Az ott töltött 19 év alatt többször is volt olyan hét, hogy alig aludtam. Felléptünk vidéken a Bon-Bonnal, hajnal 4-kor végeztünk, aztán egyből a laktanyába vitt a zenekari busz, mert reggel már 6-kor indultunk Zalaegerszegre temetni.

● Mindezt milyen hangszerrel?
– Fuvolával. Bár több hangszeren játszom – klarinét, zongora, gitár, basszusgitár, dob –, a mai napig fuvolistának tartom magam. Kivonulásokra rendszerint a kisebbik változatát, a piccolót vittem, ami átszól mindenen és praktikus, mert zsebben is elfér. Szerencsés vagyok a korkedvezményes nyugdíjjal, így több időm marad, de nem unatkozom. A fellépések és az új 15. Bon-Bon lemez készítése mellett a következő szólóalbumon dolgozom, másoknak is írok, hangszerelek dalokat, most éppen egy színházi előadáshoz, a készülő Szaffi című musicalhez. A Bon-Bon 20 éves jubileumát ősszel jó kis koncerttel ünnepeltük meg a Budai Várban. Most vágjuk belőle a DVD-t, hogy az új lemezünkkel együtt ajándékba adhassuk a Valentin napi szimfonikus Bon-Bon koncerten. Jöhet az újabb 20 év!

● Járod az országot, sokfelé megfordulsz. Csak a hajtás marad vagy pihensz, élvezed magát az utat is?
– Ha fellépni megyünk, akkor nincs időnk körülnézni, de megjegyzem, hogy hová érdemes visszamenni. Az Őrségbe vissza-visszatérek, mert gyönyörű! Eger környékét is nagyon kedvelem. Nemrég pedig Zalakaroson töltöttünk pár napot a kedvesemmel. Kellemes dolog a kirándulást összekötni egy termálfürdőzéssel. Eszembe jutott egy kamaszkori téli túra. Akkoriban még a Népligetben működő Zalka Máté Zenész Tiszthelyettesképző Szakközépiskola kollégiumában laktam, és szerencsére a nevelőtanárunk sűrűn vitt minket kirándulni. Emlékszem, milyen kalandos túrát tettünk a Börzsönyben. A turistaházban nekünk kellett a kályhát befűteni, amivel inkább csak füstöltünk, mint melegítettünk, de mégis klassz volt az egész. Összekovácsolta a csapatot a hideg, meg a közösen megtett út.

● Mai fejjel mit értékelsz legjobban a természetben?
– A legjobb érzés, amikor az ember besétál az erdő közepére, és elfelejti az esetleges napi gondokat, amik éppen gyötrik. Ha a sok rohangászás között ki tudja magát kicsit fújni. Amikor engedi a pénztárcám, külföldre is szívesen utazom. Horvátországban Medulin alatt található a Donji Kamenjak Nemzeti Park, egy félszigeten, annak is a legcsücskében van egy hihetetlen szépségű sziklás part. Még nem annyira felkapott turistahely, eldugott, csendes, tiszta. Ott aztán el lehet vonulni, csodálni a nyílt tengert, a gyönyörű tájat. Még snorkeleztem is: légzőcsővel, búvárszemüveggel csodáltam a varázslatos víz alatti világot.

Péter elábrándozik a szép nyári emlékeken, majd nevetősen hunyorít, és hozzáteszi:
– Szóval, minden, ami természet, az jöhet, mert természetesek vagyunk mi is. Ez az ars poeticánk. Életben, zenében, mindenben természetesség, görcsök nélkül!