A baglyokat alig lehet összetéveszteni más madarakkal, testfelépítésük olyannyira egyedi. Nagy, gömbölyded fejükön hatalmas, előre néző szemük van, és a körülötte lévő erőteljes tollfátyol meglepő módon nem elsősorban a látást, hanem a hallást segíti. Rendeltetése az emlősök húsos fülkagylójához hasonló, azaz a hanghullámokat összegyűjti és a fülek felé vezeti.
Csőszerű szemek
Mivel a két fül a bagoly koponyájában aszimmetrikusan helyezkedik el, az állat pontosan „be tudja mérni”, hol találja meg zsákmányát. A hallás mellett a sikeres vadászatban közel ilyen fontos szerepe van a szemnek is, mely nem golyó, hanem inkább cső formájú, hogy több fény jusson a szem hátsó oldalának fényérzékeny rétegére. Így viszont a bagoly előre néző, csőszerű szemének igen kicsi a látómezeje, ezért sokkal nagyobb szögben kénytelen a fejét forgatni. A baglyok éjszaka jobban látnak, de nappal is kiválóan tudják használni a szemüket, olyannyira, hogy például a réti fülesbagoly világosban is eredményesen vadászik.
Rojtos tollak
Más madarakéval ellentétben a baglyok tollainak a vége rojtszerű, ami nesztelen, könnyed repülésre ad lehetőséget. Tollazata a fejtetőtől a lábujjakig igen erős és sűrű. Az erdei fülesbagoly testét mintegy 10 ezer toll fedi. A csüdön és a lábujjakon lévő tollak nemcsak a hőháztartásban segítenek, hanem védelmet nyújtanak a zsákmányállat esetleges harapásaival szemben is. Baglyaink nem válogatósak: ha úgy esik, még a hatalmas testű uhu is zsákmányol cserebogarat, de ez a faj képes a nála nagyobb állatokat is legyűrni, például az őzgidát vagy a rókát. A macskabagoly pedig akár a víz színéről is felkapja a békát.
A baglyok éjszaka ugyanazt a szerepet töltik be, mint nappal a vércsék, az ölyvek, a sólymok és a sasok. Vadászataik során a nappali ragadozóknak sem kegyelmeznek, sőt a nagyobb fajok elragadják a kisebb bagolyfajok példányait is. Nappal viszont a baglyokat veszélyeztetik az említett nappali ragadozók.
Árulkodó köpetek
A baglyok a megragadott áldozatot általában a csőrükben szállítják, karmaik között csak akkor, ha az kifejezetten nagy. Leginkább egészben nyelik le áldozatukat, de a túlzottan méreteseket előbb lefejezik. Csak ritkán fordul elő, hogy a zsákmányállatot darabokra tépve fogyasztják.
A nem emészthető részeket naponta, kétnaponta kiöklendezik, a köpetek mérete, színe és keménysége fajonként változik, tartartalmából pedig következtethetünk arra, mit fogyasztott a madár. A kisemlősöknek jellemzően a koponyája, míg a kisebb madaraknak a csőre nyújt támpontot az azonosításukhoz. Egyes fajok, mint a gyöngybagoly, megszokott pihenőhelyén köpetel, így a felgyülemlett hatalmas mennyiségű köpetből a szakemberek azt is megállapíthatják, hogy milyen fajok élnek, illetve éltek a területen, hogyan alakult azok állománya.
Faodúkban költ
Mivel a baglyok általában éjjel mozognak, a fekete tollazat lenne számukra a legkedvezőbb, de a nappali rejtőzködés szempontjából mégis a fakéreg mintázatával és színével megegyező tollköntöst viselnek. Macskabaglyunknak két színváltozata is ismert a Kárpát-medencében: a szürkék inkább a fenyvesekben, a barnák főként a lombhullató erdeinkben fordulnak elő.
A baglyok a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők a fészeképítés mestereinek, általában faodvakban, olykor sziklarepedésekben, ritkán egyszerűen a talajon költenek. Mivel legtöbbjük faodúban költ, az erdészeknek nagy a felelősségük, hogy természetközeli gazdálkodásuk révén megfelelő költőhelyek álljanak az éjszakai tollas ragadozók rendelkezésére, és az élővilág sokszínűsége folytán kellő táplálékhoz juthassanak. Ezért is cél, hogy a szálaló vágás minél nagyobb teret nyerjen a hazai erdőkben.
Kellő számú természetes faodú hiányában nagyméretű, mesterséges költőodvakat helyezhetünk ki, ahol az állatok megtelepedhetnek. Legalább ilyen fontos, hogy minél több padlásra, templomtoronyba bejárhassanak a baglyok, tehát ezeket a költőhelyeket, pihenőhelyeket ne zárjuk le. Ügyeljünk azonban arra, hogy azokba ne juthassanak be a nyestek, amelyek a bagolyfiókák és a kotló baglyok egyik legnagyobb vámszedői.
Szerencsére évről évre egyre több bagoly él hazánkban. Az uhu állományát fogságban tenyésztett állatok szabadon eresztésével sikerült megerősíteni, a közelmúltban pedig a törpekuvik fészkelését is megfigyelték az északi országrészben.
Fotó: Bécsy László
