Alapszabályzata szerint a szervezet fő célja a magyar erdőgazdaság – hosszú távú közérdeket szolgáló – szakmai érdekképviselete, Magyarország erdeinek és természeti értékeinek megóvása, fejlesztése. Céljának tartja továbbá a társadalom tájékoztatását, a közvélemény formálását az erdőgazdálkodással kapcsolatban; az egyesületi tagok közösségi érdekeinek feltárását és képviseletét; a szakmai műveltség fejlesztését; az erdészek szellemi egységének ápolását; a szakmai etika betartásának szorgalmazását, továbbá a magyar erdészet múltjának és hagyományainak őrzését.
E célok elérése érdekében a tagság szakosztályokba, szakbizottságokba és helyi csoportokba szervezve fejti ki tevékenységét. A munkát az elnökség irányítja, élén az elnökkel. Az elnökség kezében fontos eszköz az 1862-ben alapított Erdészeti Lapok című havi szakfolyóirat, amelynek megjelentetéséről 1873 óta napjainkig folyamatosan az OEE gondoskodik. Az egyesület sokoldalú belföldi és nemzetközi kapcsolatokat tart fenn. A kimagasló egyesületi munka elismerésére szolgál a tiszteletbeli tagsági díszoklevél, a Bedő Albert és a Kaán Károly Emlékérem, valamint a Decrett József – és az elismerő oklevél adományozása.
Az Országos Erdészeti Egyesületet 1866. december 9-én alapította Pesten 43 erdészeti szakember és velük rokonszenvező ügypártoló. Az 1867. évi kiegyezés, az osztrák–magyar dualista államszövetség létrehozása után az egyesület rohamos anyagi és szellemi fejlődésnek indult. Taglétszáma, vagyona gyorsan gyarapodott. Bizonyítéka a székház, amelyet 1886-ban építettek Budapesten, az Alkotmány utca 6. szám alatt.
Szakmai tevékenységének középpontjában kezdetben egy új, modern, a kibontakozó tőkés piacgazdaság követelményeinek megfelelő, az erdőknek védelmet biztosító erdőtörvény létrehozása állt, amelyet azután az 1879. évi XXXI. törvénycikkben alkottak meg. Az erdőtörvény végrehajtása, a megfelelő számú szakszemélyzet érdekében az egyesület szorgalmazta az állami erdészképzés megindítását. E törekvésének sikerét jelzi, hogy 1883–1893 között, egy évtized alatt, négy erdésziskola létesült. Az egyesület kezdeményezte a magyar erdészeti kísérleti in tézet megalapítását (1898), valamint a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia sikeres reformját (1904).
Pályadíjaival és könyvkiadási tevékenységével az egyesület fejlesztette ki az addig alig létezett magyar nyelvű erdészeti szakirodalmat. Hatékony szakmai ismeretterjesztő tevékenységet is folytatott, elsősorban a kis erdőbirtokosok körében. Szociális érdekvédelmi munkálkodását pedig azok az alapítványok jelzik, amelyekkel nehéz helyzetbe jutott tagjainak, erdészek özvegyeinek és árváinak sietett segítségére, valamint szerény anyagi helyzetű fiatalok tanulását támogatta.
Az I. világháború, az 1920. évi békeszerződés derékba törte az 1867 után megindult, biztató magyar társadalmigazdasági fejlődést, nehéz helyzetbe taszította az egész országot, azon belül az erdészetet és az egyesületet is. Utóbbi elvesztette pénzvagyonát és tagságának jelentős részét. Szellemét azonban a sorscsapások nem törték meg. Az ugyancsak pusztító hatású 1929– 1933. évi gazdasági világválság időszakában az egyesület nagy erőfeszítéseket tett a Kelet-Közép-Európában kibontakozott fadömping kivédése, a hazai erdőgazdasági termelés megvédése, a fakereskedelem sza bályozása érdekében. Az egyesületnek döntő szerepe volt a megváltozott gazdaságföldrajzi körülményeknek megfelelő új erdőtörvény, az erdőkről és a természetvédelemről szóló 1935. évi IV. tc. megalkotásában. A jogszabály nagy nemzetközi elismerést aratott a Magyarországon 1936- ban rendezett II. Erdészeti Világkongresszus külföldi résztvevőinek körében is. E jeles kongresszus egyik főszervezője az OEE volt, és annak elnökévé az egyesület elnökét, báró Waldbott Kelement választották.
A II. világháború után az OEE azon kevés régi magyar társadalmi szervezet közé tartozott, amelyek működésüket viszonylag zökkenőmentesen tudták megújítani és folytatni. Ez talán annak is tulajdonítható, hogy az OEE 1948- ban az egyik alapítója volt a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESz). Érzékeny anyagi veszteséget szenvedett például azzal, hogy 1950–54-ben megfosztották székházától és ingó vagyona nagy részétől. Csak az értékes könyvtárat sikerült megmenteni. Taglétszáma viszont fokozatosan megközelítette a hatezer főt, és az egész országra kiterjedő, sokrétű szervezet épült ki.
A közgyűléseket csaknem minden évben vidéken hangulatos, kétnapos rendezvényként hívták össze, bő szakmai tartalommal. Az 1960-as évektől széles körűvé váltak az egyesület nemzetközi kapcsolatai. Az erdészet területén az OEE honosította meg a szakmai turizmust, amelynek keretében sok külföldi szakember fordult meg Magyarországon.
Az 1989. évi rendszerváltást követően az egyesületi életben ismét az erdészetpolitikai feladatok kerültek előtérbe; egy új erdőtörvény és a vadászati törvény előkészítő munkái. Ugyanakkor az erdészeti érdekvédelem is mind jelentősebbé vált. A 150 éves egyesület idén nemcsak könyvkiadást, hanem erdélyi, háromszéki vándorgyűlést is tervez, miközben a társadalom széles rétegeivel igyekszik megismertetni az OEE hármas jelszavát: szakértelem – erkölcs – összetartozás.
