Csendes budai kert ősfái alatt él a Gryllus család, amelynek több tagja is neves művész. A nyugalmas környezetben pezseg a munka: érkeztemkor Dániel épp a Kaláka év végi programjait szervezi, működik a laptop, izzik a telefon.
– Ez van egy ilyen „cégnél”, ahol lemezkiadás, könyvkiadás, koncertezés, fesztiválszervezés, miegyéb zajlik – nevet mentegetőzve. A karácsonyi koncerteken kívül más nagy előadásra is készülök, aminek érdekes története van. Weöres Sándor a ’30-as éveiben járva írta A teljesség felé című költői prózáját. A műből szólólemezt készítettem, ami a költő 75. születésnapjára jelent meg. Amikor pedig én lettem 60 éves, Samu fiam készített rá egy gyönyörű hangszerelést. Ez lett a fiatalkori munkám megkoronázása. Kilencen énekeltünk, mögöttünk tíz hangszeres – a muzsikusok, énekesek színejava! Csodálatos ajándék. Azt hittem, egyszeri alkalom, ám az élet mást hozott, idén a 10. előadása lesz. Elvittük Erdélybe is, december 16-án pedig a MÜPÁ-ban mutatjuk be. Nagy öröm nekem, de rengeteg egyeztetés előzi meg.
● A Kaláka csodája, hogy minden „körbeér”: a dalaitok, az alkalmak kapnak valami jelképes többletet, mélyebb tartalmat. Ahogy ez a lemez is továbbépült, szóból dalba és szívből szívbe, generációkon át. Hogyan teremnek a dalok?
– Ennek is megvan a története. Gyerekkori asztmámra az orvos azt javasolta szüleimnek, küldjenek fel a Kékestetőre. Azóta, 13 éves koromtól minden évben eltöltök a hegyen 3 hetet. Ez nem csak a tüdőmnek tesz jót, de a nyugalmával, békéjével nekem szinte kultikus hely lett a Kékes. Szép az erdő, jó turistautakkal, amiket minden nap bebarangolok. Nagyon izgalmas, amikor a fák alatt sétálva találok ki zenéket.
● Megszállnak a dallamok?
– Nem is a dallamok, inkább a szövegek, mert a versekből indulok ki. Mondogatom magamban a verset, aztán megérik a dallam. Olyan komponista vagyok, aki nem harmóniamenetekben gondolkodik, hanem a szöveghez tartozó dallamokat keresi. Fenn a hegyen számos dal született. A teljesség felé- ciklust is ott írtam. A verslemezek, a zsoltárok, a karácsonyi dalok jó része „erdei termés”. Radnóti Miklós Mint észrevétlenül című verséhez séta közben a lépteim adták a ritmust. Ma már könnyű dolgom van, mert előkapom az okostelefont és fel tudom venni a dallamot. Régen jegyzetfüzetbe kottáztam le gyorsan. Persze nemcsak ezért szeretem az erdőt. Az állatokhoz is több kalandom fűződik már.
● Ők is beköltöztek a dalokba?
– A szöveg adott, azok kész versek, de hogy a zenébe mennyire szűrődik bele az a békés időtlenség, ami az erdőn sétálva az embert rabul ejti, azt nem tudom. Egyszer téli túrán egy népes vaddisznócsapat kocogott el mellettem, szinte vályút tapostak a hóba. Behúzódtam a fa mögé, és mikor elmentek, előlépve megláttam, hogy egy kicsike malac lemaradt. Megijedt tőlem, visszahúzódtam hát, hadd kövesse a többieket. Tavaly zenész barátaimmal sétáltunk a Kékesen, mikor hirtelen mögülünk előbukkant 5-6 szarvas, és közvetlen mellettünk mentek el, mintha ott se lennénk. Távolabbról már láttam mufloncsordát, őzet, szarvast, de ez szokatlan találkozás volt, szinte földbe gyökerezett a lábam! Szóval mindig élmény az erdőben járni.
● A Kalákával beutaztátok a nagyvilágot, biztosan sok érdekes tájat láttatok.
– Negyven országban koncerteztünk, több földrészen. Nemrég Szicíliában voltunk, és megnéztük az Etnát. Elképesztő látvány, ahogy a sűrű lávafolyam letarol az erdőben fákat, míg a közelükben más fák épen maradnak. A láva máshogy folyik, mint a víz. Nézd ezt a követ – mutat egy morzsalékos fekete kőzetdarabot. Gondolnád, hogy csak 10 éves? Megszoktuk, hogy a kövek korát évmilliókban számoljuk. Ez a vulkáni bazalttufa pedig ilyen fiatal.
● Gyűjtöd a köveket?
– Szoktam szedni, itt-ott, ahol járok. Van Dél-Amerikából, van a Fudzsi hegyről, sok helyről. Japánban az erdők is izgalmasak. Gyönyörűek, vannak egész mások is, mint amit itthon találtam. Nálunk az erdőben, ha sejti az ember, hogy merre megy le a nap, akkor nagyjából tudja az irányt, tud tájékozódni. Japánban ez lehetetlen, más szerkezetűek a hegyek, ott nem lehet átvágni a völgyön. A fákra kötött szalagokkal jelzik a kijelölt turistautat, amit nem tanácsos elhagyni. A csoportvezető nyakában pedig csengő csilingel. Nem azért, hogy halljuk, hol jár, hanem mert a medvék nem szeretik az éles hangot és így akarják távol tartani őket.
● Szerencsés helyen éltek. A százéves családi ház, a hangulatos kert több nemzedéknek ad otthont. Ráadásul egyformán közel esik a belvároshoz és a budai erdőkhöz.
– Ki is járunk télen-nyáron a hegyekbe. Épp most tettem fel egy kedves kirándulós képet a facebookra az unokákkal. A szüleim is erdőjárók voltak, apu mindig elől, mi meg utána. Aztán már túl a nyolcvanon lelassult, és ő maradozott le, de akkor is együtt mentünk. Van egy szép családi hagyományunk, amit mindig megtartunk. Felvidéki eredetű protestáns családként mi nem körmenetre készülünk húsvétkor, hanem elmegyünk egy kiválasztott erdőbe. Autóval indulunk, majd több órát sétálunk. Aztán jöhet a nagyszombati vacsora.
● Jeles alkalmaknál maradva: a karácsony a zenekar programjában is felfénylik, és az is legendás, ahogy a Gryllus nagycsalád hagyományosan együtt ünnepel.
– Van egy műsorunk, a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? – adventben ezt játsszuk 1987 óta országszerte és határokon túl is. Az utolsó koncert mindig Dunakeszin a Szent Imretemplomban van 23-án. Így érünk el a karácsonyestig. Mi már négygenerációs család vagyunk, többen máshol is ünnepelnek, de estére mindenki ideér. Édesanyám 91 évesen is töretlenül süti a süteményeket, már novembertől. Hagyományosan három csengő szól. Az elsőnél még énekelgetünk, édes és száraz szamorodnival koccintunk. A másodiknál sorba állunk, itt fordított az udvariassági rend, a legkisebbek mennek elöl: most épp Dorka lányom és Samu fiam kisfiai. A harmadik csengőszóra bevonulunk a fához. Ég a gyertya, a csillagszóró. Gyerekkoromból emlékszem, én még láttam, ahogy az angyal lába ott suhant ki a nyitott ablakon. Láttam a kis tappancsot! Ma már persze más a helyzet – nevet Dániel.
● Ma már az unokák látják.
– Mi pedig őket nézzük. Az idősebbek meghatódnak, a gyerekek rárabolnak az új kincsekre. A vacsoránál egy almát anynyi szeletre vágunk, ahányan vagyunk. Vilmos öcsém fia körbekínálja, mondván: jövőre, ha öröm vagy bánat ér, gondolj majd azokra, akikkel együtt etted az almát karácsonykor. Mi sokszor gondolunk egymásra, és nagyon jó érzés, hogy van családunk, ahol feltétel nélkül számíthatunk egymásra.
