● A közelmúltban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közölte, hogy az erdőgazdaságok gazdálkodását átláthatatlannak találta, és számos kritikát, valamint két esetben bűncselekmény gyanúját is megfogalmazta a működésükkel kapcsolatban. Mire gondolt, mikor ezt meghallotta?
– Mindenekelőtt azt szeretném leszögezni, hogy minden becsületes erdőgazdaságért, és erdészért kiállunk. Akár az ÁSZ, akár a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) jelentését vesszük alapul, mindkettőben vannak olyan megállapítások, amelyekkel vitatkozni tudnék. Akadnak persze olyanok is, amelyeken el kell gondolkodnunk. Ez utóbbiak esetében elképzelhető, hogy a vonatkozó jogszabályok, vagy a nyomukban fennálló rendszerek nem megfelelők. Távol álljon tőlem, hogy az erdésztársadalmat megbántsam, de van egy állítás, amely szerint az erdészetek nem működnek megfelelően, erre pedig majd valamit válaszolnunk kell. Ezek az állítások ráadásul olyan szervektől érkeztek, mint az ÁSZ, vagy a KEHI, amelyre azért nem lehet azt mondani, hogy pusztán vádaskodnának. Több kérdést tisztáznunk kell, ez azonban az elkövetkező időszak munkája lesz. Számos kérdésre még én sem tudom a választ, például az ÁSZ mindeddig nem közölte, hogy melyik az a két erdészet, ahol a működéssel kapcsolatban a bűncselekmény gyanúja felmerült.
● Az idei év mondhatni a tavaly év végi jelentős jégkárral kezdődött. Akkor úgy tűnt, hogy komoly veszteséget szenvedtek el a magyar erdők. Sikerült a károkat helyrehozni?
– Természetesen sok feladat van előttünk. Az ilyesmit nem is lehet teljesen rendbehozni egy év alatt. Mindenesetre az erdőgazdaságokban dolgozókat nem érte váratlanul a tavalyi jégkár, hiszen a magyar erdőkben ilyen vis maior helyzet néhány évente bizony adódik. A jégkár ráadásul nagyon egyenlőtlenül oszlott el az országban: a Pilisi Parkerdő Zrt. és az Ipoly Erdő Zrt. szenvedett legtöbbet, és komoly károk voltak a Vértesben, valamint Eger környékén is. Máshol ez nem volt ennyire számottevő.
A jégkár nyomán megtisztítottuk az erdőket, az utakat, rendbetettük az épületeket, az egyéb közjóléti létesítményeket. Ezután fogtunk hozzá azoknak a területeknek a rendbetételéhez, ahol a törzs vagy a korona törött el. Összességében elmondható, hogy többmilliárd forintos kár keletkezett. Igaz, ezt enyhítette, hogy a rendbetétel során rengeteg fát kitermeltek, amelyet értékesíteni lehetett. Mindenesetre a természeti csapás számos üzleti tervet felülírt, hiszen tűzifát „csinált” olyan fából, amelyet később kiváló minőségű rönkfaként lehetett volna értékesíteni. Hirtelen megnőtt az erdőgazdaságok terveiben a tűzifa mennyisége, ahogy a kitermelési költség is. Évtizedek múlva viszont a tervezett rönkfa egy része hiányzik majd. Ezért az eddigi terveket újra kell gondolni.
● Ezzel együtt milyen évet tudhatnak maguk mögött az erdőgazdaságok?
– A magyar erdők – az állami és magánerdők egyaránt – összességében jó évet zártak, annak ellenére, hogy a hatósági és jogi szabályozás nagyban megnehezíti a tevékenységüket. Éppen ezért új erdőtörvényt készítünk a tárcánál, amelyet a jövő év elején már társadalmi vitára bocsátanánk, tavasszal a parlament elé vinnénk, és az a célunk, hogy azt legkésőbb nyárig el is fogadják a képviselők. Ebben számos kérdést újraszabályoznánk, alapvetően életszerűbbé tennénk az erdőgazdálkodás feltételeit.
● Tudna példát említeni?
– Hogy csak egyet mondjak: felmerül a kérdés, hogy érdemese a vegetációs időszakban teljesen megtiltani a kitermelést. Alapvetően persze egyet lehet érteni ezzel, de ha júliusban jön egy széltörés, akkor nem hiszem, hogy hónapokat kellene várni, amíg a kidőlt fa értéke a töredékére csökken, és kitermelhető. Kérdés az is, hogy a vágásérett kor meghatározása elmozdulhate felfelé. Vajon több mókus szaladgál egy 110 éves tölgyön, mint egy 130 évesen? Nyilvánvalóan nem, ráadásul az öregebb fa széndioxidmegkötése sem olyan jó már, mint a fiatal példányoké.
További célunk az is, hogy az erdők közjóléti és környezetvédelmi rendeltetésének további erősítése mellett, a gazdasági szempontokat se soroljuk hátrébb. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy vagyunke annyira gazdag ország, hogy évente rengeteg fát kinn hagyjunk kitermelés helyett. Ezen a ponton persze el lehet választani a parkerdőket és az üzemi erdőket. Azt hiszem, újra kell gondolni a kerítésépítési láz kezelését is, mert a jelek szerint a vadkár miatti gondokat nem ezzel lehet megoldani.
● Az elmúlt években felélénkültek az erdészetekben a közjóléti beruházások is. Ezeket tekintve milyen volt az idei év?
– Ezeket a beruházásokat nézve az egyik legsikeresebb évet zárjuk. Sok átadás volt idén: a legegyszerűbb erdei laktól a mármár luxusszínvonalat képviselő szállásig sok mindent építettek vagy újítottak fel. Megújultak turistaútvonalak, létesült csillagvizsgáló, bicikliút, ökoturisztikai centrum és megújult számos létesítmény. Mindez azért is fontos, mert egészen egy évtizeddel ezelőttig az állami erdők egy külön világot képeztek, a nagyközönség számára nem voltak igazán elérhetők, és pláne nem volt kiépített infrastruktúra az erdei turizmus szolgálatára. Igazán 2010 után kezdődtek a változások, amikor a nemzeti kormány a közcélú és közjóléti feladatokra helyezte a hangsúlyt. Az erdőgazdaságok több milliárd forintot fordítanak ezekre a szolgáltatásokra, a beruházásokra, és a kiépült létesítmények fenntartására. Mára ott tartunk, hogy például a Pilisi Parkerdő Zrt. évente 20 millió látogatóalkalmat regisztrál. Több kisvasút működik az állami erdőkben, így például Lillafüreden, Gemencen, az Ipoly Erdő és a Zalaerdő területén, Kaszón és Szilvásváradon. Ezek ma már évente milliós látogatószámmal működnek. Galyatetőn olyan világszínvonalú látogatóközpont épült, amely akár Svájcban is megállná a helyét. A létesítmény energiagazdálkodása, a csúszásgátlók, a speciális reggelik lehetősége, és számos egyéb dolog miatt elmondható, hogy extra szolgáltatást nyújtó szállás lett.
● Ha már az erdő rekreációs szerepénél tartunk, Ön milyen gyakran jár erdőbe? Szokott például vadászni?
– Az túlzás. Azt szoktam mondani, hogy vadász vagyok, de vadászni nem szoktam, manapság sajnos nincs rá időm. Családi kötődésem nem volt az erdőkhöz, de vidéken nőttem fel, és rengeteget kirándultam erdőben. Ezen időszakban javarészt Bábolnán laktunk, és elmondhatom, hogy az ÉszakDunántúl teljes egészét bejártam. Később a vadászregények olvasása még inkább erősítette bennem az erdő szeretetét. Az erdőt mindig is különös, védendő értéknek tartottam, és a kezdetektől fogva kötődtem hozzá. Néha elgondolkodom azon, hogy pályát tévesztettem, amikor jogásznak mentem, és esetleg erdőmérnöknek kellett volna tanulnom. Ma már ez a lehetőség nem adott, de az élet végül is úgy rendezte, hogy itt is erdőkkel foglalkozom.
