Lapszemle

Guruló osztályterem a zalai erdőkben

A már nevében is sok izgalmat sejtető Zakatoló Erdei Iskola idén tavasszal nyitotta meg kapuit Csömödérben, a Zalaerdő Zrt. Bánokszentgyörgyi Erdészetének területén. Így a Csömödéri Állami Erdei Vasút turisztikai szolgáltatásaihoz kapcsolódóan lehetővé vált, hogy erdőgazdaságunk is kivegye részét a következő nemzedékek környezettudatos neveléséből.

„Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.” – írja Wass Albert az Erdők könyvében. Éppen így zajlanak a Zakatoló Erdei Iskola foglalkozásai is. A látogatócsoportot, no és persze a foglalkozások bázisául szolgáló oktatókocsit az erdei vasút szerelvényei szállítják az adott helyszínre, ahol Molnárné Vitális Anikó, az erdei iskola vezetője rengeteg érdekességet, fontos információt oszt meg a gyerekekkel. Azonban nem csak egyszerűen elmondja nekik, hogy melyik fának milyen a termése, melyik állat mivel táplálkozik, hanem kérdez, rávezet, beszélget és játszik is az ifjú tudósokkal. Kíváncsi a tapasztalataikra, a véleményükre, a leleményességükre és a tudásukra is. Mindig a résztvevők életkorához igazodva állítja össze a programot, építve a gyerekek addigi ismereteire.

Hogyan lehet tanulni egy vonaton? A Zakatoló Erdei Iskola bázisát adó úgynevezett oktatókocsit mozdony vontatja a Csömödéri Állami Erdei Vasút 32 kilométeres személyszállítási útvonalán. Felszerelései közt a hagyományos eszközök (határozó könyvek, mikroszkópok, távcsövek és bogárnéző tégelyek) mellett a gyerekek figyelmét mindinkább felkeltő digitális eszközök (fényképezőgépek, táblagépek) is segítenek az izgalmas felfedezésekben.
A vasúti vonal mentén, a különböző adottságú helyszíneken kijelölt megállóknál a gyerekek közösen tanulmányozzák az erdők, rétek és vizek élővilágát, a játékos feladatokat közösen oldják meg. Mindez az erdei iskola célját szolgálják, azaz a környezettudatos gondolkodás kialakítását, a természeti tudás bővítését, miközben a tanulók saját tapasztalásaik útján szereznek maradandó élményeket.

Legyen a látogató gyerek vagy felnőtt, közelben lakó vagy távoli vidékről érkező, fiú vagy lány, egy biztos: a Zakatoló Erdei Iskolában nem unatkozik majd. Az iskolai és óvodai csoportok számára kialakított, a honlapunkon is megtekinthető programokon túl is számos lehetőséget kínálunk az érdeklődőknek. Többnapos „ötletcsomagjainkban” szerepelnek a környék látnivalói, amelyek gyalogtúrával, erdei vasutas kirándulással és kerékpározással öszszekötve is felkereshetők. A megfáradt vándoroknak, a lelkes osztálykirándulóknak a Csömödéri Vasútüzem területén álló turistaszállóban nyújtunk kényelmes szállást. A szálló felszereltségéről, elérhetőségéről szintén minden információ megtalálható a honlapunkon. Izgalmasabb talán mindaz, ami a turistaszállót körülveszi, például a Csömödéri Állami Erdei Vasút gépparkja, különféle mozdonyokkal, vasúti kocsikkal. Az épület mellett játszótér is helyet kapott, mellette pedig szabadon futkározhatnak, focizhatnak a gyerekek, és levezethetik a nap végére megmaradt energiájukat.

Óriási megtiszteltetésnek éreztük, hogy a Zakatoló Erdei Iskola létrehozásáért a Zalaerdő Zrt. kiérdemelte a Magyar Termék Nagydíjat. Mint kiderült, a zsűrit lenyűgözte az újdonság varázsa, az oktatókocsival az erdei iskola látogatóinak nyújtott páratlan élmény. A nyitás óta két, pedagógusoknak, illetve turisztikai szakembereknek szóló konferenciát rendeztünk, és számos gyerekcsapat vette birtokba az oktatókocsit. Mindez megerősít bennünket abban, hogy jó irányba haladunk. Ahogyan egy bölcs mondás is tartja: „sose légy elégedett magaddal, mert az tunyaságot szül”, ezért a Zalaerdő Zrt. is igyekszik folyamatosan fejleszteni az erdei iskolát, a guruló osztálytermet, hogy minél érdekesebb foglalkozásokat kínálhassunk látogatóinknak, s a visszatérők is mindig valami újabbat, valami izgalmasabbat kapjanak!

Árajánlat kérése, időpontfoglalás, tájékoztatás:
Molnárné Vitális Anikó
Telefon: +36 (30) 9338851
Email: vitalis.aniko@zalaerdo.hu
Web: www.zalaerdo.hu

Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat egyaránt!