Lapszemle

Egy évvel a jégtörés után

Egy éve, 2014. december elején hatalmas fák törtek ketté, dőltek ki, sok helyen szinte „romhalmazt” hagyva erdeinkben. Azóta szinte folyamatos feladatot ad az erdészeknek a kárelhárítás és a helyreállítás. A munkának azonban még koránt sincs vége.

Egy évvel a jégtörés utánA károktól súlyosan érintett erdőrészekben járunk a Magas-Börzsönyben. Bár verőfényes napsütés fogad minket, a látvány még most is elborzasztja a látogatót. Először csak „üres” foltokra leszünk figyelmesek, beljebb haladva megjelenik az összetört, kidőlt fáktól már megtisztított erdőterület, ahol a talajból kifordult gyökértányérok, tuskók meredeznek.

Habár ebből a völgyből – Rakottyás-patak – már több tízezer köbméter sérült faanyagot távolítottak el, még mindig van károsodott erdőrész, ahol „rendet kell rakni”. Szinte megállás nélkül dolgoznak, hiszen a bükk faanyaga igen kényes a fülledésre, emiatt a fakitermelők, erdészek versenyt futnak az idővel. A kárelhárításban több brigád dolgozott és dolgozik folyamatosan; a kötélpályától kezdve, a korszerű harvesz tereken át a lovas közelítésig minden eszközt bevetnek. Utóbbival elsősorban az Erdélyből érkezettek serénykednek nagy szakértelemmel. Már a sérült területek megközelítése is komoly energiabefektetést kívánt, nemhogy a törött, egymásra dőlt fák biztonságos kiszabadítása.

Egy évvel a jégtörés utánA Börzsönyben, a Pilisben, Mátrában, Zemplénben és a Vértesben is elkezdődött a jégtöréssel érintett erdők megújítása. Ez milliónyi, őshonos fajokból nevelt csemete elültetését jelenti a felszabadított foltokban – kézzel, ékásóval – esetenként erősen köves, sziklás talajba. Az összességében több száz futballpályányi terület ráadásul igen mozaikos. Néhol csak néhány teleknyi űrt kell megújítani, de vannak hosszú kilométereken át tartó, hegyoldalakat kitevő kárterületek is. Természetesen az erdészek az esetenként jelen levő természetes újulatban is bíznak, kímélik azt, és a megmaradt hagyásfák termése az elkövetkező években is növeli majd a csemeték számát.
Bár az ónos eső csak néhány napig tartott, a veszélyhelyzet felszámolása már heteket, a kárelhárítás hónapokat, a helyreállítás pedig éveket, évtizedeket vett és vesz igénybe. Az erdészek már eddig is vizsgálták ezt a különleges természeti jelenséget, de most újabb kutatásokat kezdtek a hasonló helyzetek és folyamatok jobb megértése érdekében.