Lapszemle

Zöldövezeti fásítások

A zöldövezet valamilyen ember által alkotott vagy természeti képződmény körüli zöld területek összességét jelenti, amelyek esztétikai, egészségügyi és üdülési célokat szolgálnak. A zöldövezetek jelentősége az ipari forradalom idején nőtt meg, de ezt az igényt a városodás-városiasodás önmagában nem magyarázza meg. Kellett hozzá az egészséges környezet iránti igény megfogalmazása, sőt bizonyos gazdálkodási sajátosságok megváltozása is. Majd csak a 20. század közepétől, elsősorban a naponta kihajtott legelő állatok számának megcsappanásával lehetett a települések körül – az árkokkal védett zártkertek és temetők mellett – zöldövezetet kialakítani.

Magyarországon nagyarányú zöldövezeti fásítás a Balaton körül az 1920-as években kezdődött. Hiszen Trianon után a Balatont nevezték meg hazánk legnagyobb természeti kincsének, azt akarták szebbé tenni. A Balaton-fásítás első hullámának feketefenyőit még most is meglelhetjük, többnyire a települések belterületén.

A zöldövezeti erdőtelepítések következő időszaka a szovjet példák másolása idején jött el. Elsőnek Sztálinváros (Dunaújváros) létesítésekor. S még az általános iskolásoknak is tanított ák: az új, szocialista városban az ipartelepet a lakótelepektől védősávval választják el. Az első átfogó városi zöldövezett ervet pedig egy másik iparvárosra, Salgótarjánra készítették el 1964-ben. Nem feledkezve el a Balaton környékének fásításáról (a legelső erdészeti kivitelezési útmutatót 1955-ben fogalmazták meg, amikor kimondottan fásító erdészetet létesítettek Balatonfüreden), a települések belterületét újabb és újabb fásítási mozgalmakkal igyekeztek szebbé tenni. 1955 és 1970 között körülbelül 1000 hektár zöldövezeti erdősítés valósult meg. Miközben a ’60-as évek első felében a mezőgazdasági termelésben a nagyüzemek váltak jellemzővé, a településeket irányító tanácsok végrehajtó bizottsága a belterületek fásításait igyekezett utcánként, terenként egységesíteni. A közvetlen környék (agyag- és téglavetőgödrök, korábbi marha- és csürhejárások stb.) fásítására szintén törekedtek.

Az egységes zöldövezet tervezése, és annak végrehajtása többnyire az 1970- es években történt. Akkorra készült el hazánk legtöbb városára, falujára a zöldövezeti terv, de megvalósításuk gyakran húzódott, a folyton növekvő belterület, ipari és mezőgazdasági üzemek terjeszkedésével pedig „szűkké vált”. Az erőfeszítések azonban nem voltak hiábavalók, hiszen sok száz önkormányzat ma is a 40-45 éve ültetett erdők, fák jótékony hatását igyekszik megóvni.

A szocializmus időszakában kiemelt figyelmet kapott Budapest zöldövezete. Erdészeti szempontból ez volt a legöszszetettebb feladat. A budai oldalon meglévő erdőket a város terjeszkedése veszélyeztette, ráadásul a kirándulók igénye is nőtt. Az utóbbi érdekében sétautakat, esőbeállókat és más közjóléti berendezéseket kellett létesíteni, ami aztán elvezetett a parkerdőgazdaság megalakításához 1968-ban. Nagy feladat volt a tájsebek, kopár területek, így a Sas-hegy vagy a Mátyás-hegy befásítása. A lepusztult hegyoldalakról hiányzó termőföldet sváb asszonyok hátikosarakban hordták fel, esetleg szamarak hátára málházottan jutott fel a csipetnyi (ültetőgödörként 15-20 kilónyi) föld.

Pesten ugyanazok a feladatok vártak megoldásra, amelyekkel az ország más településein szembesültek, ha nem is ilyen nagyságrendben. Így a zajvédelem (Ferihegy), ipari- és lakóterületek elkülönítése (a Határ út környéke), árvízvédelem és laktanyaálcázás. Mindehhez még számos út- és vasútfásítás kapcsolódott, amelyek nem erdészeti szempontból okoztak gondot, hanem az ültetvények megvédése adott feladatot. Ráadásul mire ezek az erdők elkészültek, a pesti oldal is kinőtt e zöldövezeti keretét, és ez a folyamat azóta is tart, köszönhetően például a zöldmezős beruházásoknak. Az elültetett 2000 hektár új erdőnek már a ’70-es évekre kivágták a negyedét.

Ha az 1970-es évekre kiteljesedő erdősítések kérdését erdészettudományi szempontból vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy a szakma felkészülten vágott bele a kivitelezésekbe. A korábbi, ha úgy tetszik, külterjes megoldások itt is alkalmazhatók voltak, míg a munkaigényes, kertészeti feladatokhoz az erdészek fel akartak nőni. A zöldövezeti „erdészkedés” ugyanis alkalmat ad a társadalom széles rétegeivel való kapcsolatra, az erdészek munkájának népszerűsítésére is. Ahogyan egy svájci megfogalmazta: „A fák, mit útjaidon a táj eléd vetít, elárulják egy nép bűneit és erényeit”. Így az erdészek sokat tehetnek a magyar nép megfelelő „erényeiért”.