Mintegy húsz település határában, Pincehely központt al, bikácsi és kisszékelyi telephelyekkel gazdálkodnak. Az erdészet nem csak a települések gazdasági életéből, hétköznapjaiból veszi ki a részét, munkatársai az ünnepnapokat is együtt töltik a helybéliekkel. Minden nagyobb ívű kezdeményezést támogatnak, amely összefogást igényel.
A Gyulaj Zrt. Pincehelyi Erdészetét két egymástól teljesen eltérő termőhelyi adott ságú és területileg is elkülönülő erdőtömb alkotja. A Tolnai-hegyhát a Kapos és a Sió által határolt, 4322 hektáros, hullámos kiemelkedésekkel, meredek oldalú völgyekkel tarkított dombvidék, melynek legnagyobb részét lösz takarja. A dombhátak között i rejtélyes szűk völgyekben – és a hegylábakon – cseresek, akácosok, kőrisesek várják a felfedezőket. A keskeny dombhátakon, gyengébb termőhelyeken viszont feketef enyvesek, molyhos tölgyesek díszlenek. A Dél-Mezőföld homokvidéken elterülő, 4018 hektáros erdő talajának felszínét takaró vastag folyami üledék őstörténeti korokról mesél. Ez főként az Ős-Sárvíz homokból álló hordalékkúpja, ahol az elegyetlen akác és a fenyő talált menedékre.
Színes múlt
Az erdőgazdálkodás múltjára visszatekintve a szakember színes képet festett. Simontornya, Kisszékely és Nagyszékely erdei valamikor gróf Wimpffen György tulajdona volt, főként a vadászat céljait szolgálták. Az Ozora határában elnyúló erdőterület herceg Montenuovó uradalmához tartozott, míg a Miszla, Kesző hidegkút területei részben beerdősült vagy telepített legelő- és szőlőterületekből álltak, és erdőbirtokossági kezelésben hasznosultak. A bikácsi erdőterület a Wenckheim család, mellette Németkér a Mária Terézia Közalapítvány birtokaként üzemelt. Jellemzően tanyavilág volt. A buckatetőkön gyenge homoki legelők, a buckaközökben sovány szántóföldek nyújtózkodtak, amelyeket itt-ott kisebb facsoportok, fasorok, a mélyebb fekvésű helyeken lápterületek, rekettyések szakítottak meg. Az akkori erdőgazdálkodás célja a tűzifatermelés, eszköze a sarjaztatás volt. Mai állapota az 1950-70-es években alakult ki a nagyarányú, főként fenyő-, erdőtelepítések nyomán. A barátságos Tengelic pedig gróf Benyovszky birtokához tartozott.
Az erdők folyamatos növekedésének köszönhetően a vaddisznó és a gím otthonra lelt, s már nem csak váltó vadként jelent meg a területen. A jelenlegi gímállomány több kimagasló trófeát ad évente. Napjainkban az erdőkben kis területű tarvágásokkal, felújítóvágásokkal találkozhatnak az arra járók. Ahol pedig lehetséges, a folyamatos erdőborítás fenntartására törekednek. A mai napig nagy kihívás az ’50-es években telepített, pusztuló fenyvesek lombos erdővé alakítása, mely a következő tíz évben közel 500 hektárt érint. A monokultúrák után őshonos, elegyes állományok létrehozását tűzték ki célul, az özönfajok (nyugati ostorfa, bálványfa) visszaszorításával vívott állandó harcok közepette.
Közjóléti tevékenységeik közül a már megvalósult tengelici és parkerdei fejlesztés és az erdei kápolna felújítása mellett a Nagyszékely térségében telepített szőlő is kiemelkedik, a továbbiakban pedig kulcsos ház és turisztikai fogadóépület építését tervezik Kisszékelyben. „Az erdő mindenkié, de megőrzése és kezelése a mi feladatunk és kötelességünk, miközben a társadalmi elvárások magasak, a kritikák erősek”– hangsúlyozta Szi Benedek Sándor.
Kiváló genetika
Az állami erdőgazdaság kezelésében lévő világhírű gyulaji vadászterületen kívül a kisszékelyi is kiváló genetikájú dámállománnyal büszkélkedhet. „Szakavatott szem a terepi adott ságokból messziről észreveszi, hogy a dám számára ideális élőhely”– jegyezte meg házigazdánk. A gyulaji dám vérvonalát találjuk ott, de nem bekerített területen, és ez a különbség látszik az állományon. A kiváló lehetőségeket már a két háború között felfedezte az erdőterület akkori tulajdonosa, Ágoston Manó, és a terület bérlője, a simontornyai Fried család. A tulajdonukban működő bőrgyár bevételéből nem csak a közjóléti tevékenységeikről váltak híressé, hozzájuk köthetők az első dámtelepítések.
A II. világháborút követő államosítás után, főként a helyi munkásemberekből álló vadásztársaság tevékenységének következményeként az 1950-es évek elejére teljesen eltűnt a dám a területről. Majd az egymást váltó vadásztársaságok próbálkoztak a dám visszatelepítésével a Próbavölgy nevű területrészen, de ez végül csak 1967-től, a Kisszékelyi Egyetértés Vadásztársaságnak sikerült. A budavidéki Gyarmatpusztáról érkezett 25 törzsállomány az úgynevezett Törökvölgyben bekerített 20 hektáros erdőfelújításban kapott helyet. Majd élővad-telepítési program keretein belül több alkalommal is hoztak élő dámot a területre, később pedig vérfrissítés céljából újabb 10 állat érkezett Gyulajból. Ez képezi a jelenlegi legkisebb tájegység – Nagyszékely, Miszla, Belecska, Pálfa környéke – dámállományának a génbankját.
A vad- és az erdőgazdálkodást egyaránt az erdészet végzi, így jobban öszsze tudják fésülni a néha ellentmondásosnak tűnő feladatokat: ugyanúgy szem előtt tartják az erdőt, mint a vadat. A hétköznapokban a kerületvezetők szintjén is egy kézben van a két eltérő feladat, s ha mutatkozik is ellentét, nem érződik. Gazdálkodásukban kétharmaddal szerepel az erdő, a maradék a vadászaté.
Parkerdők és kastélyok
A Gyulaj Zrt. kezelésében lévő tengelici parkerdő korábban a Benyovszkykastélyhoz tartozó uradalmi kert volt, növényanyagát az 1800-as évek közepétől telepítették. A kertbe a fafajokat csoportosan telepítették, a szélére lepényfát és nyugati ostorfát ültettek – ez volt a határ. A kastély előtt kiterjedt rózsakertet alakítottak ki, melyben felülről nézve kirajzolódtak a nemesi családok monogramjai.
A jelenlegi parkerdei pihenőtó korábban szintén a kastély kertjéhez tartozott, keleti oldalától valamikor virginiai borókából álló fasor vezetett egészen a Benyovszky-kápolnáig.
A parkerdőben található Benyovszky- sírkápolnát és a Gindly-emlékoszlopot kis promenádok kötött ék össze a kert fő sétaútjaival, ezek egyértelműen mutatják az egykori barokk angolpark tervezett szerkezetét. A kert fő értékeit a növénytani érdekességek jelentett ék, többségét idegen tájakról gyűjtötték, és jó érzékkel helyezték el a sétányok mentén. A Boldogságos Szűz Mária tiszteletére épített sírkápolnát a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. az eredetivel szinte teljesen megegyező kivitelben az elmúlt évben újított a fel.
Pincehelytől délkeletre fekvő két beszédes nevű rejtőzködő falucskát, Kisszékelyt és Nagyszékelyt gyönyörű, vadban bővelkedő erdők veszik körbe. A kilátóból a Tolnai-hegyhát talán legszebb arcát mutatja felénk.
A települések nevét az egykori végvári területekre betelepített székelyekkel hozzák kapcsolatba. Kisszékely mellett könnyű erdei sétával érjük el a Kisszékelyi Vadászházat. A gyönyörű erdei környezetben található horgásztó, és az igényesen felújított, magas komfortfokozatú vadászház sokak által kedvelt kirándulóhely.
A közeli Simontornyán az 1270 körül épített Simontornyai várat cso dálhatjuk meg. Nevét az egykori lakótoronyról kapta, amit Salamon fia Simon építtetett, s amely később végvárrá fejlődött. Simontornya meghatározó szerepet töltött be a környező vidék katonai védelmében. Az épület nagy része 1974 óta múzeum.
Az utóbbi években újult meg az Ozorai vár. Ozorai Pipo, Zsigmond király kegyeltje 1416-ban kezdi el építeni a hazai emlékanyagban páratlannak számító várkastélyát. Jellegzetesen olaszos, késő gótikus várkastélyát valószínűleg Manetto Ammannatini tervezte. A vár 1423-ban már biztosan készen volt, mert ekkor nem kisebb jelentőségű vendég érkezett , mint maga Zsigmond király.
Sokszínű terület tartozik a Pincehelyi Erdészethez, s a természet és történelem adta lehetőségeket ki is használják. Nem csak a szigorúan vett erdőgazdálkodást végzik, a hagyományokat felelevenítve szőlőt telepítettek, amihez pincét, fogadó épületet terveztek. Kerékpárutak, sétautak kiépítésével színesítik a kínálatot, amelyek a Simon tornyán keresztül Belecskáig vezető túristaútba kapcsolódnak. Reményeik szerint ezek ide vonzzák majd a turistákat. Szi Benedek Sándor szerint ez már nem csak az erdészet feladata, továbbra is számítanak az önkormányzatok segítségére.
