Salföld községtől délnyugatra, az erdő szélén, egy kis völgy közepén emelkedő természetes dombon találhatók a Mária Magdolna tiszteletére szentelt templom és pálos kolostor romjai. Első említése 1263-ból való, akkor egyhajós templomból és a köréje települt remetekunyhókból állhatott. Jelentősebb mértékben a 15. században bővítették, gótikus stílusban. A kolostor az idők folyamán többször esett fosztogatás áldozatául, elsőként a török időkben pusztult el. 2004 és 2007 között pályázati támogatással és az önkormányzattal összefogva sikerült a Bakonyerdő Zrt.-nek teljesen rendbe hozni. A romot 2008-ban, a Magyar Pálos Rend pápai jóváhagyásának 700. évfordulóján Márfi Gyula veszprémi érsek áldotta meg. A gyönyörű erdei környezetben álló templomromot mind többen választják házasságkötésük és keresztelők helyszínéül (nyitó kép). (…)
Kis-bakonyi templomromok
