Különösen ijesztő, hogy az utóbbi két évtizedben több az új jövevény, mint az azt megelőző 110 évben. A „bevándorlók” legtöbbje ázsiai származású, de Észak-Amerikából és Európán belülről is vannak szép számmal. A kanyargós szillevéldarazsat (Aproceros leucopoda) Európában először Magyarországon, 2003-ban találták meg, Nógrád megyében, Dejtár határában. Csak jóval később, 2009-ben derült ki, hogy valójában egy ázsiai fajról van szó, amelynek eredeti hazája Japán Hokkaido szigete. Kedvenc tápnövénye a turkesztáni szil (Ulmus pumila), de az egyébként is sok sebből vérző (szilfavész) őshonos szilfajok leveleit is megrágja.
A gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) esete jól példázza, hogy a klímaváltozás is segíthet egyes bevándorló fajokat. A lepke eredetileg Észak-Afrikában, Dél-Európában honos. 50 éve még ritkaságnak számított, az Erdészeti Fénycsapda Hálózat csapdái először 1976-ban fogták egyedeit. Sikeres áttelelését, illetve tömeges elszaporodását az enyhe, szinte fagymentes telek, illetve az aszályos nyarak teszik lehetővé. Ma már rendszeresen károsít, többek között kukoricán, napraforgón, de helyenként az akácfiatalosokat is lecsupaszítják a hernyói.
Az utóbbi 2-3 évben kerttulajdonosok százai átkozzák a selyemfényű puszpángmolyt (Cydalima perspectalis), mert hernyói gyakran csupaszítják le kertjeik örökzöld díszét, a buxust. Ázsiai származású, Európában először 2006-ban, Németországban tűnt fel. Első magyarországi példányát 2011 őszén, a Nyugat-magyarországi Egyetem Botanikus Kertjében fogták. Alig 4 év elteltével már az ország nagyobb részén előfordul és károsít. Futótűzszerű terjedése a buxuscsemeték országon belüli szállításának is következménye, és annak, hogy évente 3 nemzedéke is kifejlődik.
A szelídgesztenye gyakori fája az európai erdőknek, de értékes gyümölcséért ültetvényekben nagy területeken termesztik is. A pusztító hatású gesztenyevész után újabb csapás érte, amikor a 2002-ben Olaszországban megjelent a kínai eredetű szelídgesztenye-gubacsdarázs (Dryocosmus kuriphilus), amelyet világszerte a gesztenye legjelentősebb kártevőjének tartanak. Blokkolja a rügyeket, így akár 70-80%-kal is csökkentheti a termés mennyiségét. 2008-ban, Olaszországból származó fertőzött ültetési anyaggal jutott el hozzánk, de mára már délnyugat felől is beszivárgott hazánkba.
Az ellene való védekezés meglehetősen nehéz, tulajdonképpen csak a szintén kínai származású természetes ellensége, a Torymus sinensis nevű fémfürkész képes kordában tartani. Ezt a specialista parazitoidot már több országban meghonosították. 2014-től nálunk is folyik a betelepítése, amellyel lassítható a gubacsdarázs terjedése, illetve mérsékelhető a kártétele. Betelepítésének valószínűleg nincs számottevő kockázata, mert egyedüli ismert gazdaállata a szelíd gesztenye-gubacsdarázs.
Esetenként a szándékos, sok esetben nem túl bölcs betelepítés is kiválthat rovarinváziókat. Az ázsiai illetőségű harlekinkaticát (Harmonia axyridis) több ízben betelepítették Európába, az üvegházakban károsító levéltetvek természetes ellenségeként.
A faj azonban megszökött, és gyorsan, erőszakosan terjeszkedik az egész kontinensen. Inváziójának kedvezőtlen gazdasági hatásait egyelőre még csak sejteni lehet, az ökológiai következmények azonban már eléggé nyilvánvalóak, sok helyen ugyanis kiszorítja az őshonos katicafajokat.
A példákat sajnos hosszasan sorolhatnánk, és abban sem bízhatunk, hogy az idegenhonos rovarok behatolása belátható időn belül megszűnik, vagy akár csillapodni fog. A nemkívánatos jövevények ellen megelőzéssel, korai felismeréssel, szakértelemmel harcolhatunk, akkor is csak részsikerek reményében.
