1945-ben az erdők zömét ugyan államosított ák, még 1960-ban is 176 400 hektárnyi volt az erdőbirtokossági társulatoknál és magánosoknál. Az erdőbirtokosság közösben tartott , kezelt magántulajdonnak számított , tehát rontott a az államihoz vagy szövetkezetihez kötött szocialista termelőeszközök összképét. Ezért az 1961. évi VII. törvény, amely az erdőkről és a vadgazdálkodásról intézkedett , megszüntett e ezt a (magán)tulajdoni formát. Az erdőket a téeszekhez vagy az állami erdőgazdaságokhoz rendelte, s csak itt – ott maradt magánerdő. 1966-ban, majd 1970-ben a folyamatot kormányintézkedésekkel siett ett ék. Így 1975-ben az alig 10 ezer hektárnyi magánerdőből mintegy 6 ezer volt erdőbirtokossági, míg a többi (személyhez kötött ) magán.
A folyamatosan növekvő termelőszövetkezeti erdőgazdálkodás egyik alapját tehát az említett közbirtokossági erdők jelentett ék. A másik lehetőséget az erdőtelepítések adták, amelyek az 1961. évi törvényben szintén szerepeltek. A mezőgazdasági kollektivizálás során ugyanis a téeszek igyekeztek a művelt föld tulajdonjogát megszerezni, ami az erdők, esetleg a jövendő erdők területét is érintett e. A birtokrendezések után a téeszerdők mennyisége csak erdőtelepítéssel nőhetett.
Az 1961. évi törvény különlegessége, hogy az erdő ügyét törvényben először kapcsolták össze a vadgazdálkodással. A vadászterületek bérbeadási jogát az állam ugyan már 1945-ben megszerezte, majd 1957-ben a vad állami tulajdonát is kimondta, de az igazgatás akadozott . A tanácsrendszer ugyanis a vadászati adminisztrációban túlságosan is nehézkesen működött . Ezért az új, tulajdonképpen erdészeti törvénnyel a vadászatot alárendelték az Országos Erdészeti Főigazgatóságnak (OEF), ami később – sőt napjainkig tartóan – az erdészeti és a vadászati személyzet között sok súrlódásra adott okot, bár 1968-ban az alárendeltség megszűnt.
Az 1961. évi VII. törvény annyiban is szakított az évszázados, korábbi joggyakorlatt al, hogy nem tételesen sorolta fel, mit szabad és mit nem, hanem – miként egy tervtörvény – „kell törekedni”, „elő kell segíteni”, „kötheti” stb. formulákat tartalmazott . Azaz az 1935. évi, továbbá a következő, 1996. évivel ellentétben jogilag visszalépést jelentett . Ugyanakkor nagy erénye, hogy először határozta meg az erdő fogalmát, ami a törvény szerint legalább 0,5 hektár fával borított terület. (Korábban erdő az volt, ami a kataszteri nyilvántartásban erdőként szerepelt.) Szintén előremutató azon rendelkezés, miszerint az ország összes erdeiben üzemterv szerint kell gazdálkodni, a 10 évre készített üzemtervet az OEF vezetője hagyja jóvá. Az erdők közjóléti szerepét pedig azzal hangsúlyozták, hogy azok „a dolgozók üdülését, pihenését” szolgálják, ezért „az erdei utakat közlekedésre, az erdőt üdülésre, pihenésre bárki használhatja.”
Az időszak középtávú terve a II. ötéves terv (1961–65) volt. Ebben fogalmazták meg először a fakitermelés növelésének (évi 3,9-ről 4,5 millió m3-re) szükségességét. Továbbá kimondták, hogy a fűrészipar, illetve a farost- és -forgácslapgyártás és a cellulózipar a hazai erdők fájának felhasználása irányába fejlődjék. Sőt, a nálunk feldolgozhatatlan faalapanyag kisebb exportjára is lehetőséget adtak.
Végül térjünk még vissza a szocializmus alapjaihoz. Az erdőtörvény szerint fűrészipari és falemezipari tevékenységet csak állami vállalat folytathatott . Tehát nemcsak a fát termő erdőben, hanem a fát feldolgozó iparban is egyedül a szocialista viszonyokat tükröző tulajdoni formákat tűrik meg. Ezzel is szavatolva a szocializmus felépítését.
