A pótharaszti az Alföld egyik legnagyobb egybefüggő erdőtömbje közel 12 ezer hektáron, ennek a felét a NEFAG Zrt. Monori Erdészete kezeli. Dezső Kázmér, Nagykőrös polgármestere 80 évvel ezelőtt így jellemezte a vidéket a pusztabejárásra meghívott tudósok és újságírók előtt : „Ez a hatalmas puszta csupán 22 kilométerre van a Budapesti Kálvin tértől, tehát valósággal a főváros torkában és tőle mégis megközelíthetetlen távolságban, mert az odavezető homokos út teljességgel járhatatlan.
Pedig Budapest egyik kedvenc kirándulóhelye lehetne!” Az erdőtömböt átszelő ősi kereskedelmi út nyomvonala ma is járhatatlan, ellenben a Gyálig tartó első szakasza – a Nagykőrösi út – forgalmas bevezetőút lett . A már a középkorban híres hadi és marhahajtó úton 1526-ban, Buda kifosztása után a török sereg mindent felperzselve vonult vissza, de Petőfi Sándor is ezen tarthatott Pestre 1848 telén, amikor megírta A puszta, télen című művét. Az Alföld ezen homokbuckás erdeiben 2014-ig semmilyen kiépített környezet nem várta a természetbe látogatókat.
„Dajkáló tájamnak, a pótharaszti akácerdőnek sokkal beszédesebbek az esett ségei, mint a szépsége ” – írta szülőföldjéről Baranyi Ferenc Kossuth- és József Att ila-díjas költő, jelezve, hogy az Alföldön mindig a szükség volt az úr, és a történelem viharában a települések mellett az erdők is gyakran elvesztek. Talán ebből a mindig megújuló dacos harcból merítenek erőt az Alföld szülött ei. A homokbuckás tájat 200 évvel ezelőtt mindenütt sivataghoz hasonlítható futóhomok uralta, ehhez képest most kellemes, szemet gyönyörködtető környezet fogad, a megújulásnak, és főként az erdészek munkájának köszönhetően. Rövid túránk során nem találkozunk tágas kilátással régi várfokokról, hűsítő lombsátras bükkösökkel és iható forrású patakokkal, de talán minden idelátogató megérti, hogy mennyi vesződés és munka rejlik ezekben az erdőkben, és az Alföldi ember miért szereti szülőhelyét bármely tájnál jobban.
Pótharasztpuszta Budapestről a félóránként Monorig közlekedő vonatt al kereshető föl a legkönnyebben, a csatlakozó buszjárat közvetlenül a Pótharaszti- sétaerdő bejáratánál teszi le a kirándulót. Kiindulópontja ez a pusztatemplomi romtúrának, a borókás 141 méter magas „hegymenetének”, ahonnan ellátni a budai hegyekig, és ott kezdődik az erdő vadregényes részein keresztül Inárcsra, majd folytatásában a Turjánvidéken keresztül az ócsai premontrei kolostorig vezető új sárga sávval jelzett túraút is. A Monori Erdészet a Pest Megyei Természetbarát Szövetséggel együtt működve idén őszre 100 kilométer helyi jelentőségű turistautat fest újra, és lát el irányjelző táblákkal. Sajnos jó szándékú természetjárók nem megfelelő helyen több jelzést is készített ek, amelyek könnyen megtévesztővé váltak.
Sétaerdő
A sárga sáv jelzésen 300 métert haladva a Pótharaszti-sétaerdő szimbolikus gémeskútkapujához érünk. Elsőként Magyarország egyik legrégebbi természetvédelmi emlékét, az 1935-ben védett é nyilvánított szomorúfűzfát csodálhatjuk meg. Szomszédságában található a több mint 100 éves erdőőri lak, mellett e esőbeállóval és tűzrakó hellyel, pihenőpadokkal, erdei játszótérrel, valamint három ismerett erjesztő táblákkal ellátott sétakört is kialakított az erdőgazdaság. A szabadon látogatható sétaerdő bemutatja a helyi élővilágot, az itt megfordult híres embereket és irodalmi alkotásaikat, az ország első természetvédelmi emlékeit és a manapság romantikus homályban élő, de egykor rémisztő betyárok életét. A létrehozott kirándulási útvonalakkal emellett a fokozott an védett természeti területek megóvása a célunk, a biztonságos tűzrakó helyek kialakításával pedig az emberi gondatlanságból eredő erdőtüzek kockázatát szeretnénk csökkenteni, megvédve ezzel Csévharaszt jelképét, az egyedülálló Ősborókás Természetvédelmi Területet.
A sétaerdő a fővárostól az Alföld irányába az első igazi erdei kirándulóhely, az erdőt nem szelik keresztül műutak, települések. Pótharaszt története jól dokumentált és térképezett , hiszen a török kor óta fontos adófi zető hely, innen származik az első mérnöki pontosságú művelési áganként nyilvántartott földrészleteket és bérlőit megjelenítő térkép is 1787-ből Balla Antal készítésében. A sétaerdő és létesítményeinek megépítésével most visszakaphat a táj abból az értékből, amelyet évszázadokon keresztül termelt, és talán nem merül feledésbe a középkorban virágzó vásártartó mezőváros története.
Legendás időjós
A korabeli természeti értékeket eredeti állapotukban őrizzük meg. 200 évvel ezelőtt sivataghoz hasonlító tájra utalnak a korabeli helyrajzi nevek, mint például a sippedő, reppenő, megállj, kárdomb, mozgótelkek, nemenj, illants, szemrontó. 1827-ben kezdte meg a táj fásítását Balla Károly polihisztor akadémikus Pótharasztpuszta bérlője. A róla elnevezett közeli majorjában olyan híres vendégek fordultak meg, mint Arany János, Vörösmarty Mihály, Kisfaludy Károly, vagy a még akkor fi atal nevelőtanár Vámbéry Ármin. Balla Károly Vadász Miklós álnéven bújtatt a egy ideig Vörösmarty Mihályt. De olyan hírhedt betyárok is találtak itt búvóhelyet, mint Bogár Imre és bandája. Balla Károly személyesen nem vett részt az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban, mert az 1838-as pesti nagy árvíz mentési munkáiban egészsége megromlott . Meteorológiai prognózisának nemcsak itt – hon, de külföldön is híre ment: a bogarasnak vélt természetvizsgáló előrejelzései többnyire beváltak. 1873-ban halt meg Pótharaszton, és a majorja mellett i Sírdombon helyezték örök nyugalomra.
Sírja a turistaútt al részben együtt futó Buckás-sétakör mellett található, köré a temetési rendeletében felkutatott ak szerint 140 év elteltével az erdészet 4 vadkörtefát ültetett . Emlékét nemcsak a sírhantján álló kőobeliszk, hanem Mikszáth Kálmán: Kemény Gábor elődje című novellája is őrzi. Az itt élők mindig az időjárást kémlelik, talán nem véletlen, hogy meteorológiai állomás is került a sírja szomszédságába, amely már többször mért az egyébként fagyzugos területen országos napi hidegrekordot.
Védett területek
Kaán Károly akadémikus erdőmérnök nevéhez fűződik az Alföld-fásítás és a korszerű természetvédelem megszületése, 1931-ben a Természetvédelem és Természeti emlékek című alapvető könyvében már szorgalmazta a pótharaszti borókás védett é nyilvánítását, ami alapján az elsők között 1939-ben kapott a terület országos védelmet. Hasonlóan védett é nyilvánított a már Nagykőrös városa 1935-ben a csévharaszti gyöngyvirágos tölgyest, a borókás nyárast, a gyertyánost és a már említett – hazánkban a 18. században Kínából megjelent – szomorúfűz egyik legrégibb példányát. Számos endemikus faj mellett kiemelkedik a Kitaibel Pál által 1814-ben itt felfedezett pótharaszti szegfű, ott található a világ összes állományának egytizede egyszobányi területen.
Utunkon rövid kitérőt tehetünk a Pusztatemplomhoz. A templomrom Csév harasztt ól délre, a falutól mintegy 5 kilométerre fekszik, megközelíteni a piros rom turistaútvonalon lehet. A falmaradványok ma a szántóföldek közepén egy ligetben találhatók, a romokat 20. századi temető veszi körbe, de jól azonosíthatók a középkori temetőárok nyomai is. Jelenleg csak az egykori templom nyugati fala áll. A templomot egy 1416-ban kelt oklevél említi Pótharaszt kőegyházaként, egy másik visszaemlékezés pedig – valószínűleg a 16. század végére vonatkoztatva – a falu „bolthajtásos Szent egyházáról” szól. A templom alatt egy korábbi román kori templom alapjait is feltárták.
Árpád-kori földvár
Visszakanyarodva az Inárcs felé vezető utunkra a Nagykőrösi út mellett i, hozzávetőlegesen 30 méter átmérőjű, a környező ingoványos területből 2 méterre kiemelkedő, 1,5 méter mély és több méter széles körárokkal övezett kisvár szomszédságában haladhatunk el. A jellege alapján Árpád-korinak határozták meg. Érdekessége, hogy a Duna– Tisza közti síkságon eddig még nem fi gyeltek meg hasonló földvárat. A kisvár környékén végzett szántások nagy tömegű középkori kerámiatöredéke közt számos fémtárgyat, így nyílcsúcsokat, lándzsahegyeket, de még a 15. századra jellemző láncos buzogányt is gyűjtött ek a régészek. Az objektum egyesek szerint csak földhatárjel maradványa vagy a Vajkó-halastó halnevelője. A vár körül találjuk a vajkó-barlangosi halastó maradványát, amelyet az 1940-es tél árvize pusztított el. Földvárként megnyugtatóan egy légi felvétel azonosított a. A mellett e lévő hosszúkás kiemelkedés lehetett az egykori várudvar, amit a rajz is szemléltet.
Betyárok földjén
Az út mentén elszórtan borókabokrok láthatók, a Forrás-rét idős tölgyesében látszik, hogy évek óta nem vágtak fát, a kidőlt törzsek mohával sűrűn benőtt ek. Csak a hűvösben hallatszik az erdőszéleket kedvelő énekesmadarak hangja. A déli forróságban nesztelenül haladhatunk a homokos talajon. Szinte ijesztő a csend, és a kiránduló valóságnak érzi, hogy a betyárok földjén jár. A pusztai állatt artás egyik jellegzetes képe a betyárvilág és betyárfolklór, s a velük együtt járó törvénytelen foglalkozás, az orgazdaság. Szájhagyomány útján még ma is nagy szeretett el beszélnek a rett egett , de emberséges Bogár Imréről és betyártársairól. A mai napig úgy tartja a néphagyomány, hogy a betyárok a pótharaszti csárda alatt i alagúton menekültek. A környéket még ma is barlangosnak hívják, valójában az egykori láp és kotu talaja szakadozhatott be.
Utunk az inárcsi Szent Györgytemplom történelmi emlékparkjában ér véget, a közeli vasútállomásról viszszajuthatunk Budapestre. A szomszédos Inárcspuszta egy másik középkori templomromját emlékparkban építették újjá. A templomrom körül történelmi alakok és a magyar történelem szentjeinek és patrónusainak fából faragott ábrázolásai találhatók. A Polyák Ferenc által készített Jelkereszt és Jelharang szintén ott kapott végső helyet. Az emlékpark szép példája annak, hogy amatőr helytörténeti kutatásokból kiindulva hogyan tud egy település valódi közösségi helyet építeni.
Fotó: Szalai József