Lapszemle

Könyvek és filmek az északkelet-magyarországi erdőkről

Erdőgazdálkodás, fafeldolgozás, vadászat, közjóléti és turisztikai szolgáltatások – a legtöbben ezekre a tevékenységekre gondolnak az erdészeti társaságok neve hallatán. A paletta ennél azonban jóval szélesebb. Ma már nem ritka, hogy kiadványok, könyvek, filmek készülnek az erdőgazdaságok gondozásában. Rovatunkban ezekből adunk ízelítőt.

A Nyíregyháza tüdejeként számon tartott Sóstói-erdőt, a természeti értékekben bővelkedő Bockereki-erdőt, valamint a Nyírség ékköveként ismert Baktai-erdőt nem csak az köti össze, hogy részben állami tulajdonban, és a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. kezelésében vannak. Az is közös bennük, hogy egy-egy könyvet szentelt bemutatásuknak a nyíregyházi központú erdészeti társaság. Az erdőgazdaság dolgozói mindig is fontosnak tartott ák, hogy felhívják a figyelmet Északkelet-Magyarország nevezetességeire. A látnivalók között pedig elsősorban az erdőket kívánják megismertetni minél több emberrel. Ezért indított útjára egy könyvsorozatot az erdőgazdaság.

Az erdészettudományi monográfiákat lapozgatva, sokat megtudhat az érdeklődő az erdők múltjáról, az erdészek korábbi és jelenlegi törekvéseiről. Ezeken túl kultúrtörténeti, természetföldrajzi, hidrológiai, talajtani, botanikai, rovar- és madártani érdekességekkel is megismerkedhet az olvasó.

A könyvek mellett filmeket is készíttetett a NYÍRERDŐ Zrt. az elmúlt években. Ezek szintén a kezelt értékeket, az ott szolgáló erdészek munkáját mutatják be. Térségi erdők, akác- és vadgazdálkodás – eddig ezeket a területeket térképezték fel. Az alkotásokat országos és helyi televíziós csatornák is műsorukra tűzték, ráadásul különféle szakmai versenyeken is jól szerepeltek.

A Bockereki-erdőről készült film rövid, zenés változata mellett az erdőgazdaság vadgazdálkodási és vadászati tevékenységét bemutató alkotását is díjazták Szlovákiában, a lévai vadászati és természetfilm- fesztiválon. Előbbi a Dokumentumés oktatófilm, utóbbi pedig a Vad- és természet kategóriában ért el második helyezést. A Dám és vadászata Gúthon című film pedig az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet által kiírt Kitt enberger Kálmán sajtópályázaton bizonyult a legjobbnak.

A természeti nevezetességet bemutató fi lmek sora tovább folytatódik, most a Gúthi-erdő értékeiről készít filmet az erdészeti társaság. A videók pedig letölthetők a www.nyirerdo.hu honlapról.