Lapszemle

Két keréken az erdőben

A kerékpár már nem csak közlekedési eszköz, mind több mozogni, sportolni vágyó nyeregbe pattan, életkortól, lakóhelytől függetlenül. Az ébredő erdőben kerekezve pedig egészen új élményekben is részünk lehet.

Sokkal színesebb lesz az erdei kerékpártúra, ha mi is „az erdő részévé válunk”, nem zárjuk ki hangjait, neszeit fülhallgatóval, megmegállunk körülnézni, pihenni. Így észrevehetjük például a fatörzsek között megbújó szarvast, madarakat és a tavasszal szaporodó kétéltűeket is.

Az erdő millió élőlény élőhelye, túrázók, futók, lovasok kikapcsolódását szolgálja egy időben, és sokaknak a mindennapi megélhetést adó munkahely. A biztonságos kerékpározás érdekében is fontos elsajátítani az erdei kerékpározás „kultúráját”, néhány írott és íratlan szabály betartásával pedig másokat sem veszélyeztetünk. Az útvonal nehézségének, hosszának kiválasztásánál vegyük figyelembe saját, illetve a csapatunk fizikai állapotát, teherbíró képességét, senkit ne hagyjunk hátra! Tervezzük meg, merre akarunk menni, ebben segítenek az erdőgazdaságok honlapjai is! Vigyázzunk a többi erdőjáró és az erdő állatainak, növényeinek, talajának épségére! Az utakat elhagyó technikai, gyorsasági edzések az arra kijelölt pályára, útvonalra valók! Az utakról letérve ugyanis, különösen lejtmenetben, a kerékpár a növényzet és a talaj pusztulását okozza. Jelölt turistaútra csak akkor hajthatunk, ha azt gyalogos és kerékpáros együttes használatra alakították ki. A kerékpáros úthálózat nagy részét az erdészeti magánutak teszik ki, ahol egyéb forgalomra (pl. faanyagot szállító teherautók, munkagépek, személygépkocsik) is számítani kell. Az erdészeti utak gyakran élesen kanyarodnak, és legföljebb 30 kilométer/órás sebességre lettek tervezve, ezért ennél ne hajtsunk gyorsabban. Sötétedés után ne kerékpározzunk az erdőben! Egyes utak, útszakaszok használatát az erdő kezelője korlátozhatja, ezekről előzetesen tájékozódjunk az erdőgazdaságoknál vagy honlapjukon! Az országúti versenykerékpárok nem feltétlenül alkalmasak az egyes szakaszokon rossz minőségű, máshol kővel felszórt, esetenként fával, sárral szennyezett erdészeti utak bejárására, ezért a burkolt erdészeti utakat és a földutakat is azoknak megfelelő terepkerékpárral használjuk.

Hegyi kerékpártúra előtt érdemes tornával, sétával vagy bármilyen mozgással formába hozni magunkat. Emellett nagyon sok múlik a kerékpáron is. Mátyus Attila, a Crosskovácsi Maraton hegyi kerékpárverseny versenyigazgatója szerint fontos, hogy indulás előtt ellenőrizzük a fékek működését, ha szükséges, állítassuk be kerékpárszervizben. A keréknyomást a külső gumiköpenyre írt értéknek, valamint a terepviszonynak megfelelően állítsuk be, vigyünk magunkkal szerelőkészletet, pumpát és a pótbelsőt, vagy ragasztókészletet. Az ülésmagasság akkor a legjobb, ha tekerés közben a térd nincs teljesen nyújtva. A hajtómű, lánc és fogaskoszorú karbantartásával hosszabb életű lesz a kerékpár. A láncra teflonos olajspray-t használjunk, mivel így nem szedi össze annyira a port. Túrák, eső után olajoldó készítménnyel tisztítsuk meg a járművet. Kerékpárt mintaboltban vásároljunk, és kérjük személyre szabott beállítását! Csomagunkat a legjobb a csomagtartóra rögzített biciklis táskában vinni, vagy mellen rögzíthető hátizsákban, nehogy kibillentsen bennünket az egyensúlyunkból! Erdei terepen célszerű kerékpáros-szemüveget és -sisakot is hordani. A lámpakészlet mindig legyen nálunk!