A Nagykanizsai Erdészet öt erdészeti tájrészletben, a Kelet-zalai-löszvidéken, a Kanizsai-homokvidéken, a Göcsejidombságon, a Kerka-Mura-síkon és a Belső-somogyi-homokvidéken gazdálkodik 11 ezer hektár területen. Az erdőállományok összetétele meglehetősen változatos, a legnagyobb a tölgyek aránya, de bükköt, csert, gyertyánt, akácot, illetve egyéb lombos fafaj mellett fenyőt is találunk az erdészet kezelésében álló területen.
A hagyományos erdőgazdálkodói feladatok (erdőfelújítás, fakitermelés) mellett 61 hektáron facsemetéket nevelnek a bajcsai telephelyen, Surdon pedig közel 14 hektáros díszfakert működik. Az erdészet közel 6 ezer hektáron folytat vadgazdálkodást, tevékenysége tehát az erdőgazdálkodás teljes palett áját felöleli. Ezeken kívül a kanizsai erdészethez tartozik az obornaki Nyitnikék Erdei Iskola is.
Minden fáradságot megér
Babics István erdőmérnök, ágazatvezető pályafutásának felét a Nagykanizsai Erdészetnél (és jogelődjénél, a Bajcsai Erdészetnél) töltött e, előtt e pedig 14 éven át csemetetermelési előadó volt az erdőgazdaság központjában. A Bajcsai Csemetekertben a szokásosnál is nagyobb a szakmai felelősség, mondja. Mégis ott hon érzi magát az emberpróbáló, természetközeli környezetben, ahol szó szerint meg kell küzdeni az ökológiai viszontagságokkal is. Ám a zalai bükkösnek és tölgyesnek nincs párja, így nem sajnálja a fáradságot, befektetett energiát.
A kertben főként őshonos fafajok csemetéit nevelik, amelyekre az erdőgazdaságnak szüksége van. A kezdetekkor évenként 25 millió csemete került ki a kertből, napjainkban ez 10 millióra csökkent, de a szakmai törekvések a 15 millió felé mutatnak. A 10 millió csemetéből 4-5 milliót az erdőgazdaság használ fel, 1-2 milliót értékesítenek, még külföldre is kerül az értékes zalai csemetékből; a többi korosodik, azaz csak a következő évben ültetik ki. Babics István szerint az erdészetek egymásra utaltak: a nagykanizsaiak adják a csemetét, a többiek elsősorban makkról gondoskodnak – már amikor ahhoz kedvezőek a körülmények. Sajnos volt év, amikor a szaporítóanyagot más erdőgazdaságoktól, esetleg külföldről kellett beszerezni.
Sokadik fejlesztés
A csemetekert története hoszszú évtizedekkel ezelőtt re nyúlik vissza. A második világháború után az erdőfelújítás megnövekedő szaporítóanyag- igényét szinte kizárólag kis kertekből fedezték. Zala megyében, 1960-ban mintegy 150 csemetekert működött , ezek közül 109 üzemelt az állami erdészetnél. Villanyáram és öntözési lehetőség nélkül számuk egyre csökkent, majd néhány év elteltével szükségessé vált egy korszerű, nagyüzemi csemetekert létrehozása a térségben. A mostani kert „elődje” valójában már az ’50- es években üzemelt 1,4 hektáron, majd 1964-ben az előbbitől kicsit délebbre alapított ak „Bajcsa-új” néven 5,4 hektáron még egy csemetekertet. Innen számítják a Bajcsai Csemetekert létrejött ét.
1970-től az első műszaki fejlesztéssel egyebek mellett fúrt kútt al, fóliaházzal, hollandi ággyal és villannyal bővült a kert. A második műszaki fejlesztést az ösztönözte, hogy Bajcsa az egész erdőgazdaságot ellássa, így munkacsarnokot épített ek, gépeket vásároltak. 1980- ban már 60 hektárosra bővült, a harmadik műszaki fejlesztés során pedig hűtőház, munkacsarnok, rakodócsarnok, zárt vermelő, műhelyek és raktárak, kazánház, vegyszerraktár épült, és cseh, illetve osztrák csemetekerti gépsor könnyített e a munkát. Már a 2000-es évek kiemelkedő beruházása volt a nagy makktároló, amelyben 70 tonna makkot tudnak begyűjteni, tavaly pedig a belső szivatt yúrendszert cserélték ki. Mindezt idén gépesítési és energetikai célú beruházások követik, árulta el Kreiner Roland, a Nagykanizsai Erdészet igazgatója.
A 61 hektáros Bajcsai Csemetekertben magágyi és iskolázott erdészeti csemetéket, karácsonyfát és dísznövényt nevelnek. Az évenként kikerülő csemete 80 százaléka lombos faj, a többi fenyő. Háromnegyedét a társerdészetek számára termelik, a maradékot a többi erdőgazdaságnak, magánerdő-tulajdonosoknak, önkormányzatoknak, illetve külföldi vevőknek értékesítik.
Egy szibériai hadifogoly öröksége
A Surdi Díszfaiskolában a kertvezető, Tóth Zoltán kalauzol. A kert történetében visszarepülünk egészen az első világháború utáni időkig. Az első csemetekertet Pagony Károly, a korabeli Zichybirtok erdőtisztje létesített e Surdon 1921-ben, miután hazatért az orosz hadifogságból. Erdészkollégái által a fenyők szerelemeseként emlegetett Pagony szibériai hadifogsága idején számos magot összegyűjtött , és azokat a kabátja bélésébe varrva menekített e haza, így segített e az egzóta, azaz nem őshonos, más kontinensről vagy klímaövből behozott és termesztésbe vont fajok nevelését a Surdi Csemetekertben.
A legidősebb fákat 1927-ben telepítette a kertbe. A méretes fenyőket földlabdásan forgalmazta, mivel a surdi kötött agyagtalaj erre kiválóan alkalmas volt. Hamar országos hírnévre tett szert a csemetekert. A második világháború után 1945-ig Pagony a Surdi Erdőgondnokság vezetője volt. A Surdi Csemetekertben 1946-ban 77 fajt vett ek leltárba, vagyis a „fenyők szerelmese” kétségkívül úttörőmunkát végzett itt . Az első csemetekert a régi ásott kút körül (részben a mai templomkert helyén) foglalt helyet, s csak a későbbi bővítések után került oda, ahol ma a kert legidősebb fasorai találhatók.
Jelenleg díszfaiskola
Surd 1950-ben került közigazgatásilag Somogytól Zala megyéhez, rá öt évre kezdte meg az egykori Dél-zalai Erdőgazdaság a kert felújítását, s ekkortól indult el a díszfaiskolai forgalom is. (Ha nincs a második világháború, akkor az 1930-as években szerzett országos hírnevet nem veszíti el a kert.) A hatvanas években újfent fejlődésnek indult a 2,3 hektáros csemetekert, új hidegágyak létesültek, üvegház épült, majd ez tovább folytatódott a következő évtizedben is: öntözőhálózatot épített ek, fóliaházakat létesített ek. Az évek múlásával a kert területe is nőtt , a 80-as években már 13,7 hektáron gazdálkodtak. A kert 1992-ben 138-féle fenyő-, 35-féle cserjefajjal rendelkezett . Napjainkban díszfaiskolaként működik, erdészeti célra nem nevel facsemetét. Elsősorban fenyőféléket termelnek, valamint lombos díszcserjét – 110-120 féle fajból. Olyan ritkaságok is előfordulnak, mint a korallberkenye vagy a japán fenyőfélék.
Tóth Zoltán egy jó évtizede vezeti a Surdi Díszfaiskolát, előtt e több mint húsz évig dolgozott erdészként. Itt teljesen más növények veszik körül, más feladatokkal jár ez a tevékenység, de nem bánja. Noha itt is akadnak nehézségek, a vásárlók, megrendelők elégedett sége megerősíti abban, hogy jó úton halad.