A mosolygós szemű, szép szál fiatalemberrel a Városligetben találkozunk. Szinte kérdezni se kell, árad belőle a lelkesedés.
– Tapolcán születtem, és büszke vagyok a vidéki mivoltomra. A Balaton-felvidék a „névjegyem”. Az ismerőseim folyton kérdezgetik tőlem: „na, mikor mégy haza?” – mert tudják, hogy amikor csak tehetem, megyek. Keszthelyre jártam vendéglátó-ipari technikumba, így arrafelé is otthonos vagyok. Hévíz környékén szintén sűrűn megfordulok. Badacsonyban kedves barátaim élnek, és gyakran elmegyünk a családdal, barátokkal egy jó vacsorára Révfülöpre, vagy Füredre egy kellemes cukrászdába. A tóra is lejárunk, és az egész északi partot, Káli-medencét bebarangoljuk, mert csodaszép a táj. Van egy jó motorom, ha lazításra van szükségem, azzal megyek haza Győrből Tapolcára: keresztül a Bakony erdein, Veszprémen, Cseszneken, Zircen át. Nagyon szeretem azt a részt, gyönyörű a vár és a környéke. Néha elelmegyek pár órára kikapcsolódni motorral a Balaton-felvidékre is egyedül, vagy a feleségemmel.
● Ő Hornyák Ágnes válogatott kézilabdázó. Sportolóként találtak egymásra?
– Igen, a pekingi olimpián. 2013 tavaszán pedig megszületett a kisfiunk, Áron. Ági alföldi lány, és eleinte, amikor mentünk hozzájuk Mátészalkára, nekem szokatlan volt, hogy csak autózunk, autózunk, és sehol nem látunk hegyet. Mi Tapolcán kertes házban éltünk, és emellett édesanyáméknak hétvégi telkük is volt Balatonedericsen, a hegytetőn. Minden szombat–vasárnap ott túrtuk a földet. A 600 négyszögöl szőlőben akadt munka, kapálás, venyigeszedés, kacsolás bőven, édesapámmal dolgoztunk rendesen.
● Valljuk be, kamasz fiú ezt annyira nem szokta élvezni!
– Hát, ezt nem is élveztem. Azt annál inkább, hogy Ederics legmagasabb részén volt a telek, fönn az erdő szélén, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a tájra, a tóra. Előttünk a Keszthelyi-öböl, körben Szigliget, Badacsony, és ha szép idő volt, Sümegtől Vonyarcvashegyig az egész panorámát láttuk. Emlékszem, tavasszal sokszor fölmentünk az erdőbe hóvirágot, ibolyát szedni. A 80-as évek táján fedezték fel, hogy Edericsen van egy barlang, legalábbis akkoriban kezdték feltárni. Izgatta a képzeletemet, én is fölmentem a barlanghoz, de az sajnos le volt zárva. Viszont Tapolcán a barlangászokkal órákig lavirnyáltunk a Tavasbarlang szűk járataiban. Tapolcán is a szüleim háza az utolsó, onnan kezdődik az erdő és a haraszt. Szóval gyerekként is sokat járkáltam a szabadban, a természetben nőttem fel.
● A kisfiát is barátkoztatja a természettel? Tud neki hasonló szép környezetet adni?
– Mióta Áron megszületett, kevesebbet motorozok, kirándulok. Azóta inkább autózunk, de a napi séták nem maradnak el. A gyermekünket is a természet szeretetében neveljük. Most költöztünk nagyobb házba Győr közelében, Ménfőcsanakon. Hatalmas kertünk van, és igazi falusi hangulat. Friss levegő, sok növény. Idén már szánkózni is tudtunk kicsit. Ha hétvégére hazamegyünk Tapolcára, egyik kedvenc elfoglaltságunk a kisfi ammal a kutyasétáltatás a zöldben, akár többórás program is lehet.
● Próbálom magát elképzelni kissrácnak, milyen lehetett. Fára mászott, kardozott, falta a vívós könyveket?
– Fejjel lefelé lógtam a cseresznyefán, és mikor megkértek, hogy szedjek egy kosár gyümölcsöt, inkább megettem a felét. Nem voltam kardozós gyerek, de a kosztümös filmeket nagyon szerettem. A három testőr, Lagardère lovag kalandjai – inkább ilyenek érdekeltek, mint a sci-fi. Ám a vívás mégsem a filmektől jött, hanem egyszer elmentem egy vívóversenyre, és megfogott a miliő, a küzdelem.
● Hány éves volt akkor?
– Tíz. Mellette kézilabdáztam, fociztam, a labdajátékokhoz húzott a szívem, mert az csapatjáték a haverokkal, ez meg egyéni sportág. De mivel úgy tűnt, inkább a víváshoz van tehetségem, folytattam. Bekerültem az utánpótlás-válogatottba. Szép lassan, korosztályos szinteken elértem két junior-világbajnoki aranyérmet. Onnantól már nem volt kérdés, hogy a vívás az én profilom. Mikor beindult nagyban, a válogatottsággal járó elfoglaltságok kiszorítottak minden mást az életemből. 4-5 hetes edzőtáborok nyáron Tatán, még a hétvégeken se mindig tudtam hazamenni. Közben 97-ben felköltöztem Budapestre, a Szent István Egyetemre jártam közgazdász szakra, és utána a Testnevelési Egyetemen elvégeztem az edzőit is. Pest addig vonzott, amíg diák voltam, az első években még tetszett a zsibongás a városban, de valójában én jobban szeretek vidéken élni. Nekem a betondzsungel nem a hazám, egy idő után pedig kifejezetten szükségem van arra, hogy csendben, zöldben, otthon legyek. 2009-ben aztán Győrbe költöztem, és úgy éreztem, hazaérek.
● Szép kincstárat összegyűjtött aranyból, ezüstből. Melyik a legfényesebb, a legkedvesebb?
– A 2013-as világbajnoki csapatarany. Budapesten, hazai közönségnek, a családom előtt játszottam. Előző évben két ezüstöt, három bronzot gyűjtöttünk, és már nagyon vágytunk rá, hogy megtörjön a jég, és arany legyen belőle. Vasárnap este a tévé előtt egymillióan nézték, a helyszínen több ezren. Óriási élmény! A másik nagy eredmény az athéni olimpia ezüstérme, amit igazán utólag tudunk értékelni. Bár megvallom, minden helyezésben ott van, hogy aznap az ember beleadta a tudása legjavát. Így akár egy ötödik hely is tud jó szájízt adni, ha becsülett el küzdött ünk.
● Hogy milyen heroikus küzdelmek folynak, arra a sportsérülések is utalnak. Civilként ijesztő belegondolni, hogy izomszakadással is tovább vívott.
– Volt egy rossz mozdulatom pár nappal a VB előtt a lengyel csapat ellen. Aztán ez a szerencsétlen mozdulat megismétlődött, az izom be is szakadt a combomban. Őszintén szólva, mi már megszoktuk, hogy mindig fáj valami. 22 év válogatottság után nem tudok úgy fölmenni a pástra, hogy semmi baj ne legyen. A sportoló ennyi idő alatt amortizálja a testét.
● Nehéz elképzelni, ha magára nézek.
– Pedig „van minden”: izomsorvadás, gerincsérv, lehet, hogy édesapáménál is elhasználtabb a fizikumom. De mi ezt vállaltuk, hogy felállhassunk a dobogóra. Egy világverseny érme úgy feltölt, hogy hazarepülve másnap újra képes vagyok lemenni a vívóterembe. Idén leszek 38 éves, de amíg a vívóvilág élmezőnyébe tudok tartozni, addig szívesen folytatom, ez az életem. Ha már a vert mezőnyben leszek, akkor szögre akasztom a pengét és a sisakot. De ma még úgy érzem, hogy tudok tenni a válogatott ért, a magyar színekért, és teljes erővel készülök a riói olimpiára.