Lapszemle

Együttműködő erdészet

A szokásosnál is nagyobb kihívás a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetét vezetni, hiszen minden tevékenységüket kiemelt figyelemmel kíséri a lakosság. Az erdőgazdálkodás pedig néha olyan, mint a foci, mindenki „ért hozzá”. Ezért is tartják nagyon fontosnak, hogy a szakmai és civil szervezetekkel, önkormányzatokkal közösen dolgozzanak. Boda Zoltán erdészetvezető ennek a sokoldalú munkának a bemutatására vállalkozott.

Boda Zoltán erdészetvezetőBoda Zoltán pedagóguscsaládból származik. Kis Nógrád megyei faluban, Erdőkürtön született, és szinte a természetben nőtt fel. Hiába az erdők iránti rajongása, az általános iskola után nem erdészeti technikumban, hanem szlovák tannyelvű gimnáziumban tanult. Ám a természet szeretete ott sem hagyta nyugodni, érettségi után a szlovákiai Zólyomban folytatott erdészeti tanulmányokat.

Gyakorlati szakember

Az egyetem végeztével az Erdészeti Tudományos Intézetnél (ERTI) helyezkedett el, erdővédelemmel és erdőműveléssel foglalkozott. Eközben az akadémiai ösztöndíjnak köszönhetően tudományos fokozatot szerzett. Rövid időn belül a Gödöllői Arborétum vezetőjévé nevezték ki, majd kipróbálta az erdőfelügyelői munkakört is, ahonnan fölkerült a budapesti központba. „Nehezemre esett, hogy az irodai munkából talán havonta egyszer jutottam ki az erdőbe”, magyarázta a szakember. A Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészeténél megüresedett erdőművelési műszaki vezetői állásra ezért gondolkodás nélkül jelentkezett. A korábbi elméleti ismereteket fel kellett váltania a gyakorlatnak, aminek meglett az eredménye, nyolc éve erdészetvezetőként dolgozik.

„Nem hagyományos erdészet a budapesti, pedig a fővárosban és közvetlen környékén, néhány kisebb községet is beleértve, mintegy hatezer hektárnyi erdőt kezelünk. A parkerdőkben ugyanis a közjóléti tevékenység mellett a hajléktalanok, a sok szemét és hulladék, a parlagfű és a vadászat kérdéseivel egyaránt szembesülünk, pedig ezek külön-külön is komoly fejtörést okoznának”, vázolta a helyzetüket Boda Zoltán.

Hívatlan „betolakodók”

A budai oldalon – ahol vadgazdálkodásra jogosultak – elsősorban a vadkárral találkoznak. A vaddisznó, az őz, a róka megszokta a nagy tömeget, az ember közelségét, a szagokat, a fényeket. Jól alkalmazkodtak, már-már háziasodtak. A társadalom jó része vadászatellenes, de ha a saját telkét túrja a vaddisznó, akkor felháborodik. Hiába tudják, hogy az ember tolakodott be az állat élőhelyére, a kárt nehezen fogadják el. A vadlétszám csökkentésére különleges és munkaigényes módszereket is alkalmaznak, például 4 x 4 méteres vaddisznóbefogó csapdákat, ketreceket helyeznek ki a lakott területhez közeli erdőkben, és azokat naponta többször ellenőrzik. Volt év, hogy 70-80 vaddisznót fogtak be, máskor ennek csak a felét. A disznó nagyon okos állat, jellemzően a fiatal, tudatlan malacok esnek csapdába. Kilövéssel évenként 400- 500 disznó kerül a hegyekben terítékre. A feladatot nehezíti, hogy a vaddisznó ma már nagyobb biztonságban érzi magát a lakott területen, ahol nem lehet kilőni. Az erdőterületeket pedig utak szelik át, ahol nagy az ütközés kockázata.

Kirándulóerdők

A Budapest környéki erdőkkel szemben jogos elvárás, hogy alkalmasak legyenek a kikapcsolódásra, sportolásra. Ez jelenleg fontosabb, mint a fatermelés. Ugyanakkor a növények sem örök életűek, ha kiszárad egy fa, helyette másikat kell nevelni, az erdőket meg kell újítani. Korábban is kirándulóerdők voltak a budai hegyekben, a vágást csak mértékkel végezték, ezért elöregedtek az állományok, nem ritkák a 180-200 éves cserek. Ezeket a hagyományos erdőművelésben már 2-3-szor le kellett volna cserélni. „Azért dolgozunk, hogy a mai kirándulók unokái is tudjanak hol sétálni”, hangsúlyozta az erdészetvezető.

Boda Zoltán erdészetvezetőTetemes kiadások

„Egész évben sok energiánkat veszi el, és bevételeink nagy részét viszi el a szemétgyűjtés, amely nem a kirándulóktól, hanem főként a lakosságtól származik”, fordított a témán Boda Zoltán. A háztartások, a vállalkozások legegyszerűbbnek azt látják, ha az erdőben szabadulnak meg a szemétt ől. Ingyen. Az erdészetnek meg össze kell szedetni, be kell zsákolni, el kell szállítani, és ki kell fizetni a szemetelők helyett a lerakói díjat. A hulladékgazdálkodásról szóló törvény szerint ugyanis az engedély nélkül lerakott szemetet a terület kezelőjének kell eltakarítania. De sajnos a rongálás is gyakori, utolsó erejükig igyekeznek fenntartani a megépített tornapályákat, parkberendezéseket, pihenőeszközöket. Ez szintén tetemes költség. Csak a Budapesti Erdészet területén 270 kilométer sétaút, 13 erdei játszótér, több száz parkberendezés, esőbeálló, tűzrakó és pihenőhely várja a természetbe vágyókat. Kényes ügy a hajléktalanság, de közösen e téren is sokkal könnyebb előbbre jutni. „A Szent-mihályi út melletti kiserdőben 70-80 hajléktalan élt, az áldatlan helyzetet az önkormányzattal és a szociális szervezetekkel közösen oldottuk meg. A hajléktalantelep helyére játszótér, sétautak, erdei tornapálya került, s azóta sokkal többen látogatják a helyet”, mesélte a jó példát.

Nagy távlatokban

Az erdészetnél nagy hangsúlyt helyeznek a lakosság tájékoztatására, hogy milyen munkát, mikor, hol végeznek és mi célból. Az erdészeknek több emberöltő távlatában kell előre gondolkodniuk. A természet erőforrásait felhasználva pedig úgy igyekeznek gazdálkodni, hogy az erdő természetközeli állapotba kerüljön, akár egy jégtörés után is.

Más az erdő iránti elvárása egy óvodáscsoportnak, mint a kerékpárosoknak, vagy éppen futóknak. „Az a feladatunk, hogy ezeket az érdekellentéteket összeegyeztessük”– magyarázta Boda Zoltán, aki maga is sportember, erről árulkodott sífutócipője az autó csomagtartójában. Számára minden évszakban lenyűgöző az erdő, és még mindig tud gyönyörködni a fákban. Ezért is lett erdész.

Viniczai Sándor