Télen nálunk kétségkívül az egyik leglátványosabb jelenség a nagy lilikek csapatos mozgása, sokezres csapatokban lepik el minden évben hazánkat. Az éjszakázó- és a táplálkozóhely között pedig naponta „óraműpontossággal” mozognak a libaregimentek, így könnyen megfigyelhetjük őket. Ez a felejthetetlen természeti jelenség ma már turisták sokaságát vonzza több helyre, közülük talán a legjelentősebb a Tatai Vadlúdsokadalom, ahol a tó partján ezrek gyülekeznek, hogy megcsodálják a „lik-lik” hangot hallató szárnyaló madarakat.
A messzi kelet száműzöttei
A vadludak között rendre láthatunk Kelet-Európából, illetve Ázsiából idesodródott más fajokat is, például a vörös nyakú ludat vagy pedig a vörös ásóludat. Ezek a ritkább, nálunk újdonságnak nevezhető fajok a vadászat miatti zaklatás mellett elsősorban az ember rablógazdálkodása miatt jönnek hozzánk telelni. A vörös nyakú lúd és a vörös ásólúd megjelenése is leginkább a Kaszpi-tenger, illetve az Aral-tó ökológiai sorvadásával összefüggő táplálékhiányra és élőhelypusztulásra vezethető vissza. Hiszen az Aral-tó nagy része kiszáradt, partvidéke elsivatagosodott, emellett a kőolaj-kitermelés hihetetlen mértékű környezetszennyezést okozott a vidéken.
A vetési varjak esete
Az elmúlt évtizedekben a libákon kívül a récék, darvak vándorlási iránya is megváltozott az ember természetátalakító tevékenysége nyomán. Ezzel magyarázható, hogy a fajok száma és azok egyedszáma is jelentősen eltér a korábbiaktól. Erre jó példa a vetési varjak esete. A kemény idő beálltával a városokban megjelennek seregeik, amelyek Kelet-Ukrajna és Oroszország nyugati részének síkságairól érkeznek. Míg régebben gyérítették számukat, ma már védelem alatt állnak, mivel a nálunk megjelenő madarak száma a ’70-es években megfigyelteknek mindössze az egytizede. Ha tehetjük, etessük őket mi is. Mivel valóságos mindenevők, táplálásukra a rigóknál bevált eledel éppúgy megfelel, mint a gabonamagvak.
De ne feledkezzünk meg a hagyományos madáretetők „üzembe helyezéséről” sem. Ezeknél rendre megfigyelhetjük az évszak elmaradhatatlan madárköveteit is: süvöltők, fenyőpintyek, csízek jelennek meg az itthon maradt hazai fészkelő fajok mellett. De ez utóbbiakból sem biztos, hogy azokat a példányokat látjuk, melyek nyáron kertjeinkben, erdeinkben fészkeltek. Mára ugyanis a korábban állandónak hitt fajokról is több esetben kiderült, hogy a hideg idő közeledtével délnek indulnak. Így például sok Csehországból érkező széncinege húzódik le a Kárpát-medencébe, ha kemény a tél, a nálunk fészkelők pedig egészen Olaszországig eljuthatnak.
Az élelmet keresik
Ha a messzi északon keveset teremtek a fák, a csonttollúak hatalmas tömegben lephetik el hazánkat. Ezek az állatok gyakran ember nem lakta tájakról érkeznek, ezért rendkívül bizalmasak velünk. Ha kitartóan és bőségesen etetjük őket almával, néhány nap alatt olyannyira a bizalmukba férkőzhetünk, hogy akár a kezünkből is kínálhatjuk a finomságokat.
Sokkal óvatosabbak, tartózkodóbbak a nálunk megjelenő fenyőrigók. Van okuk rá, hiszen még egy évszázaddal ezelőtt is Magyarország több vidékén fontos élelmezési cikknek számítottak. Egy csalimadár segítségével léppel (a napjainkban elterjedt egérragacshoz hasonló anyaggal, melyet hajdanán fagyöngyből főztek) fogták őket nagyobb mennyiségben. Ma már az ember nem szed vámot a nálunk telelő énekes madarakból, viszont az itt maradt ragadozó madaraink és északról lehúzódó fajtársaik alaposan megdézsmálják őket. Legnagyobb ellenségük a karvaly, amelynek állománya nálunk télvíz idején a többszöröse, mint tavasztól őszig.
A fenyőrigók csapataiban gyakorta megfigyelhetjük a vörös szárnybélésű szőlőrigókat és a nagyobb testű léprigókat is.
Nem a szemünk káprázik, amikor a lucfenyőkön, a tobozok között piros színű, papagájszerű madarat látunk csimpaszkodni. Ezek a keresztcsőrűek hímjei. A tojók ugyanakkor zöld színűek. A fiatalok már ősszel megjelenhetnek, és általában a tuják magjaival táplálkoznak. A felnőtt madarak azonban csak akkor húzódnak le számottevő mennyiségben a Kárpátokból, ha ott abban az évben a lucfenyő kevés magot adott, vagy az állomány túlszaporodott.
Az inváziószerűen megjelenő fajok végig kitelelnek nálunk, vagy ha elfogy az élelem, hirtelen továbbindulnak délnek. Így olykor igen messze elsodródhatnak. A kitűnő távcsövek és digitális fényképezőgépek, valamint elérhető áron jó határozókönyvek világában lényegesen leegyszerűsödött a madarak megfigyelése és a fajok meghatározása. Ennek is köszönhetően évről évre többet és többet tudunk meg arról, hogy hová, mikor, milyen fajok érkeznek hozzánk. Ezért tudjuk, hogy télvíz idején feltűnt már a ritka pártás daru, sőt a Harry Potter mesék egyik sztárja, a hóbagoly is.
Tóth Zsigmond
Fotók: Bécsy László
