A Nyírség magánerdésze

● Hogyan került kapcsolatba az erdővel, az erdőgazdálkodással?

– 1978-ban, érettségi után nem vettek föl gépészmérnöknek. Itt, Napkoron, az akkori Kossuth Termelőszövetkezetben megkérdezték, hogy lenne-e kedvem erdésznek tanulni. Volt, és Egerben levelező tagozaton végeztem el a képzést. Erdészeti munkásként kezdtem, egykét hét után a brigádvezető megbetegedett, brigádvezető lettem. Azt követően megbetegedett az itteni erdészeti ügyekért felelős ember is, és hirtelen az akkor 360 hektárt kezelő erdészeti ágazatot irányítottam. Szabó Jenő bácsi szakmai irányításával nagyon sokat tanultam a szakmáról, az emberi kapcsolatokról, a vezetői magatartásról.

● Azután következett a rendszerváltás időszaka…

– Igen, 1992-ben 86-an alapított uk meg a Napkori Erdőgazdák Szövetkezetét. Az volt a célunk, hogy a napkori erdőket egyben tartsuk, egyben kezeljük, megvalósítsuk a reprivatizációt, az igazságos felosztást. Viszonylag könnyű dolgunk volt, mert a háború előtt is működött erdőbirtokosság, ami legelővel és erdővel rendelkezett . Így az embereknek volt fogalmuk arról, hogy a közös erdőgazdálkodás mit jelent, tehát nem kellett sokat győzködni őket. Az akkori terület mára 1000 hektárra növekedett . Saját magunktól, saját magunknak béreljük az erdőt. Alapelvünk, hogy az erdőben megtermelt jövedelmet a tulajdonosoknak visszaosztjuk. Azután mindenki szabadon dönt, befektet-e a különböző kezdeményezéseinkbe, például a vadgazdálkodásba. Két vadaskertet létesített ünk, és apróvadtenyésztéssel is foglalkozunk. Ma már zártkörű részvénytársaságként működünk: mintegy 600 erdőtulajdonos és 363 tagtárs birtokolja a részvényeket is.

● Erdészeti erdei iskolát is működtetnek. Miért tartják fontosnak a létesítmény fenntartását?

– Az erdészeti erdei iskola Nyírség szívében, Napkor község határában, Harangodon üzemel már kilenc éve. Az volt az alapgondolatunk, hogy akkor működhet jól az ilyen intézmény, ha a gyerekek és a pedagógusok egyaránt szívesen jönnek. Úgy döntött ünk, hogy beillesztjük egy iskola pedagógiai programjába. Az erdei iskolát a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziummal együtt hoztuk létre. Nagyon fontosnak tartjuk, mert a cégünk erdőgazdálkodásból, vadgazdálkodásból, vendéglátásból él. Csak akkor választanak bennünket, ha a környezetünk kulturált, az erdőben nincs szemét, nem hulladéktároló helynek tekintik az emberek. A felnőtt eket már nagyon nehéz megváltoztatni. A fi – ataloknál viszont sokkal könnyebb elérni, hogy tudatos „erdőhasználók” legyenek.

● Milyen a viszonyuk az állami erdőgazdálkodással, az állami erdőgazdaságokkal?

– Kezdetektől nagyon jó a kapcsolatunk a térségben gazdálkodó NYÍRERDŐ Zrt. vezetésével, illetve a kerületvezető erdészekkel is. Úgy gondolom, hogy soha nem versenytársként néztek ránk, inkább partnereik vagyunk. Jó példa erre a vadászterületek kialakítása, de piaci együtt működésre is van példa.

● Itt, a Nyírségben kikerülhetetlen téma az akác…

– Vitathatatlan, hogy az akác a Nyírség aranya. Én még gyermekként szőlőt szedtem itt , a harangodi dombokon. Csemegeszőlőt termesztett ek és külföldre szállított ák gyönyörű papír- meg faládákban. Amikor a szőlőnek elveszett a piaca, hasznosítani kellett a területet, és nem volt más, csak az akác. A térségben meghonosodott és óriási területeket elfoglaló akác érték a kezünkben, nagyon komoly jövedelmet tud termelni az itt élő embereknek. Ehhez mára kialakult a szakmai kultúra, ráépült a méztermelés. Hunga-rikum lett az akác és az akácméz is, így nagyon bízom abban, hogy tovább már nem merik támadni – legalábbis a nemzeten belülről nem. Mert szerintem, aki a hungarikumokat támadja, a nemzetet támadja. Azt mondom, az akác a jövő fája. A klímaváltozás miatt még nagyobb teret foglal majd el, és nem csak a Nyírségben.

● A MEGOSZ nagygyűlésen megkapta a Rimler Pál-emlékérmet, amelyet a szervezet évente egyszer adományoz a magán-erdőgazdálkodás terén kifejtett rendkívüli érdemek elismeréseként.

– Megható volt számomra, hogy a MEGOSZ elismerte azt a munkát, amit elvégeztem, vagy amit igyekeztem elvégezni. Annak ellenére kaptam meg az emlékérmet, hogy szerintem egy vezetőségi tagot nem illik kitüntetni. Az elismerés kapcsán alkalom nyílt arra is, hogy végiggondoljam, honnan kezdtük és hova jutott unk el. Eltelt 25 év, és sajnos nagyon sok hibát követtünk el érdekképviseletként és személy szerint én is. Azt gondolom, hogy még ennél is harcosabban és sokkal hatékonyabban kellett volna végezni a munkánkat. Még nincs kellő társadalmi elfogadott sága ennek a tevékenységnek, és az erdőtulajdonlásnak. Ezért én nem másokat, hanem elsősorban magunkat hibáztatom: nem tudtuk megfelelően megfogalmazni céljainkat, érdekeinket.