Az ünnepek közeledtével mindinkább a gondosan betárolt apróságok körül köröznek gondolataink. Fejben ragasztunk, fűzünk, varrunk, formázunk, csomagolunk, és újabb kiegészítőkön agyalunk. Szükségünk van még selyemszalagra, csillogós apróságokra, és valami pirosra, noha még nem is tudjuk pontosan, hogy mi születik belőle. Gyűjtjük az újabb ötleteket, a barátoktól, szomszédoktól, munkatársaktól, és a magazinokból is.
Amikor eljön(nek) a várva várt délután(ok), az egész asztalt beterítik a zömmel az erdőben gyűjtött apró tárgyak. A háttérben zene szól, persze karácsonyi muzsikával indítunk. Menet közben pedig a titkos fegyverek is előkerülnek a kamrából, a ládafiából, a gombok a varródobozból, a kávészemek, a fahéjrudak, a különböző magok, a parafadugó, az egész évben gyűjtögetett maradék szövetdarabok és szalvéták, a tortapapír, a mellőzött, fából készült gyöngyök és apró játékok, az ajándékba kapott, ám sosem használt gyertyák. Amint elkészülnek, azonnal tudjuk, hogy apró ajándékaink kinek a karácsonyfája alatt köszöntik az ünnepet. Sokszor nehéz megválni tőlük, főként a gyerekeknek, hiszen annyira szépek. Ezért mindig megállapodunk, hogy egy a miénk lesz, a többi pedig megy az iskolai vásárra, a nagyszülőknek, barátoknak.
Többéves tapasztalatom alapján mondhatom, hogy egy délután nem elég a karácsonyi meglepetések készítésére. Mi szinte egy egész hétvégét erre szánunk. Egy másik nap délutánja pedig a mézeskalácssütésé, ami szintén elmaradhatatlan része a készülődésnek, már csak a hangulata miatt is. Mert közben olyan jó felidézni a régvolt történteket, mesélni egykori ünnepekről, csalódással fogadott ajándékokról, önfeledt örömökről, bennünk, de már nem velünk élő emberekről. És ahogyan telnek az évek, egyre inkább azon kapom magam, hogy az ajándékkészítés csak ürügy, az igazi ajándék az, hogy együtt vagyunk, beszélgetünk, nevetgélünk, énekelünk, ölelgetünk. Ezekről a „játszós” délutánokról semmi pénzért se mondanék le.
Kis Tünde
Mecsekerdő Zrt.
