A szelídgesztenye tudományos nevét (Castanea sativa) 1768-ban adta Philip Miller londoni botanikus.
A mediterrán növénytársulások tagja, hazánkban nagyobb állományai a Nyugat-Dunántúlon, Sopron és Kőszeg közelében vannak. Őshonosságát még mindig vitatják. Kárpáti Zoltán és Csapody István botanikusok társulási alapon őshonosnak tartják, állításukat fosszilis adatok is alátámasztják. A faj mészkerülő, meleg- és káliumigényes, a savanyú vagy semleges talajok fája. Az állományok túlnyomó része (kb. 96%) barna erdőtalajokon tenyészik. Fényigényes, de a kisebb árnyékolást is jól tűri, például a tölgyesekkel elegyedve. Országszerte ültetik és sok helyen kivadul. Régtől való művelését jelzi, hogy neve sok hazai község és dűlő nevében szerepel (pl. Geszt, Geszteg, Gesztely, Geszteréd, Gesztes).
Nálunk 20 méter magasra is megnő. Törzse zömök, egyenes, gyakran csavarodott növésű és rendszerint már alacsonyan vastag ágakra bomlik. Ahol viszont kevesebb neki a hely, jól feltisztuló, hengeres törzset nevel. Koronája szabad állásban erős vázágakból épül fel, kerekded, zárt állásban sudaras, sátorozó. Kérge fiatalon vörösesbarna, sima, fényes, időskorban sötétbarna, mélyen repedezett. Lándzsás, 12-15 cm hoszszú levelei ék vagy lekerekített vállúak, szélük durván fűrészes, előreirányuló, szálkás fogakkal. Későn fakad, teljes lombozatát csak május végére fejleszti ki.
Virágzata 10-30 centiméter hosszú, merev tengelyű, felálló füzér. Virágai június második felében nyílnak. Terméságazata gömbölyű, 5-6 centiméter átmérőjű, kupacsba zárt. 
A kupacs 4 kopáccsal nyílik és 2-3 sötétbarna, egyik, vagy mindkét oldalán lapos makkot tartalmaz. Októberben érik és rendszerint a szúrós burokkal együtt lehullik. A nagy szemű fajtákat a magyar nyelvben maróninak nevezik. Viszonylag fiatalon 15-20 éves korától terem.
Sarjadzási képessége kitűnő, szinte kimeríthetetlen, több egymás utáni nemzedéken felújul.
Fájának magas a csersavtartalma, ezáltal az akác után a legtartósabb fafajunk. Fájából színfurnért, hordódongát, fűrészárut, oszlopot, talpfát és bútorlécet is készítenek.
A tölgyekhez hasonlóan magas kort képes elérni, a hazai legvaskosabb szelídgesztenye Velem mellett a Pókadűlőben állt, 1174 cm-es törzskerülettel büszkélkedett. Híres és ismert fa a kőszegi Királyvölgy gesztenyéje is, amelynek kerülete 1080 cm volt. Törzsének alsó korongja ma is látható.
A szelídgesztenye sokoldalúan elkészíthető gyümölcs, előételek, húsételek, levesek, mártások, köretek, desszertek alapanya. Viszonylag ismert étel a gesztenyeleves vagy -krémleves, gesztenyepüré, -torta, -liszt, -golyó, gesztenyés muffin, gesztenyés kosár, tekercs, töltelék, rétes és a gesztenyeszív. Tévhit, hogy a gesztenyepüré hungarikum. 
A franciák Mont Blanc (vagyis fehér hegy) néven fogyasztják, eredetileg ugyanis a brandyvel ízesített, tojáshabbal lazított, édes gesztenyemasszát jókora halomban-kúpban púpozták fel egy nagyobb tál közepére, és hosszú csíkokban nyomták rá a tejszínhabot, mintha hófödte hegy lankái lennének. Sokan szeretik a gesztenyemézet is, amely nemcsak finom, de segíthet a vérszegénység kezelésében és kimerültség ellen, levertség esetén is hatásos.
A szelídgesztenye népszerűségének növelésére több településen, például Nagybányán, Sopronban, Ágfalván és Velemben rendeznek gesztenyeünnepeket. Remélhetően írásunk is hozzájárul ahhoz, hogy az ország más tájegységein élő emberek is jobban megismerjék, gyakrabban és változatosabban fogyasszák a szelídgesztenyét.
