Lapszemle

Színész sok szerepben

Forgács Péter hosszú évek óta két város között osztja meg életét. Budapesten, a Római parton lakik, de a Győri Nemzeti Színház direktoraként a Rába-parti városban is otthonos. A prózai szerepei mellett énekes, zenés műfajokban is sikeres színész-rendezővel ezúttal nemcsak színházról beszélgettünk.

Rövid délelőtti találkát beszéltünk meg a szinkronstúdióba menet félúton, hogy onnan se késsen el.

● Ötszáz szinkronszereppel a háta mögött most épp kinek adja a hangját?
– Sejtelmem sincs, ez majd a stúdióban derül ki.

● Többször megszólaltatt a már David Hasselhoff, Ralph Fiennes, Tom Hanks és más hírességek figuráit. Van kedvenc karaktere?
– Inkább csak az érdekel, hogy jó film legyen, ez az egyetlen szempontom.

● Napbarnítottan érkezett , mint aki egyenesen nyaralásból jön.
– Nemrég Szegeden, a Szabadtéri Játékokon adtuk elő a Csárdáskirálynőt, az Operett színház vendégjátékaként. Nemcsak a Dóm téren sütött a nap, de a Tisza-parton is. Komáromban is felléptem, és ott is strandoltam a szabad órákban. Munka mellett is élvezem a nyarat. Szeretem ezeket a helyszíneket, mert hozzátesznek valamit az előadás hangulatához. Az egri vár, vagy a komáromi erőd történelmi hátteret ad, de szép a margitszigeti színpad is, ráadásul ott az előadásokba érdekesen bejátsszák a fákat.

● Úgy tűnik, a zenés darabokban érzi igazán elemében magát. Minden azzal a legendás 1980-as West Side Story vizsgaelőadással kezdődött ? Mert az nagyot szólt!
– Tényleg hosszú siker volt, soha annyiszor nem ment főiskolai vizsgaelőadás. Előadtuk vagy negyvenszer. Én voltam Tony, a hősszerelmes.

● Akkoriban maga a musical műfaj is újdonságnak számított nálunk.
– Épp akkor alakult meg a Rock Színház, és hívtak oda. Gondolkodtam, menjek-e, de végül nem vágtam bele.

● Viszont diáktársaival megalakított ák a Színészzenekart, és létrehozták a Mindhalálig Beatles előadást a Thália Színházban, ami húsz évig zajos siker volt.
– Azóta sokféle formáció állt fel, sok színész is zenél együtt, de ebben tényleg mi voltunk az elsők.

● Az édesapja, Forgács Tibor is olyan színész volt, aki értett a zenéhez. Az ő hatására fogott hangszert?
– Gyerekként beíratott zeneiskolába cselló szakra. Aztán elkezdtem több hangszeren játszani, jött a zongora, végül győzött a gitár.

● Abban is követi apja nyomdokait, hogy több város színházában megfordult?
– Apám szinte minden várost végigjátszott . A család hol követte, hol nem. Én Szegeden kezdtem a pályám, aztán hosszú ideig Pesten, a Tháliában, majd az Operett színházban, és már jó néhány éve Győrben játszom. Győr azért is fontos, mert itt a játék és rendezés mellett lehetőséget kaptam arra, hogy magának az intézménynek a működését is alakíthassam. Így az ember látja, hogy a színház merre megy. Nem vagyok eltelve magamtól, nem az motivál, hogy „vezető” legyek, hanem az, hogy mióta átvettem, megindult fölfelé a színház.

● Ez mit jelent?
– Nőtt a nézettség, több bérletet már nem is nagyon lehetne eladni. Tudom, hogy van többféle felfogás, vannak színigazgatók, akik a maguk elképzelését akarják megvalósítani és a nézőkkel elfogadtatni. Szerintem meg egy vidéki színháznak, amiből egy van az adott városban, rá kell hangolódnia a közönségére, figyelembe kell venni az ízlését. Ez pedig még országrészenként is eltérő lehet, tehát másfajta megszólalást igényel. Hát, ez a feladat most nagyon kitölti az életemet, de szívesen csinálom.

● Azért nemcsak színházból áll az élet! Fölfedezte már magának a környéket, a Kisalföld, a Szigetköz tájait?
– Attól tartok, most ki fogom ábrándítani: nem vagyok valami nagy erdőbarangoló.

● Kizárólag bakancsos turistaként lehet a természetet szeretni?
– Egyszer az önkormányzat vendégeként elvittek vízitúrára a Szigetközbe. Gyönyörű volt, ilyet még nem láttam! Azok a holtágak, ártéri erdők, az a gazdag vízi világ elképesztő! Az állatvilág is nagyon érdekes. Ahogy a motorcsónakkal mentünk, láttuk a hódok ténykedését, mikor körberágják és szó szerint bedöntik a nagy fákat a vízbe. Szinte hihetetlen. Akkor jöttem rá, hogy az ember mennyire nem ismeri még a saját hazáját se. Pedig csodaszép helyek vannak!

● Megrögzött városi ember?
– Így hozta az élet. Bár kertes házban például szívesen laktam volna, de sose jött össze. Talán egyszer nyugdíjas koromban… Azért a történethez az is hozzátartozik, hogy pár éve a Pilisben megcsípett egy Lyme-kórral fertőzött kullancs. Nagyon beteg lettem, lebénult az arcom is. Akkor azt hittem, vége a pályámnak. Kegyetlen dolog volt. Szívós küzdelemmel sikerült csak meggyógyulni. Azóta óvatosabb vagyok. Viszont régebben sokat lovagoltam. Még a Thália színházas időszakban a kollégáimmal, Benkő Péterrel, Sasvári Sándorral hatalmas lovas túrákat tettünk az Alföldön, Szeged környékén. Péter vérbeli erdőlakó lovasember, hozzá gyakran kijártam. Úny környékén tartotta a lovait, arrafelé is nagyokat lovagoltunk. Klassz dolog az erdőn lovon járni, különösen télen! A szép, szűz hóban az ember nem tudja, hogy hova lépjen, de a ló tudja. Rábízhatod magad, mert pontosan megérzi. Még valamit nagyon szeretek a téli erdőben: síelni.

● Sokféle sportot űz?
– Régebben teniszeztem, lovagoltam, úsztam, mára már csak a síelés maradt. Abból nem engedek. Szinte minden évben elmegyek Ausztriába. Fantasztikus fenyvesek között vezetnek a síterepek, az is csodálatos táj. Élmény lesiklani a nagy hegyekről, az mindennél jobban feltölt, kikapcsol.

A hűsítő gondolatokkal búcsúzunk. Kilépünk a kávéházból a hőségtől olvadozó lármás pesti utcára. Ki-ki továbbsiet a dolgára, de gyanítom, azért egy picike „erdei csendet” sikerül magunkkal vinni.

Sándor Mária