Az 1100 éjszakai lepkefaj életmódjában és megjelenésében egyaránt elképesztő változatosságot testesít meg. Némelyek jól repülnek a mesterséges fényre, nagy távolságból is felkeresik azt, mások teljesen közömbösek iránta. Ebből adódik, hogy egyes fajokból évente több tízezer egyedet fognak a csapdák, amíg a fajok egy részéből csak évtizedenként kerül elő egy-egy kósza példány. Rövid írásunkban csupán gyermeteg próbálkozást teszünk arra, hogy ennek a végtelen sokféleségnek egy-egy apró morzsáját felvillantsuk.
Másnak láss…
A nappal rejtőzködő éjjeli lepkék számára szó szerint életbevágó, hogy elkerüljék, illetve megtévesszék az őket kereső ragadozók (pl. rovarevő énekesmadarak) tekintetét. Ebből a célból a különböző fajok nagyon sok vizuális trükköt fejlesztettek ki. A mohás fatörzseken szinte elvész a zöldes szárnyú lepke, mások pedig szürkésbarna színezetükkel jelentéktelen ágcsonknak látszanak a fán. Számos sodrómoly, mint a fehérhátú tükrösmoly (Hedya salciella) és a makkfúrómoly (Pammene fasciana) mérete, színezete és mintázata madárürülékre emlékeztet. A levélen, illetve ágakon meglapuló lepkék így nem keltik fel az utánuk kutató madarak érdeklődését. Ugyancsak „szemfényvesztés” a pávaszemes lepkék, köztük a kis pávaszem (Saturnia pavonia) szemfoltja. 
Egyes bagolylepkék, például a kökény-övesbagolylepke (Catocala fulminea, másnéven: Ephesia paranympha) hátulsó szárnyainak feltűnő színezete szintén a megtévesztést szolgálja.
Repülő olimpikonok
Az elegáns megjelenésű szenderek a lepkevilág leggyorsabban repülő fajai, végsebességük elérheti az óránkénti 60 kilométert. Nagy távolságokra is képesek saját erőből eljutni. Legtöbb fajuk éjszaka aktív, és a mesterséges fény általában vonzza őket. Kivételt képez ez alól a nappal repülő, apró kolibrire emlékeztető, a virágok nektárját hosszú pödör nyelvével szívogató kacsafarkú lepke (Macroglossum stellatarum). Számos vándorlepke kerül ki közülük, amilyen például a nagytermetű halálfejes lepke (Acherontia atropos). Nevét a lepkék torának sajátos mintázatáról kapta. Hernyói a burgonya és egyéb csucsorfélék hajtásain, levelein fejlődnek. A lepke nektárt fogyaszt, de gyakran a méhek kaptárjából is kilopkodja a mézet. 
Egyes megfigyelések szerint egyszerre akár egy teáskanálnyi mézet is fel tud szippantani. A mézlopás közben kiadott hangjával megtéveszti a méheket, így azok nem tartják ellenségnek. Ez az ügyes trükk sem sikerül azonban mindig. A méhek néha ráébrednek a csalásra és agyondöfködik a besurranó tolvajt. Szintén jelentős távolságokra vándorol a közönséges gammalepke. Hernyói számos lágy szárú növényen megélnek, a káposztát, borsót, illetve más kerti növényeket károsíthatják is. A kifejlett lepkék a virágok nektárját szívogatják.
Szárnyatlan nőstények
Egyes lepkefajoknak csak a hímjeit fogják a fénycsapdák, a nőstényeket nem. Ennek egyik magyarázata meglehetősen egyszerű. Számos lepkefaj nőstényei ugyanis szárnyatlanok, így repülni sem tudnak. Ilyenek például a kis téli ara szoló (Operophtera brumata) nőstényei is. A hímeket egyes években ezres nagyságrendben fogják a csapdák, a nőstényeket azonban csak az avatott szem találja meg a fák törzsén. Számos vélekedés ismert arra vonatkozóan, hogy mire is jó a szárnyatlanság. Ezek egyike szerint a kis távolságokra elmászó nőstények nagy eséllyel ugyanazon a fán fognak petét rakni, amin hernyóként fejlődtek. Így több nemzedéken keresztül „hozzászoknak” az adott faegyedhez, és annak leveleit sokkal hatékonyabban hasznosítják.
Szőcs Levente és Csóka György
(NAIK Erdészeti Tudományos Intézet)
