A hír hallatán felkapja az ember a fejét. Hogyan lesz valaki az erdészet fellegvárában az ország síkvidéki területéről érkezve az erdészek erdésze? Komáromi Ferenc részéről kisfiús mosoly a válasz. Majd hozzátett e, mivel soproni intézményben szerezte erdésztechnikusi végzett ségét, megvannak a hegyvidéki tapasztalatai. Az iskolával gyalog járták végig az országot. Ha ez még nem lett volna elég, nyaranta eljárt szenet égetni a Bükkbe, hogy a bőrén tapasztalja meg a szakma csodálatos hétköznapjait.
Komoly felkészülés
Aki azt mondja, nem készült rá, annak érződik az eredményén, mondta a versenyről. Az első tíz helyezett mindegyikén látszott a komoly felkészülés. Közülük bárki nyerhetett volna. Mindenkinek van erőssége, jobb és gyengébb száma. Ha a fa és cserjefajok részeinek (hajtás, levél, termés, kéreg), kór- és kárképeknek a felismerésére tíz másodperccel többet adnak (a 12 másodperc helyett), akkor az is 90-95 százalékra ment volna mindenkinek. A fatérfogatbecslések szintén jól sikerültek. Persze ehhez a napi gyakorlat adja a hátteret, hiszen minden egyes erdőt – ha eladják, ha veszik – fel kell mérni. Zsebre megy, a hajdúböszörményi vállalkozásnál évenként 15-25 ezer köbmétert termelnek le. Nagyon sok faanyagot adnak-vesznek, s ezek választékolásánál nem lehet tévedni. Komáromi Ferenc becslése kettő százalék hibahatáron belül van. Nikkelezett szemmérték? Valószínűbb magyarázat a háromszázhatvanöt napos felkészülés. Mivel Hajdúböszörményből rendszeresen járnak hozzájuk erdész szakmunkás tanulók, a növényfelismerést sem lehet elhanyagolni. Mégsem járja, hogy egy diák többet tudjon a gyakorló szakembernél!
Az Alföld is változatos
Alföldi erdészként a versenyen folyamatosan figyelnie kellett, hogy Sopronban nem egy-, hanem kétszintes az erdő, és a másodikhoz nem szabad hozzányúlni. Nagyobb összeszedett séget igényelt, mert az utóbbi években nem ehhez szokott. Más a síkvidéki, mint a hegyvidéki erdő. A szálaló üzemmóddá átalakító vágás kijelölésében több volt a kockázat, talán ott gyűjtötte magához képest a legkevesebb pontot. Viszont a szálfa választékolása, azaz a legallyazott fából a legnagyobb érték „kiszedése”, már szinte rutingyakorlatnak számít.
Bárhogyan magyarázza, Komáromi Ferenc számára kettős az öröm. Sopronban elsőnek lenni külön dicsőség, ráadásul alföldi erdészként.
Frissen végzett erdésztechnikusként hazajött az ország keleti részébe – ahol talán kevésbé sokszínű a szakmai munka –, mégsem engedett le. Az iskola miatt hozzászokott a hegyvidékhez, a rengeteg fafajhoz, az is megesett, egy erdőben tizenhárom fafajt termeltek ki, emlékezett. A káeftében, ahol dolgozik, folyamatosak a vágások. Mintegy 1500 hektárt szakirányítanak, területeik jó része Natura 2000 besorolású, ahol időben korlátozott a munkavégzés. Ezeken igyekeznek úgy szervezni a munkát, hogy a fakitermelések, szállítások, tisztítások, gyérítések lehetőleg a téli időszakra essenek. Van olyan erdőrészletük, ahol kétezernél több tulajdonost jegyeznek – az öröklés utáni átíratás többe kerül, mint a föld értéke –, de a területek zöme 14-15 vállalkozó, vállalkozás kezében összpontosul.
Munkájukat az is nehezíti, hogy az erdőtörvény változása kapcsán a tölgy vágásfordulóját például 70-ről 80 évre emelték, sőt ezt még tovább is tolnák. Ezzel most éppen tíz év esett ki. Körül kell nézniük más területeken kemény lombú fajok után. A vöröstölgy, kocsányos tölgy, akác, kevés kőris teszi ki ezt a kört. „Télen termeltünk le egy szép tölgy-kőris-szil állományt, ahol az átlag törzsátmérő meghaladta az 50 centit, a magasság pedig elérte a 30 métert”– vágta rá Komáromi Ferenc, amikor a termőhely változatosságáról kérdeztem. A sívó homoktól a mezőségi talajokig minden előfordul. A letermelt erdő mellett 13 tonnás kukoricát arattak.
„Sokan azt gondolják, hogy az erdő csak nő magától. Vettünk át olyan 35 éves akácost, amin látszott, hogy az ültetés után legföljebb egyszer kapálták. Lerítt róla a gazdátlanság”– jelezte lesújtó véleményét
Komáromi Ferenc, aki nemcsak szakirányító, hanem hivatásos vadász is. 4500 hektáron vadgazdálkodnak, a mezőgazdasági károk esetén a megegyezésre törekednek, hogy lehetőség szerint mindenki jól járjon. Ezért is vannak jóban az erdőtulajdonosokkal. Komáromi Ferenc szerint az erdészeké a legnagyobb hagyományokra visszatekintő szakma, és azokat ráadásul folyamatosan ápolják. Ebben a körben a legjobbnak lenni nagy felelősség. Nagy megtiszteltetés is. Példát kell mutatni a szakmán belül és kívül élőknek.
Árulkodik a gazdájáról
Számára az erdő otthon, ahol nem tehet olyat, amiért később magyarázkodnia kellene. „Ha kimegyek az erdőbe, mindent a legjobb tudásom szerint kell végeznem. Nem csak a mára kell gondolni, hisz minden tevékenységünkben benne van a jövő”– magyarázta a szakember. Az erdő visszajelez, visszatükrözi, milyen az ott dolgozó szakember. „A munkámat 30-40 év múlva fogják minősíteni”– nyugtázta a megváltoztathatatlant. Hasonló módon, a most letermelt erdőket is valaki elültette, ápolta, tisztította, gyérítette. Látszik, hogy évtizedekkel korábban milyen gazdája volt a területnek. Erre utal a tőszám, a növekedés, az ágasság… sok-sok apró jel. „Amikor diák voltam, nem értettem, miért kérdi a gazda, hogy jó szándékkal jönnek-e dolgozni az emberek”, mondta. Ma már tudja, milyen fontos, hogy aki ültet, tegyen meg mindent azért, hogy megeredjen a csemete. Ne csak monotonon, érdektelenül végezze a munkáját.
Örök tanuló
A verseny arra is jó volt, hogy megmutatta a hiányosságait, amin még csiszolnia kell, véli az ország legjobb erdésze. Komáromi Ferenc örök tanuló. Az erdészet után még kertész-, később növényvédelmi technikusi végzett séget is szerzett. Többet akart tudni, érdekelték a növények, úgy érezte, a két szakma közt sok az átfedés. Ma is lelkesen gyűjti a fenyőféléket, egzotákat. Eredményére nemcsak a kollégák, hanem az ismerősök, a családtagok is büszkék.
Viniczai Sándor
