Lapszemle

Böjte Csaba „gyerekei” Bujákon és Süttőn

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány által befogadott és nevelt gyerekek két csoportját fogadta nyáron a Budapesti Erdőgazdaság. A negyven fiatal az alapítvány különböző otthonaiból érkezett a cserkésztábor és az erdei iskola előnyeit egyesítő táborozásra.

A Déváról, Petrozsényből, Torockóról, Székesfehérvárról, Zsombolyáról és Polgárdiból az egy-egy hetes nyaralásra érkezett gyerekeket az erdőgazdaság a bujáki, illetve a süttői vadászházban helyezte el. Az erdészetek érdekes és sok ismeretet adó programokat szerveztek számukra, amelyekben a természet megismerését segítő erdei kirándulásokon kívül a sport, a történelmi és földrajzi ismeretek szerzése és a munka, illetve a kötetlen, jó hangulatú játék is szerepelt. Ellátogatt ak a Budakeszi Vadasparkba, a komáromi monostori erődbe, az Országházba, voltak a Hősök terén, a Vajdahunyadvárban és a Halászbástyán. Eveztek kenuval és sárkányhajóval a Dunán, strandoltak, íjásztak, kipróbálták a légpuskalövészetet, fociztak a helyi gyerekcsapattal, gokartoztak, részt vettek egy tűzoltóbemutatón, de a főzési előkészületekben és az étkezések utáni „romeltakarításban” is segítettek a gyerekek.

Megható volt a helyi vállalkozások, hivatalok, civil szervezetek és a lakosság segítőkészsége. Amikor a tudomásukra jutott , hogy a „dévai” gyerekek érkeznek az erdészethez, özönleni kezdtek a felajánlások a szervezőkhöz. Így vált lehetővé a gokartozás, az evezés, a focimeccs, a süttőiek pedig sok-sok palacsintát, lángost és rétest hoztak a gyerekeknek. Ösz- Böjte Csaba „gyerekei” Bujákon és Süttőn tönös és példamutató összefogás alakult ki a hét végére. Az egyhetes táborozás maradandó élményeket nyújtott. A vaddisznó- simogatás, az állatetetés, és a gokartozás mellett a földalattin utazást is többször megemlítették a gyerekek az élménybeszámolók során, nem is beszélve az ajándékba kapott vaddisznófogakról.

„Az ember azzá válik, amit tesz. A tetteink visszahatnak ránk. Tetteink beépülnek a személyiségünkbe. Nem tudunk úgy jót tenni, hogy ezáltal jóvá ne váljunk. Tetteink meghatároznak minket.”

„Sem a magyar állam, sem a román állam, sem az egyházak nem tudják megoldani a szociális problémákat. A célom, hogy megtapasztaltassam az emberekkel, hogy jó dolog jónak lenni, jó dolog egy bajban lévő gyerekhez lehajolni és eredményesen lehet változtatni.”

Böjte Csaba

 

A gyerekeknek szervezett programok nemcsak a kikapcsolódást és a természet megértését, a környezett udatos életmódra nevelést szolgálták, hanem a nemzeti összetartozást is erősítették. A két gyerekcsoport ragaszkodása az őket fogadó (sokat próbált, viharedzett , marcona) erdészeket, vadászokat is mélyen megérintette. Sokszor a könnyekig meghatott a őket a gyerekek őszinte hálája és szeretete. Ritka a szeretet ilyen őszinte megnyilvánulása és ezek a gyerekek éppen ebben szenvednek gyakran hiányt. Sokunk számára – akik családban élünk – is példamutató lehet a „dévai” gyerekek udvariassága, figyelmessége, és ahogyan a nagyobb gyerekek gondoskodnak a kisebbekről.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány jelenleg több mint 2300 gyereket nevel. Szükségük van minden segítségre. A természet, az erdő és az erdőgazdálkodás megismertetése és megértetése a „civil” közönséggel pedig az erdészek kötelessége, így e két nemes cél egyesítése a megszokottnál sokkal hatékonyabban szolgálja a felkészülést a jövő kihívásaira. Remélhetően a folytatás nem marad el!

Keresztes György