Gyakran hivatkozunk arra, hogy nincs időnk a sportra, megpróbáltuk, de nem bírunk futni. S különben is, kinek van kedve körözgetni egy pályán?
Mi lenne, ha egészen pici sétákkal kezdenénk? Ha a társunkat is bevonjuk az erdei sétába, egészen romantikus, kapcsolaterősítő élményben lesz részünk. Ne veszítsük kedvünket, ha az első nap csak 300 méter megtételére volt kedvünk. Gyalogoljunk rendszeresen szép helyeken, akár ugyanott, majd meglátjuk, nap mint nap felfedezünk a természetben valami új szépséget. Lehetünk egyre tudatosabbak, akár heti edzéstervvel, sőt eljuthatunk odáig, hogy kipróbáljuk, sőt megszeretjük a nordic walkingot. Ezt a viszonylag új keletű „botos gyaloglást” a túlsúllyal küzdők, az ülőmunkát végzők, a kismamák, a szív- és érrendszeri panaszokkal, cukorbetegséggel élők, idősebbek, vagy rehabilitáció alatt állók is nyugodtan elkezdhetik. A botok használata ugyanis nagyban tehermentesíti a már amúgy is túlterhelt ízületeket és segít megőrizni az egyensúlyt sport közben. A test izmainak mintegy 90%-át megmozgatja, a felsőtest intenzív használatának köszönhetően pedig 20-25%-kal több kalóriát égetünk, mint a klasszikus gyalogláskor. Ebből kifolyólag gyorsul az anyagcsere, a méregtelenítés, ez enyhíti a túlsúly okozta további panaszokat. A fokozatosságra és a túlterhelés kerülésére azonban ez esetben is figyeljünk, és a szakszerű mzdulatok berögzüléséhez jó, ha kikérjük a nordic walkingban járatos szakember tanácsait. Szinte az országban mindenütt működnek klubok, amelyhez csatlakozhatunk. (A főváros környékiek például a Normafánál vagy a Városligetben tartott oktatáson sajátíthatják el az alapokat.)
Ne feledjük! A testmozgás egy agyi, akarati döntéssel kezdődik. Ehhez nem kell megvárni, amíg rosszul alszunk, vagy elkezd fájni a hátunk. Keljünk fel kicsit korábban, vagy mondjunk le a délutáni kedvenc sorozatunkról, mégha a legelején nehéz is. Higgyük el, hamar ráérzünk a szabad levegőn eltöltött pillanatok varázsára! Ne várjunk azonnali gyors eredményt, a jótékony hatások csak néhány hét kitartó munka után jelentkeznek. A közérzetünk azonban biztos már az első alkalommal is javul. Végre lesz étvágyunk, s kiválóan alhatunk (feltéve, hogy a párunk is engedi…).