Bár hazánk valóban kicsiny és általában néhány kilométerre mindenhol található lakott település, mégis hallunk emberek utáni kutatásokról. Nagyon kockázatos este, különösen gyermekekkel nekiindulni az erdőnek, hiszen a sötét és a nem várt hideg még a tapasztalt túrázókat is próbára teheti. Aki járt már erdőben az esti szürkület után, az tudja, hogy a felettünk levő lombsátor egy pici fényt sem enged be, ezért könynyen elveszítjük a tájékozódásunkat. Persze éppen ilyenkor nincs elég víz, kezdünk éhesek lenni, a zseblámpa nem működik, és a telefon is kezd lemerülni. Éppen ezért semmilyen körülmények között nem hiányozhat a túrázók, kirándulók hátizsákjából az erős fényű, jó minőségű, teljesen feltöltött zseblámpa, lehetőleg tartalék elemmel, legalább egy feltöltött mobiltelefon, elegendő meleg ruha és folyadék, gyufa vagy öngyújtó, és magas kalóriatartalmú étel (pl. csokoládé). Mindenképpen vigyünk magunkkal turistatérképet is, hiszen bármennyire jól jelzett a túraúthálózat, a karbantartás előtt álló szakaszokon előfordulhat, hogy elveszítjük a jelzéseket. Ilyenkor segítségünkre lehetnek a térkép egyéb jelzései (nyiladékok, szintvolalak). De még ennél is szigorúbb szabály: lehetőleg ne térjünk le a jelzett turistaútról. A bajban segíthet, a hazai hegyvidékeken patak, völgy mentén lefelé haladva az esetek zömében eljutunk egy lakott településre vagy közútra.
Ha mégis eltévedünk, ne engedjük, hogy a pánik eluralkodjon rajtunk! Ha van térerő, próbáljuk meg értesíteni egyik hozzátartozónkat vagy a rendőrséget, katasztrófavédőket (112-es telefonszám) az utolsó még ismert tartózkodási helyünk megnevezésével. Ha nincs térerő, próbáljunk magasabb térszintre elhelyezkedni, ahonnan telefonálhatunk. Igyekezzük pontosan leírni, hogy mit is látunk magunk körül és szükség esetén ismertessük a megtett útvonalat is. A keresők a megnevezett pontról fognak indulni. Akit keresnek, ne változtassa a helyét, a folyamatosan haladókat ugyanis nehezebben találják meg.
A kirándulást mindig gondosan tervezzük meg, az állomásait, hosszát és várható időtartamát pedig úgy határozzuk meg, hogy a társaság legkisebb tagjai is belátható időn belül teljesíthessék. Tájékozódjunk a várható időjárásról is, hiszen a hirtelen alászálló köd, hóesés, eső vagy szélvihar az erdőben nehéz helyzet elé állíthatja még a felkészült erdei túrázót is. Ha erre figyelmeztetnek a meteorológusok, halasszuk más időpontra a kirándulást.