Kiindulópontját az 1946-ban készített , a települések határában kimutatott erdőterület adta. Ezekhez – szintén községenként – hozzárendeltek akkora területet, amellyel az ország erdősültségét 12,3 százalékról 20,3 százalékra emelhett ék. Ugyanakkor igyekeztek az Alföldön ugyanolyan védőpászta-hálózatot kijelölni, mint amilyet a szovjetek saját tervükben tett ek. A Szovjetunióban a 60– 100 méter széles pászták adták a mezőgazdasági táblák keretét. Ett ől nagyobb, országos védőövek is belekerültek a tervbe, amelyekkel többnyire a folyókat, főutakat, vasutakat kísérték.
Nálunk a pászták szabályos, négyzetes, illetve téglalap alakú sávjainak a szélességét 10–12 méterben határozták meg. Ugyanakkor itt is terveztek főpásztákat, a szovjet példák nyomán 50–100 méter szélességben és sokféle fafajjal. S így az egész Alföld 5 százalékát kívánták fákkal elfoglalni.
Az ideális mezőgazdasági tábla méretét 50 kataszteri holdban (28,8 hektár) határozták meg. Ezzel a „kis klíma” (mikroklíma) érezhető javulását várták. Azt ugyanis hazai, a két világháború között i kísérletekkel igazolták, hogy az erdősávok hatáskörzetükben csendesítik a szeleket, továbbá páradúsabbá teszik a levegőt. A Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozata megfogalmazta: „A népi demokrácia hivatása, hogy véget vessen a százados bajnak, az oly gyakran ismétlődő és elsősorban a Nagy Magyar Alföldet sújtó aszálynak.” Mivel azonban az Alföld természeti viszonyai erősen eltérőek, nem hasonlíthatók a szovjetunióbeli síksághoz, a terv „rácsos” síkvidéki sávrendszert tartalmazó része nem volt megvalósítható.
Az országfásítás 1949. évi dokumentumában lefektetett tervet 20 év alatt látták kivitelezhetőnek, s a létesítendő 742 ezer hektárból már az első ötéves időszakban (1950–1954) eltelepített ek legalább 35-40 ezer hektár új erdőt és 50-52 ezer hektárt fásított ak. A lendület később megtört, így a 20 százalékos erdősültséget csak az ezredforduló után értük el, de az országfásítás eszméje közismertt é vált. Ez a törekvés ugyanis szerencsésen találkozott a korábbi magyarországi, különösen az első világháborút követő fásítási célokkal.
Az országfásítási propaganda, továbbá a munkák kormányzati irányítása túlmutatott az erdészek körén. 1950-ben létrehozták például az „alföldfásítási és egyéb közérdekű erdőtelepítések felügyelője” beosztást, amelyet a közismert író-politikus, Veres Péter töltött be. „Péter bácsi” ebben az ügyben 1952-ig járta az országot, hogy aztán a megbízatásából felmentését kérje. Az ő hivatali idejére emlékeztetnek az itt -ott , például a régi 5-ös főút mentén még meglévő platán- (boglár-) fák, továbbá Hajdú-Biharban a kunhalmok beültetése akáccal.
Az „Alföldi Tapasztalatcsere Mozgalom” (ATM) és más, az országfásítás legfőbb területének számító alföldi megyékre vonatkozó kezdeményezések kapcsán meg kell emlékezni a Hortobágy- fásítás felújításáról, vagy a Nagykunságban megvalósítandó „viljamszi modellről” (a füves vetésforgó erdősávkeretéről). Ugyanakkor újraindult a Balaton- fásítás, elkezdődött a nagy budapesti zöldövezeti fásítás, Sztálinváros (Dunaújváros) véderdővel övezése, és több, ma már közismert, természetesnek vett erdő-erdősáv-fasor is ennek a munkának az eredménye.
A szovjet kezdeményezésre indult, de a korábbi hazai törekvések sorába beilleszkedő program nemcsak az ország újjáépítésében, hanem a környezet kedvező átalakításában is jelentős szerepet játszott , játszik. Igaz, ma már egyik-másik célját (például az említett Hortobágy-fásítást, különösen a „magyar gulág” foglyaival végeztetett faültetést) megkérdőjelezzük, de összességében az 1949. évi célkitűzést elfogadjuk.
