Az élőhelyük csökkenése és a túlzott vadászat miatt a 19. század első felére eltűntek a hódok Magyarországról. De nem csak innen pusztultak ki: az igen nagy elterjedési területtel bíró eurázsiai hódnak (Castor fiber) a 20. század elején legföljebb 1200 példánya élt. A hathatós természetvédelmi intézkedéseknek, illetve a vadászat betiltásának köszönhetően számuk aztán újra lassan növekedett, és az 1980-as években néhány helyen már annyira felszaporodott az állományuk, hogy szükségessé vált az áttelepítésük. Így jutottak el a hódok újból Bécs környékére a Duna ártereibe, onnan pedig hozzánk.
Ezerszeresére bővült
Az állatok rágásnyomával 1991-ben a Szigetköz árterében találkoztak először a kisalföldi erdészek, és aggódtak, hogy a szenzációs felfedezés miatti nagy érdeklődés a hódok zavarásához, elvándorlásához vezetne. Az észrevételüket ezért éveken keresztül nem hozták nyilvánosságra. A hódok megjelenését az is segítette, hogy egy célprogram keretében 1996–2008 között 236 egyedet telepítettek be Magyarország különböző pontjaira.
Mindezek hatására az ország legtöbb vizes élőhelyén jelen vannak a hódok, s számuk meglehetősen gyorsan növekszik. Nincs ez másképpen Európa, illetve Ázsia más országaiban sem, bő egy évszázad alatt kb. ezerszeresére növekedett a faj állománya. Ehhez az is hozzájárult, hogy újbóli meghonosításukat megelőzően az emberek gyakorlatilag kipusztították a hódok természetes ellenségeit.
Gondos szülők
A hódok a világ második legnagyobb rágcsálói, akár 30 kilogrammosra és 130 centiméter hosszúságúra is megnőnek. Narancssárga metszőfogaikat félelmetes fegyverként használják támadójuk ellen, ezért hajdan leginkább csak a farkas, a hiúz és a medve tudott elbánni a kifejlett példányokkal.
A legtöbb rágcsálóval ellentétben a hódok többnyire monogám párkapcsolatban élnek: a hím és a nőstény gyakran egy életre összeköti sorsát. A hőmérséklet függvényében január és április között párzanak, s 105- 107 nap után általában 2-3 teljesen szőrös, nyitott szemű utód jön világra. Az újszülöttek már néhány órás korukban úsznak, de általában csak mintegy másfél hónaposan hagyják el először a családi fészket, és pár napos kortól szilárd táplálékot is fogyasztanak. A szülők körültekintően gondozzák utódaikat, így a hódkölykök szintén csak elenyésző számban esnek ragadozók áldozatául. Az utódnevelésben a hím vállal oroszlánrészt, nemcsak őrzi a területet, hanem szorgalmasan hordja a különféle növényi részeket a szülőüregbe. A másodéves kölyköket általában akkor űzik el szüleik a családi territóriumukról, amikor világra jön a harmadik alom.
Figyelmeztető fogcsikorgatás
A hód általában éjszaka mozog, megfigyelésük így igen nehéz. Pedig nagy metszőfogainak, lapos és pikkelyes, szinte teljesen csupasz farkának, a vízimadarakéhoz hasonló úszóhártyás hátulsó lábainak a látványa életre szóló élményt nyújhatna a természetjáróknak. Különösen szerencsések azok, akik megpillantják a víz felszínén nyugodt iramban sikló, farka jobbra- balra mozgatásával haladó hatalmas rágcsálót. Általában azonban még a legtürelmesebb erdőjáróknak is csak a hódok különleges kommunikációs hangjaival kell beérniük. A hódok – leginkább tavasszal – sziszegnek, morognak, fogaikat csikorgatják, erőteljesen csapkodják a vizet, ezzel figyelmeztetik fajtársaikat arra, hogy a terület már foglalt. Hasonló célból helyeznek el szagjeleket – csípős pézsmaillatot – a 
növényekből és iszapból kialakított kupacokon.
A kidöntött fák veszendőbe mennek
A hódok szinte bármilyen növényi részt elfogyasztanak, de táplálkozásuk évszaktól függően változik: tavasszal és nyáron elsősorban lágy szárú növényeket esznek, ősszel és télen inkább bokrok, fák kérgét, vékonyabb ágait dézsmálják. Ahhoz, hogy friss rügyeikhez, leveleikhez hozzájuthassanak, a fákat ki kell dönteniük. Ehhez mintegy 40 centiméter magasságban körberágják a törzset.
Az eurázsiai hódok általában nem építenek várat, gátakat, esetükben leginkább a táplálkozásra vezethető vissza a fák kidöntése. Legtöbbször a part menti 10-15 méretes sávban „dolgoznak”, de a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. területén előfordult már, hogy a víztől kb. 300 méterre károsítottak. A hód mintegy 80 különféle fás szárú növényt fogyaszt a Kárpát-medencében, de jellemzően a puha fákat kedveli. Ha egyet-egyet kidönt, arról jó esetben is csak néhány hétig táplálkozik. Tehát más növényevőkhöz viszonyítva testtömegéhez képest nagyságrendileg nagyobb mértékben alakítja át környezetét, „rombolja az erdőt”. Az általa kidöntött fák veszendőbe mennek, mivel egyenkénti mozgatásuk, feldolgozásuk gazdaságtalan.
Állományszabályozás
A hód legújabb kori elterjedése az erdészek természetközeli gazdálkodásának is köszönhető. A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. büszkélkedhet a legnagyobb hazai hódállománnyal. A társaság szakemberei szerint érdekes színfoltja ez az állat a magyar faunának, jelenlétéért anyagi áldozatokat is kell hozni. Az immár túlzottan elszaporodott hódok számának korlátozása ugyanakkor mára az erdő biológiai egyensúlyának megőrzése érdekében is halaszthatatlan. Nem az erdészek feladata a hódállomány szabályozása, de mindenképp kerülendő az is, hogy a faj felkerüljön a vadászható állatok listájára. Széles körű társadalmi egyetértésen alapuló, természetvédelmi irányítással megvalósuló állományszabályozás lehetne a megoldás.
Tóth Zsigmond
Bécsy László, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.
és a szerző felvételei
