Az erdei életközösségek meglehetősen hosszú idő alatt alkalmazkodtak az évszakok váltakozásához. A hirtelen jövő, kiszámíthatatlan változások ezért súlyos, messzire ható gondokat is okozhatnak a finomra hangolt kölcsönhatások szövevényes rendszerében. Ha elmarad a tél, alig van fagyos nap, az elősegítheti jó néhány kártevő rovarfaj áttelelését. Nem is beszélve a délről észak felé terjeszkedő kártevő fajokról, amiknek sikeres megtelepedését leggyakrabban éppen az enyhe telek teszik lehetővé. Például sajnos több mezőgazdasági növényt és erdei fafajt is károsít a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera), amely Észak-Afrikából, Dél-Európából jött hozzánk.
A hosszan elnyúló telet követő hirtelen felmelegedés pedig felgyorsítja az erdei növények „táncrendjét”. Robbanásszerűen, szinte egyszerre virágzik minden, ami azzal is jár, hogy a beporzó rovaroknak rövidebb ideig áll rendelkezésre „terített asztal”. 
Meg azzal is, hogy az általuk végzett beporzás kevésbé lesz teljes és eredményes. A télies tavasz után berobbanó nyárias meleg hatására nagyon felgyorsul például a tölgyek rügyfakadása. Az egyébként akár egy hónapig tartó folyamat 1-2 hétre szűkül. Eltűnik, illetve nagyon lecsökken a rügyfakadás idejének fajok közötti, illetve a fajon belüli változatossága. Ebből következően a tölgyeken táplálkozó tavaszi lepkehernyók fejlődése szintén nagyban felgyorsul. Gyorsabban bebábozódnak, azaz rövidebb ideig szolgálnak táplálékul a rovarevő énekesmadaraknak (cinegék, légykapók, poszáták stb.) és fiókáiknak. 
A második fészekalj felnevelése ezért ilyenkor sokkal nehezebb, gyakran eredménytelen.
A példákat hosszasan sorolhatnánk, de talán ennyi is elegendő annak érzékeltetésre, hogy a környezeti változásoknak meglehetősen összetett, tovagyűrűző hatásai vannak. Szóval, ha mi nem is, az erdő és lakói közül valószínűleg sokan visszasírják a régi világot. Amikor télen tél volt, tavasszal tavasz, nyáron nyár, ősszel meg ősz.
Csóka György
NAIK Erdészeti Tudományos Intézet
