„Hosszú ideig nem is gondolhattam az erdész pályára, 1948-ban viszont már lehetőséget kaptak a nők is”, magyarázta a „hölgyerdész”, aki csak 1951-ben iratkozhatott be az egyetemre. Addig szociális munkát végzett . Mindig sokat járt az erdőben, így nem volt idegen számára a szakma. Ráadásul a családon belül mindenki kötődött az fákhoz, szinte lételemük volt az erdő.
Többgenerációs erdészcsalád
Az ötvenes években, kezdte a visszaemlékezést, korszerűsödött az erdészet, a kézimunkát felváltották a gépek. Az oktatási intézmény szomszédságában különösen fontos volt, hogy a hallgatók megismerjék a legújabb eszközöket, s az iskola után készségszinten kezeljék azokat. A soproni erdészet éppen ezért hamar megkapta a modern technikát. Egyetemisták, technikusok töltötték ott gyakorlatukat, s ahhoz, hogy a legjobbat lássák, fegyelmezett, pontos munkára volt szükség. Lazításra nem volt lehetőség, mindig a kirakatban voltak.
„Mindenképpen erdészethez szerettem volna kerülni”, jegyezte meg Madas Gabriella, s így lett 1959-ben az első női vezető a Hegyvidéki Erdészetben, ahol 1977-es nyugdíjazásáig összefogta a feladatokat.
Az „erdész ügyeket” családon belül is megbeszélték, különösen a kisebbik báttyal, Lászlóval, aki Visegrádon volt erdészetvezető. Az idősebb fivér, András, a minisztériumban járt el a hazai erdészek dolgában, neki más gondokkal kellett megbirkóznia. Mindig előjött a szakma, legyen az hétköznapi összejövetel, vagy ünnepi asztal. „Ha két erdész összetalálkozik, előbb-utóbb az erdő lesz a beszédtéma”, nyugtázta Madas Gabriella, és ez ma sincsen másként, hiszen a család több korosztályában is van erdész.
Párbeszéd a szakmák között
„Madas névvel soha nem lehetett ismeretlenül elvegyülni erdész körökben”, vette át a szót unokahúga, Madas Katalin, és bevallotta, hogy a családban le akarták beszélni az erdészszakmáról, mondván az nem nőnek való. Budapesten, vadregényes kertes házban nőtt fel, s már ott azt gondolta, hogy örökké bánná, ha mégsem az erdészetet választaná.
Az egyetemen akkor még nem tanították a természetvédelmet, de mire végzett, vele együtt több erdőmérnök került az Országos Természetvédelmi Hivatalba, ahol az 1970-es évek közepén, országos szinten megindultak a védetté nyilvánítások. Ezzel az erdészet más ágát vitte tovább, a természetvédelemben – egy társszakmában – lelt hivatásra.
„Az egyik legnagyobb bánatom, hogy miközben a természetvédelem az erdészetből nőtt ki, mégis az erdészek és természetvédők között alakultak ki a legnagyobb viták”, mondta a szakember. Úgy véli, következménye ez annak is, hogy egy időben kicsit nagyobb hatáskört kapott a természetvédelem. Kiemelték, hatósági jogkörrel látták el, jobban odafigyeltek rájuk. Ráadásul eleinte látványosabb dolgokat csináltak, nyitott abbak voltak a civil szféra felé. Miközben a társadalom odaállt a természetvédők mellé, az erdészek háttérbe szorultak. A két szakma között megromlott a viszony. Pedig eleinte csak az erdészeknek volt köszönhető, hogy megmaradtak a védett területek. Később, az Erdőrendezési Szolgálathoz kerülve, igyekezett a két szakma között i párbeszédet elősegíteni. Az erdészekre ráfogták, hogy favágók, pedig éppen a dédpapa példája mutatja, hogy már az ő idejében komoly közjóléti programok zajlott ak a soproni erdőkben. Akkor és ott a társadalom elismerte az erdészek munkáját.
„Mindig fontosnak tartottuk, hogy az emberek élvezzék az erdőt, ezért kitaláltuk az erdei hangversenyt”, színesített e a képet Madas Gabriella. A hetvenes évek elején a fő turistautakon – a határőrség segítségével – hangszórókat állítottak be, és komolyzenét sugároztak. Nagy sikere volt. Erdei tornapálya is Sopronban épült először, ahol sportszakember állított a össze a gyakorlatokat. Ezt követte a többi erdőgazdaság is.
Ismerni, szeretni és védeni
Az erdőnek sokféle feladata van. A Pilisi Parkerdőgazdaságnak például az 1969-es megalakulása óta elsődleges rendeltetése, hogy lehetőséget adjon a főváros és a környék lakosainak a kikapcsolódásra, feltöltődésre. Éppen ezért már a tervezéskor különböző övezeteket alakítottak ki, hogy jól érezze magát a turista, a lakos, és haszon is legyen belőle. Kimutatták, hogy a főváros körüli felmelegedés miatt a normafai bükkösöket már mesterségesen sem lehet fenntartani. „Kétkedve figyelem a Normafa fejlesztési terveit, ami közparkká változtatja a területet, ezzel viszont ott lemondhatunk a természetvédelemről”, bizonygatt a Katalin, hogy a kettő együtt nem fog menni.
Nagyon fontos lenne, hogy a hétköznapi emberek megértsék az erdők jelentőségét. A „ráhangolást” Madas Katalin szerint óvodás korban kell elkezdeni. Nagyszerűnek tartja, hogy ma erdei iskolák sokasága neveli a gyerekeket, úgy tűnik, újra divattá válik a természetjárás. Ha negyven évvel ezelőtt – amióta pályán van – elkezdik a felvilágosítást, azóta már felnőtt volna egy generáció. Ma viszont bemennek az erdőbe a motorosok, a terepbiciklisek, amivel komoly talajpusztulást (eróziót) okoznak. A Tündérszikla a sí-szárazedzések oltárán kopárosodott el, leradírozták a dolomit-gyepet a kökörcsinnel, a nyúlfarkfűvel együtt.
A természetvédelem: a „megismerni, megszeretni, megvédeni” hármas alapon nyugszik. Sokan sajnos nem tudják, hogy mi, emberek az erdő nélkül nem tudnánk élni.
