A korlátozásról és annak indokairól a helyszínen kihelyezett táblákon tájékoztat az erdőterület kezelője. Megkímélhetjük azonban magunkat a váratlan helyzet miatti bosszankodástól, ha figyelünk a sajtóhírekre és előzetesen felkeressük a gazdálkodó honlapját.
Az időszerű erdőgazdálkodási feladatok néha indokolják a részleges lezárásokat. Érthető, hogy az erdő gazdája ehhez az eszközhöz folyamodik, ha az életünket vagy a testi épségünket veszélyeztetheti valami. A tél folyamán végzik a fakitermelések zömét, mivel akkor lehet a legjobban megőrizni a természetes úju latot és az erdei élőhelyek értékeit. A fakitermelések közben sok dologra kell figyelni. A munka előre gondosan meghatározott technológiai rendben zajlik, amibe nehezen fér bele egy ott bolyongó turista.
A téli hónapok másik rendkívül fontos feladata a vadgazdálkodás. Ez magában foglalja természetesen a vadetetést, de egyben az állomány apasztást, és a társasvadászatokat is. A vadászatok idejére szintén korlátozhatja a vadászatra jogosult az erdő egyes részeinek látogatását. Kialakulhat veszélyes helyzet természeti katasztrófa – széldöntés, hótörés – kapcsán is, ilyenkor esetenként már előzetesen lezárhatnak egy-egy területet.
A védett területek látogatása még ennél szigorúbb lehet, így ezt is próbáljuk figyelembe venni a korlátozások feltérképezésénél. Ne feledjük tehát, hogy a figyelemfelhívásokat érdemes komolyan venni, hiszen mindez értünk van!