Az év java részét a talajba visszahúzódva töltő geofitonok (föld alatti növények) aránylag alacsony hőmérsékleten szakítják félbe nyugalmukat. Gumóik, hagymáik kihajtanak a gyakran még fagyos földből, ha úgy adódik, a havon is áttörnek, hogy az első langyosan simogató napsugarak hatására kibonthassák szirmaikat. Kora tavaszi virágaink egyik bájos képviselője a téltemető (Eranthis hymealis). Ez a hóvirágnál kevésbé ismert, hazánkban védett faj a sopronkövesdi lankákon vadon is él.
Hazánk területére valószínűleg a középkorban Itáliából érkezett, s egykori kolostorkertekből, kastélykertekből vadulhatott ki évszázadokkal később. Feltehetően ez történt a múlt század derekán Sopronkövesden, a Kotecsben is. Sopronkövesd szőlőhegyén, az Agghegyen, a 18. század elején épült Szent Lászlókápolna szomszédságában található az úgynevezett Kotecs – tulajdonképpen cottage (angol) –, vagyis nyaraló-, üdülőház. Gróf Széchenyi Dénes diplomatának (1866–1934), Széchenyi István unokaöccsének vadászháza és nyári laka állt itt egykoron. Sajnos a II. világháború végén elpusztult, ma már csak a kocsimosó, a grófi út nyomai és a néhány éve felújított, legendás kotecsi kút látható. A szépen gondozott, festői helyről gyönyörű kilátás nyílik a Fertő-tájra.
Mivel mindössze 8-18 cm magas, térdre kell ereszkedni, hogy a szépségében gyönyörködhessünk. Egyszerűségében maga a teljesség, a természet tökéletes művészi alkotása. Csillag alakú virágának a szerkezete is igen érdekes. A mélyen hasogatott gallérlevelekkel körülvett sárga takarólevelei nem szirmok, hanem megnövekedett, megszínesedett csészelevelek, amelyek széttárt kehelyként a Nap felé fordulva isszák az éltető fényt. A valódi szirmok mézfejtőkké módosultak és nektártermésükkel csalogatják a megporzó apró rovarokat. A megtermékenyült virágok szirmai narancsossá „pirulnak”, s hamar elnyílnak. Fekete István szavaival: „ha a szaporodásnak sokféle fortélya van, a magvetésnek még több”, ugyanis amikor a növény termése beérik, magjait a hangyákkal hordatja szerteszét, mielőtt teljesen visszahúzódna a földbe még az erdő kizöldülése előtt. Bár a téltemető Dél- Európában honos mediterrán növény, sem az ókori görög, sem a római írók-költők nem emlékeztek meg róla szépirodalmi műveikben. Nem voltak hagyományai, az isteneikkel sem hozták kapcsolatba. Csak sokkal később Angliában, az Erzsébet- és Jakab-kori szárnyas virágtündérek mintájára született meg alakja Winter Aconite Fairy néven.
Ám vigyázat! Mert ennek a kedves kis teremtménynek mérgező kivonatát már az ókorban is kedvelt gyilokként tartották számon. Olyan erős toxinokat tartalmaz, hogy – 11. századi források szerint – mérgező gumójával farkasokat pusztítottak el.
