Lapszemle

Farsangi mulatságok

A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsang a tavaszvárás ősi örömünnepe, hazai szokásai a középkorban honosodtak meg. A nagy evésekkel, ivásokkal a természetet is hasonló bőségre kívánták késztetni. Különféle játékok szintén kötődnek a farsanghoz, mint a maszkos alakoskodások.

A farsangi mulatságokat gazdagon terített asztalok jellemzik: sok a különféle húsokból készített leves és sült, az édesség. Az időszak jellegzetes ételének, a fánknak valamikor mágikus erőt tulajdonítottak, pl. a Szerémségben azért sütötték, hogy a vihar ne vigye el a háztetőt. Ugyancsak kedvelt étel farsangkor a rétes, a Bács megyei Topolyán szerencsét hoz, ha jól nyúlik.

Temesvári Pelbárt ferences szerzetes már a 15. században tudósít farsangi álarcos játékokról. A krónikások azt is feljegyezték, hogy Mátyás király Itáliából hozatott álarcokat, akkorra tehető elterjedése is. Szintén nagy farsangolás folyt II. Lajos udvarában, ahol 1525-ben álarcosok jelentek meg, és még a király is ördögi álarcot viselt.

Falufeljáró meneteket, felvonulásokat nagyobb falvakban, mezővárosokban tartottak. A szokáscselekményt általában csak egyszer játszották el a szabadban, vagy közös központi helyen, például kocsmában, illetve az utcán időnként megállva mókáztak, tréfás jeleneteket rögtönöztek. A felvonulók különböző zsáner alakokat jelenítettek meg, különösen kedvelt volt a cigány, koldus, betyár, borbély, vándorárus, menyasszony, vőlegény, (férfi, női ruhacsere) alakoskodó. Az állatok közül leginkább a medve, ló, gólya, kecske megjelenítése volt népszerű. Ezek a maszkos alakoskodók többnyire az egész magyar nyelvterületen felbukkantak. Emellett számos egyedi játékot ismerünk: tikverőzés, álesküvő, dőrejárás, bakkuszjárás, remélés, álbírósági tárgyalás, farsangi halottas játék.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap valójában télbúcsúztató. Számos városban ekkor rendezik a híres karneválokat, Magyarországon pedig a mohácsi busójárást. A busók a hagyományoknak megfelelően öltöznek fel. Műsoruk fő elemei: a partraszállás, amelynek során a túlparti „Szigetből” (s nem Kismohácsról) eveznek át ladikokon a busók; a jelmezes busófelvonulás a Kóló térről a főtérre; valamint a farsangi (télbúcsúztató) koporsó vízre bocsátása. Sötétedéskor az egybegyűltek máglyagyújtással elégetik a telet és a főtéren körtáncokat járnak.

Gombás korhelyleves

Hozzávalók: 25 dkg füstölt hús, 10 dkg füstölt kolbász, 40 dkg savanyú káposzta, 10 dkg gomba, egy fej vöröshagyma, egy csokor petrezselyem, 4 dkg liszt, 2 dl tejföl, 2-3 evőkanál olaj, őrölt bors, pirospaprika, só.

A hagymát apróra vágjuk, olajban megpirítjuk, majd rátesszük a kockákra vágott húst, megszórjuk pirospaprikával, végül hozzáadjuk a savanyú káposztát. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje, és fedővel letakarva főzzük. Közben a vékonyra szeletelt gombát kevés olajban megpirítjuk, vágott petrezselyemmel, sóval, borssal ízesítjük. A pirított gombát a káposztához keverjük, felengedjük, és felforraljuk. Világos rántással sűrítjük be a levest. Végül beletesszük a felkarikázott kolbászt, valamint a tejfölt, és még 2-3 percig forraljuk.

Farsangi fánk

Hozzávalók: 38 dkg liszt, 4 dkg élesztő, 6 tojássárgája, 7 dkg vaj, 8-9 evőkanál tej, 1 evőkanál cukor, 1 kávéskanál rum, negyed citrom reszelt héja, csipetnyi só, olaj, vaníliás cukor, barackíz.

Az élesztőből a cukorral, kevés liszttel és négy evőkanál langyos tejjel kovászt készítünk. A kelesztő tál közepére tesszük a kovászt, köréje a lisztet. Betakarjuk, és langyos helyre tesszük, amíg megkel. A tojássárgákat a sóval elkeverjük, és a liszthez öntjük, hozzáadjuk az olvasztott vajat, valamint a maradék felforralt, kihűtött tejet. Addig dagasztjuk (verjük), amíg hólyagos nem lesz (ilyenkor már elválik a kanáltól), majd betakarva meleg helyen kelni hagyjuk. Végül lisztezett deszkára borítjuk, és ujjnyi vastagságúra nyújtjuk. Azt követően letakarjuk, és hagyjuk tovább kelni, majd kiszaggatjuk, és forró olajban kisütjük (először fedő alatt, majd a megfordítás után már fedő nélkül). A fánkokról az olajat szalvétával leitatjuk, majd meghintjük vaníliás cukorral, és barackízzel kínáljuk.