Pali bácsi a szó legnemesebb értelmében régi vágású úriember. Stílusa, finom humora, szellemi és fizikai frissessége magával ragadó. Amíg elővarázsolja a kis budai lakásban felaggatott , bepolcolt, erkélyre tett gépeket, majd ízekre szedi őket a fotózás kedvéért – addig közel egy évszázadnyi élett örténetet is megoszt velünk.
Ősei ügyes kezű mesteremberek voltak. Nagyapja a kiskunsági homoki borvidék kádár-bognármestere, apja vízimolnár, majd kőművesmester volt. A hat lánytestvér után érkező legkisebb gyermek kezdettől fogva más iránt érdeklődött . A családi legendárium szerint édesanyja még másfél évesen is szoptatt a, de ha e meghitt pillanatokban a fiúcska véletlenül repülőgépzúgást hallott, ott hagyva csapot-papot kiszaladt az udvarra, és „jepü, jepü!” csatakiáltással bámulta az eget. Ahogy nevetve mondja, azóta a repülés bolondja. 11 éves korában már modelleket épít mindenféle fából, ami a keze ügyébe kerül. Hamarosan versenyzik, és 1936-ban első díjat nyer Bigin névre keresztelt vitorlázó gépével. Más kategóriában is tervez és készít modelleket. Pillekönynyű zártt éri modelljével megnyeri az országos ezermester-pályázatot, ahogy a korabeli Ifjú repülő újság is tanúsítja. A dolog pikantériája, hogy míg a pályázat mottója: „Magyar vagy, dolgozz magyar anyaggal!” – első díja viszont egy kiló balsafa volt. A rendkívül könnyű és rugalmas dél-amerikai trópusi fa ritka kincsnek számított errefelé. A győztes megosztott a klubtársaival a pompás nyereményt. Zsilett pengével hasított ak belőle milliméteres léceket és lapokat a zárttéri gépekhez.
Pali bácsi egy mappát húz elő, benne régi fotók, csipkefi – nomságú tervrajzok, sportoklevelek. Előkerül egy különös emlék is: márványtalapzaton kiterjesztett szárnyú bronzturul 1943-ból. A bajnoki trófea csak azért maradt meg a háborús időkben, mert nem lehetett eltüzelni – mondja a gazdája, utalva a sok elpusztult gépére, tervrajzára.
Aztán bemutatja Hattyút, a kalandos sorsú vitorlázó-modellt. Kecses, könnyű gép, fehér, akár a névadó madár. A szárnyfesztávolsága 2600 mm, törzshossza 1160 mm, össztömege 900 gramm. Az eredeti Hattyút 19 évesen tervezte és építette meg. A ferihegyi versenyen – bár ezútt al is elnyerte a műszaki kategória első díját – a gép 23 percnyi repülés után termikben (felszálló meleg légáramlásban) örökre eltűnt egy felhőben. Majd a tervrajz is elkallódott a háborúban, mialatt a fiatalember frontszolgálatot teljesített.
Négy év szovjet fogság és hányattatás után térhetett haza. Esztendők teltek-múltak, dolgozott sokfelé, a papírgyártól a Néphadseregig különböző helyeken és beosztásokban, mígnem őrnagyként nyugállományba vonult. Örök bánatára a modellezést nem folytatt a, mert a régi pesterzsébeti modellezőtársak közül egy se tért vissza a háborúból. De ahogy az embereknek, úgy tán a repulőknek is megvan a maguk sorsa. Az idős Pali bácsit egy napon felhívták a Budapesti Repülőmodellező Egyesülett ől. Egy hetven évvel ezelőtt i újságcikk nyomán a Hattyú tervrajzát kérték tőle, hogy újraépítsék. „Jaj, gyerekek, hát nincs nekem már meg semmi a múltból! De meg tudom emlékezetből rajzolni” – válaszolta, s a szót tett követte. Sőt, nemcsak a rajzot, de magát a gépet is elkészítette, immár rádióirányítású szerkezett el. Így támadt fel a Hattyú, akár a főnixmadár.
És így támadt fel Míg Pálban újra a modellező kedv. Emlékezetből újjáépítette a többi régi versenygépét is. Kizárólag antik, háború előtti modelleket készít, ezért a felhasznált faanyag is más. Nem az általánosan elterjedt balsából dolgozik, hanem hársfából, nyárból, égerből. Ragaszkodik a hagyományokhoz. „Szentségtörést nem akarok!” – vallja mély meggyőződéssel. Szereti a szép, jól faragható és formatartó fákat. Viszont a nehezebb anyagot könnyíteni kell ügyes trükkökkel. „Nézzen bele a szárnyélbe” – mutatja a légiesre „csipkézett ”, kifűrészelt, kifúrt bordákat. A fenyőre is szükség van: a vázelemek, így a főtartó, a be- és kilépőélek mind minőségi lucfenyő lécből készülnek.
Fontos a szép, egyenes szálú anyag kiválasztása. A gép több pontján is felbukkan egy hétköznapi, ám a modellezésben szokatlan matéria: az élfurnér. Általában bútorokhoz használják a keskeny szalagokba föltekert falemezt, ám házigazdánk igen találékonyan variálja, építi a repülőibe. Ötletekben és játékosságban nincs hiány még az anyagbeszerzéskor sem. Pali bácsi „vadászik” a zöldségeseknél kiselejtezett narancsos ládákra, időnként egész jóféle falemezeket talál köztük.
„Majdnemhogy kukázunk” – nevet jóízűen Gitti, a csillogóan pedáns otthon fiatalos háziasszonya, aki kereken ötven éve partner férje mániáiban. Nagy az összhang, itt minden óramű pontossággal működik. A szép tölgyfabútorokat a ház ura maga készítette úgy, hogy a legváratlanabb zugokba is titkos fiókok kerültek, amik katonás rendben rejtik a finom szerszámok regimentjét. Csak mi csináltunk most felfordulást. Pali bácsi egyik gépet a másik után bontja szét, hogy megmutassa a szerkezetét, belső mechanikáját. Hiszen ezek nem makettek, hanem röpképes modellek. Részletesen elmagyarázza a szétcsavarozható törzs, a variálható szárnyak, a kormányszervók, az adó és vevő működését. Kiderül az is, hogy modellépítéskor nemcsak az aerodinamika törvényeire kell figyelni, hanem ezer apró technikai trükkre is. Még olyan banálisnak tűnő dologra is, hogy a gép borításakor el ne égesse a vasalóval a bevonásra használt sütőfóliát. Egy modell hibátlan összeállításához biztos kéz és kitűnő látás kell. Igazi precíz mérnöki munka – jegyzem meg elismerően. Ám ő a fejét rázza: „Több, mint mérnöki munka. Az ember elképzeli, megtervezi, lerajzolja, képes megépíteni és képes repíteni is vele.” Pali Bá’ – modellező társai így szólítják – ma már nem versenyez a gépeivel, de gondol a fiatalokra. Mikor Hollandiában meglátogatt a rokonait, a kis dédunokaöccsének, ahogy mondja, összeütött egy modellt. Legújabb konstrukciója pedig, a most épülő Futri, egyenest egy sikeres versenyző kezébe készül.
