Érdekesnek találtam Wayne Channon megjegyzéseit azt illetően, hogyan lehetne fejleszteni a bíráskodást a jövőben, s nagyra értékelem erőfeszítéseit. Tisztában vagyok vele, hogy a sport előmenetelét tartotta szem előtt. Mégis sajnálom, hogy a bíráskodási rendszer változtatása melletti álláspontját azzal indokolta, hogy személyes véleménye szerint a nemrégiben zajlott díjlovagló Európa-bajnokságon az egyik bíró alacsonyabb pontszámai döntöttek az érmek kiosztásáról.
Bár ez valóban így történt, a szóban forgó bíró rendkívül megbízható, rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és valószínűleg nyomós érvei vannak az alacsony pontszámra, amit adott. Ne feledjük: amikor a bírók pontoznak, nem tudják, hogy a többi bíró milyen pontszámokat ad a lovasnak, tehát nem arról van szó, hogy az egyik bíró eldönti, hogy alacsonyabb pontot ad, mint kollégái. Minden bíró azt értékeli, amit lát, és a gárda kollektív értékelése adja a végső pontszámot, amely az esetek többségében teljességgel korrekt. Ha azt szeretnénk elérni, hogy minden bíró ugyanazt a pontszámot adja ugyanarra a gyakorlatra, akkor célszerűbb egyetlen bírót alkalmazni. Ha hét bírónk van, akiknek a pontszámait átlagolják, akkor minden lovas a lehető legigazságosabb eredményt kapja.
Bár azt vallom, hogy a sport előrelépése érdekében nyitottnak kell lennünk az olyan ötletekre, amelyek a bíráskodási rendszert, illetve eszközöket fejleszthetik, de azt is szem előtt kell tartanunk, hogy nem minden olyan sötét, mint amilyennek néha lefestik.
Sejthetik, hogy én is az FEI tévé képernyőjére tapadva néztem a herningi Európabajnokság nagydíját, és nézőként kijelenthetem (még ha szakavatottabb szemmel kísértem is figyelemmel az eseményeket), lenyűgözőnek találtam, hogy az érmes országok között ilyen szoros volt a verseny. Anélkül, hogy magam is pontoztam volna a látottakat, csak tippelni tudtam a végeredményre. Tulajdonképpen az volt a megérzésem, hogy Németország egy hajszálnyival jobb teljesítményt nyújtott lovasainak kiegyensúlyozottsága és kvalitása miatt, de ami az ezüst- és a bronzérmet illeti, meg sem kíséreltem megjósolni az eredményt. Hollandia is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, míg Nagy Britannia egyik lovasának kiemelkedő teljesítményét a másik lovas – egyébként rá nem jellemző – hibái árnyékolták be.
Amikor a pontokat megláttam, megerősítette a véleményemet, hogy a pontozóbírók is egyetértettek velem. Németország három legjobb lovasa 78,217% átlagpontszámot kapott, Hollandia 77,989%- ot, Nagy Britannia pedig 77,826%-ot. Ennél szorosabb már nem is lehetett volna a verseny. És véleményem szerint így látták a nézők is, azaz végre izgalmas küzdelemnek lehettünk tanúi a sportágban! Hiszen mindig is erről álmodtunk.
Will Connell, Nagy Britannia World Class Performance szervezetének vezetője – a szervezet a brit lovasokat támogatja – így nyilatkozott Herningben: „Ha valaki nem szereti, ha bírálják, ne díjlovagoljon.” Kijelenthetem, hogy büszke vagyok Nagy-Britannia hozzáállására, miután hallottam nagyra becsült külföldi kollégám véleményét, aki jelen volt Herningben. „Az Európa- bajnokság egyik fénypontja a britek sportszerű viselkedése; semmi panaszkodás, semmi szemöldökráncolás, semmi szitkozódás. Jó példát mutattak más országok számára!”
Az FEI minden tagja folyamatosan arra törekszik, hogy fejlessze a sportág bírálati rendszerét, a bíráskodás módszereinek és rendszerének segítségével. Warendorfban például „teszt napot” tartottak, több bírálati rendszert is kipróbáltak, és kifejezetten építő jellegűre és gondolatébresztőre sikerült. Egyértelmű, hogy az FEI szeretné kibővíteni oktatási rendszerét szerte a világon, szemináriumok és kurzusok szervezésével, amelyen az IDOC (International Dressage Officials’ Club, nemzetközi díjlovas bírók klubja) is részt vesz.
A bírókat felügyelő, biztonsági hálózatként tevékenykedő JSP (Judge’s Supervisory Panel) például akkor lép működésbe, ha az egyik bíró nem vesz észre egy hibát abból a szögből, ahonnan bírál. Illetve félpontok is adhatók a lovasnak, amely magasabb fokú pontosságot tesz lehetővé. Továbbá rendelkezésre áll a hétbírós rendszer, amely minimálisra csökkenti a véleménykülönbségeket, amelyek egyébként befolyásolhatják a helyezéseket. Mindig észben tartom a korábbi elnök, Eric Lette (jelenleg is a JSP tagja) bölcs szavait, aki szemináriumai során gyakran hangsúlyozta: „minden bíró mindegyik versenyen valószínűleg elkövet egy vagy két hibát, de ebben az esetben a helyzetet megmenti kollégáinak pontozása.” Ahol pedig hét bíró tevékenykedik, ez az állítás még jobban érvényesül.
Végezetül kijelenthetem, hogy csak nyílt vitával, valamint oktató kurzusok és szemináriumok segítségével tudunk fejlődést elérni. Ezen dolgok hátránya persze, hogy pénzbe kerülnek, mind a szervezők, mind a résztvevők részéről. A repülőjegyeket és a szállodát is ki kell valakinek fizetni, és nem minden bíró van abban a szerencsés helyzetben, hogy nemzeti szövetsége fedezi költségeit. Talán Wayne több energiát és időt fektethetne annak megoldásába, hogy hogyan teremtsük meg a továbbképzésekhez szükséges anyagi forrást.
Stephen Clarke
Fordította: Orbán Bernadett
