Lapszemle

Vigintázó gabonafórum

A debreceniek búzatanácskozását május 30-án tanterembe kényszerítette az időjárás. Aznap végig esett, így a kis- és nagyparcellás kísérleteket személyesen nem tekinthették meg az érdeklődők, bár a korábban készített felvételeken az egyes növényvédős cégek képviselői meg tudták mutatni, hogy az ő készítményük mennyire hatásos egy-egy megbetegedés vagy kártétel ellen. A mostani tanácskozás a huszadik volt egyfolytában, ezért is adtuk címéül a deákok viginta kifejezését.

Mint az elmúlt húsz év során következetesen, ezúttal is a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, valamint a Hajdú Gabona Zrt. vállalta magára a búzatanácskozás megszervezését. Az előadók között szerepelt Lakatos Zoltán elnök-vezérigazgató, aki egyben a Gabonaszövetséget is képviselte. A szegedi nemesítők munkájáról Cseuz László főosztályvezető számolt be (előadásával a szegedi bemutató kapcsán részletesebben foglalkozunk). A gabonák közé besorolt repcetermesztésről, annak elmúlt 10-12 éves rohamos fejlődéséről Kiss Istvánná (Monsanto) adott átfogó tájékoztatást. (…)