♦ Igazgató úr, a reményei szerint alakultak a dolgok?
– Abszolút! Örömünkre szolgált, hogy már a megnyitó ünnepségen megteltek a lelátók. Ennek következtében nagy figyelem kísérte Poprády Géza közigazgatási államtitkár beszédét, miként az IKR Zrt. vezérigazgatójának, Szaxon J. Attilának mondandóját is. A megszokottól eltérő időpont ellenére mind négyzetméterben, mind a kiállítók számában meghaladtuk az előző évek adatait.
♦ Ön minden reggel végigjárta a kiállítás területét…
– Ez természetes, hiszen fontos, hogy tájékozódjak, s tudjak az eseményekről. Elsősorban azért, mert ha valami nem működik, akkor tudok segíteni, hiszen mi a kiállítókért vagyunk. Ők azok, akik bérlik a területet, és öregbítik a hírnevünket azzal, hogy ide hívják a partnereiket, a potenciális vevőiket. De az is fontos a számomra, hogy a „bejárás” során szerzett tapasztalatokat a jövőben hasznosíthatom.
♦ Úgy lászik, hogy az új bemelegítő lovas pálya jól beágyazódott a kiállítói standok, sátrak közé…
– Bevallom, kicsit tartottunk attól, hogy gondot jelent majd a kiállítóknak, a látogatóknak az, hogy a kiállítás területéből „kihasítottuk” ezt a területet. De alaptalannak bizonyult a félelmünk, mert úgy tapasztaljuk, hogy a kiállítók rugalmasan fogadták az új helyzetet, és jól kezelték a pályán zajló eseményeket. Három akadályt állítottunk fel, itt mód van a lovak felkészítésére, a levezetésre. Ezek az események vonzzák a nézőket, s ez a pálya mellett lévő kiállítóknak is jó, mert növeli a látogatottságukat.
♦ Egy ilyen kiállítás – úgy gondolom -tükröt is tart a látogató elé a hazai mezőgazdaság jelenlegi állapotáról.
– Ebben nem teljesen értünk egyet. A mi kiállításunk ünnep a mezőgazdasági termelők számára, hiszen ezen a négy napon kikapcsolódhatnak, felejthetik a napi munkát, problémákat, a kiállítók pedig megpróbálják az újdonságokat bemutatni a termelőknek, a látogatóknak. A jelen és a jövő találkozásaként is jellemezhetném a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokat, hiszen a termelők már most készülhetnek a jövő évi gazdálkodásukra, arra, hogy milyen újdonságokat alkalmazhatnak, milyen fejlesztéseket tudnak végrehajtani. Erről egyébként a megnyitó beszédben is hallhattak a jelenlévők, hiszen az államtitkár szólt arról, hogy milyen támogatási lehetőségek nyílnak meg jövőre a gazdálkodók előtt. S ez megint egyfajta támpontot ad a jövő évi pénzügyi tervezéshez.
♦ Egy jó gazda gondol a jövőre, már most készül a jövő évi kiállításra.
– A megnyitón is bejelentettem, hogy jövőre – ha lesz, ha nem lesz OMÉK -ismét szeptemberben szeretnénk a Gazdanapokat megrendezni, hiszen ez már hagyomány. A rendezvényhez ragaszkodunk, tehát – reményeim szerint – lesz folytatás.
Gazdára talált a nyereménycsikó A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. felajánlásával a látogatók között kisorsoltak egy Shagya-arab csikót. A tudás alapú sorsolás feltételeinek sok látogató tett eleget és a péntek délutáni lovasprogram után izgatottan várták, hogy ki lesz az a szerencsés, aki hazaviheti a nyereményt. A Siglavy Bagdady VIII-3 szürke Shagya-arab csikó 2010. április IS-én született, apja Siglavy Bagdady VIII., anyja 269 Gazal XVII. A „nyeremény” a feí-vezetés után fegyelmezetten várta, hogy megismerhesse új gazdáját. A szerencse Bolfert Ferencnek és családjának kedvezett, akik pénteken érkeztek a kiállításra és a belépőjegy megvásárlása után még visszafordultak, hogy bedobják a nyereményszelvényt. A Bö-götén, húsz hektáron gazdálkodó család legkisebb tagja, Domonkos örült legjobban az ajándéknak, régóta szeretett volna egy saját lovat, hiszen nemrég kezdett lovagolni. |